A ti szüleitek sem akarták megérteni hogy felnőttetek?

sajna én is ezt érzem..csak még az egy évvel idősebb tesóm is inkább olyan hozzályukoszokóssabb mint én..tök idegesítő mikor úgy kezelnek mint egy 12 éves srácot

szóval, igen az én szüleim sem, hogy mit lehet tenni?! nos szerintem fogd fel úgy hogy ez a személyiségfejlesztő része a dolognak, amikor tudatosan próbálod leszarni az efféle dolgokat, szal amikor már zavar baromira megmondani nekik párszor, de ha úgy sem értik akkor vagy leszarni, vagy kitalálni valami cseles módszert, amivel rácsodálkoznak magukra és rájönnek hogy milyen furán tekintenek rád a korodhoz képest :D én ezekkel szoktam próbálkozni több kevesebb sikerrrel

18f

Csak féltenek. Az én szüleim is kíváncsiak a dolgaimra

(20 éve külön családom van :-)

De én is vigyázok a gyerekeimre.

Ezt túlzásnak tartom a szüleid részéről, egyenesen mondd meg nekik, hogy felnőttél, de komolyan.

Ha nem születik megoldás, költözz el, de vigyázz, egyedül sokkal nehezebb lesz.

Ne aggódj, sosem fogják megérteni. Az én anyám (egyedül nevelt) pont ilyen. Világ életemben vártam, hgoy egyszer felnőttnek tekint, hogy hagy némi teret, hogy megkérdez és nem csak dirigál, hogy nem erőltet rám mindent amit ő jónak talál, és foglalkozhatok azzal, ami érdekel. De nem. Sosem változott meg, pedig már 33 éves vagyok. Elköltözni még nem tudok, meg anyagi kereteim szűkösek. Jelenleg úgy viselem el, hogy leperegnek rólam a hüyleségei, a fontos dolgokról meg tini korom óta nem számolok be neki. Én is tipikus jókislány voltam világ életemben, még csak bulizni sem jártam, és ennek ellenére minidg átvilágítás alatt éreztem magam. Pl azt is olyan nehéz volt elérni, hogy külön szobám legyen a házban. Az is úgy lett, hogy mikor huszon évesen az első barátomat hazavittem, akkor anyámnak is egyértelmű volt, hogy a vendég szobában aludjunk. Na és utána ott is maradtam, még amikor az akkori barátom nem volt nálunk. Így lett külön szobám. Szánalom. Ha tudnád mit szenvedtem én anyámtól életemben!

Egyébként rá is jöttem, hogy ez az anyatípus ilyen marad örökké. Aki nem ilyen, az már a gyereket kicsi korában önálló emberként kezeli, már talán születése előtt úgy gondol rá, hogy majd inkább csak terelgeti, és amíg rászorul ellátja. És beszélget vele őszintén, és nem csak kiadja az utasításokat. És akkor a gyerek mindig őszinte lesz hozzá... De ehhez meg kell érnie a szülőnek is. Vagy levonni a tapasztalatot a saját neveléséből. Szerintem anyám túl gyerek volt még 25 évesen, amikor megszült...

Az egyetem, ahová jelentkeztél a lakóhelyeden van? Mert ha nem, akkor felhozhatnád a szüleidnek, hogy kollégiumba szeretnél menni. Érvelhetnél azzal, hogy az utazás kifárasztana meg sok időt elvenne, így nem tudnál tanulni, vagy hogy biztos össze-vissza lesznek az óráid, mert egyetemen néha a hallgatók még este 7kor is bent ülnek a suliban és nem akarsz már este utazgatni főleg télen amikor korán sötétedik. Igaz, akkor meg hívogatnának egy nap többször is, de az mégis jobb, minthogy mindig a "szemük előtt" vagy, valamint nem kellene mindenről beszámolnod nekik hogy kivel hol voltál és mikor...

A baj, az hogy téged próbálnak "elnyomnak a szüleid", mert nem bíznak meg benned. Pl azt írtad, hogy apud nem akarja a koliba menj, mert azt hiszi bántanának. Ez csak egy kifogás, elhiheted. Igazából arról van szó, hogy félnek, hogy akkor nem tudnának rólad semmit, nem tudnának a nap szinte minden percében nyomon követni. Ha hagyod, hogy mindig az legyen, amit ők akarnak, akkor egy idő után nem lesz senkid és be fogsz gubózni, valamint azt fogod érezni, hogy semmire nem vagy képes nélkülük. Ezt ők nem veszik észre és nem direkt csinálják, ők így vannak "kódolva".