A párotok vagy a szüleitek fontosabbak?
A folyós példa szerintem lehetetlenség, sőt ha elindulnék menteni, valószínű én is elsüllyednék. Na szóval erre nem tudok válaszolni.
Viszont általában a fő kérdésedre igen:
Életem párját még nem találtam meg, de ha megtaláltam volna, ő lenne a fontosabb!
Az eddigi jelöltek nem jelentették számomra a családot, nem volt jó velük, tehát egyértelműen a szülőket helyeztem előbbre ha valami döntés volt...
Csakhogy a szüleim számomra nem tudtak olyan igazi békés családi légkört biztosítani gyerekként, ezért elég szörnyen éreztem magam gyerekként. (Veszekedés, válás, másik ócsárolása...) Bár úgy konkrétan rosszat nem akartak nekem, és elláttak, csak a lelkemmel nem törődtek.
Na és épp az, ami miatt a páromat fogom majd fontosabbnak tartani, már ha majd egymásra találtunk. Mert az majd azt jelenti, hogy vele családban fogom magam érezni, amit a szüleim nem adtak meg.
Anyukámat húznám ki először, mert ő öregebb, tehetetlenebb (amúgy is az), jobban segítségre szorul.
Az elsők mindig a gyerekek, a másodikak az öregek, utána jönnek az egészséges fiatalok.
Nem azért, mert ők nem számítanak, hanem azért, mert ők jobban tudnak segíteni magukon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!