Totál beteges h meg akarok felelni az exem apjának?

nagy ember, mindig volt vmi kritikája rám/ránk. egy kis senkinek éreztem magam a közelében, tényleg nagy dolgokat ért el, de ettől még nem kéne így kezelnie másokat. Na mindegy, a fiával szakítottunk azóta(4 hónapja) és ez adta meg nekem a kezdő lökést h változtassak az életemen. Lett egy szuper és ráadásul jól fizető munkám, kicsit változtattam a külsőmön amire csupa jó visszajelzést kapok, letettem egy nyelvvizsgát és belevágtam a jogsiba.

mostanában gyakran járok azon a környéken, ahol ők laknak(ott van a munkám) és nagyon sokat gondolok rájuk. Az exemre, az egész családjára, rengeteg emlék megrohan, h mi mindent csináltunk velük együtt. Ma láttam az apukáját. Szerettem volna eléállni és elsorolni h mi mindent értem el, én akit ő anno éretlennek titulált, aki nem ér el semmit. De nem tettem meg, mert szánalmasnak éreztem volna magam, mégis megvan bennem a vágy, h elmondhassam neki, igenis építgetem az életem. Ez nagyon beteg? H zárhatnám ki az ilyen gondolatokat a fejemből? Meg egyáltalán h elfelejtsem az egész ügyet, már rég nem gondoltam ennyit az exemre mint mostanában

köszi!