Mit kellene tennem, ha nem egyezik az érdeklődési körünk?
Én imádok utazni, mondhatni a legnagyobb hibbim/szenvedélyem, szeretek számomra új városokat felfedezni, bejárni, nézelődni. Legyen az külföld vagy belföld, ha időm és a pénztárcám is engedi, akkor mindig mennék. Egyedül viszont nem az igazi!
A párom utál várost nézni és túrázni/kirándulni is. Egy éve vagyunk együtt és ha fillérekért sikerült volna megszerveznem egy utat, akkor sem jött volna el velem. Ha még is beadta a derekát, akkor csak nagy unszolásokra és végig unta az egészet. Próbálta leplezni, de látszott.
Barátaim nem igen vannak, akik eljöhetnének velem. A meg nem valósult utazásokat végül mindig lemondtam. Sokszor eszembe jut az, hogy ő mindig elnyomja ezt az énemet, mindig lebeszél róla, mellette mindig azt fogom érezni, hogy ezt az önmagamat nem fejezhetem ki, ebben nem támogat és tényleg nem a pénzről van szó!? :(
Nem rég az összeköltözést tervezgettük már, ideje lenne lassan úgymond, de ez az érzés nem hagy nyugodni. Ezentúl mindig el leszek nyomva, hogy "hagyjam már ezzel, ne nyaggassam?", mindig le lesz lohasztva a lelkesedésem ha hódolnék a hobbimnak, mindig alá lesz ásva a tervem?
Igazán nem tudom, hogy összeillő páros vagyunk-e. Én valahányszor lelkesedem valamiért, ő mindig beszól valamit, amivel lehangol. Akármilyen olcsóbb utazást tervezek, neki valamiért nem tetszik. Mert olyan ország, amire ő nem kíváncsi, városnézés, amit ő nem szeret, hideg ország, oda ne menjünk, most esik most fúj, most túl meleg van, mindig van valami kifogás...
Tudom nyilván túl is reagálom, de hihetetlenül zavar ez a kapcsolatunkban. Lehetséges, hogy egy ilyen dolgon nem tudok felülemelkedni és erre megy rá a kapcsolatunk?
Egyáltalán nem illetek össze. Nem is értem, hogy miért vagytok együtt?! Oké, szeretitek egymást, bizonyára. De az nem elég.
Vagy elkezdesz másokkal eljárni, vagy szakítotok.
Nem ő nyom el téged, szó sincs róla. Te nyomod el önmagad, miatta, és után rá mutogatsz.
Csak a vastagon szedett kérdést olvastam, és máris az jutott eszembe, hogy "szakíts!"
Igen, nem olyan komoly dolog, viszont másra is tudsz következtetni belőle. A kedvedért nem teszi meg, vajon mást megtesz a kedvedért? Hajlandó rá?
Ez egy lehangoló kapcsolat. Te lelkesedsz valamiért, amiért ő nem, ez egy dolog, ezen közös erővel, kompromisszumokkal lehet javítani. De benne a szándék sem látszik, lehangol téged. Ebbe egy idő után nagyon bele lehet keseredni, a kis törésvonalból, ami kettőtök közt van, pillanatok alatt szakadék lesz. Próbálj vele beszélni arról, hogy szerinte összeillő pár vagytok-e, sok minden kiderülhet egy ilyen beszélgetésből.
Én nem akarnám, hogy a párom csak a kedvemért bármit is csináljon velem. Most komolyan, mitől jobb, ha megteszi, de nem akarja, viszont jóképet vág hozzá? Te is irtad, hogy talán áldozatot kéne hoznia... Miért kéne egy kapcsolatban bármiféle áldozatot hozni... Az én párom például szeret horgászni, meg kerékpártúrákra menni és kertészkedni... Én mindet unalmasnak találom, soha nem megyek vele, ő ezt elfogadja, és úgy néz ki nem bánja. Én szeretek a barátnőimmel minél több időt tölteni, művészfilmeket nézni, vásárolni, a párom viszont ezekért nem lelkesedik, de soha nem kérem, hogy vegyen részt ezekben. Ha szeretne akkor csatlakozhat, de nincs kedve, részemről pedig sértődés nincsen... Tudni kell külön utakon is járni. Természetesen fontos, hogy legyen közös hobbitok, érdeklődési körötök. Mi például mindketten szeretjük az állatokat, van kutyánk, macskánk, ezekről közösen gondoskodunk, eljárunk kutyátsétáltatni, mi mindketten szeretünk, utazni, kirándulni, mindig félreteszünk ezekre, amikor csak tudunk elmegyünk valahová, ha máshová nem, akkor a közeli erdőbe piknikezni, aztán mindketten szeretünk főzni- sütni, sokszor közösen főzőcskézünk például, vagy áthívjuk a barátainakat, családot bográcsozni....
A másik, hogy csak azt lehetett olvasni, hogy a párod nem érdeklődik a te érdeklődési köröd iránt... Az ő hobbijával mi van? Van egyáltalán olyan dolog, amit mindketten őszintén szerettek, és együtt szoktátok csinálni?? Szerintem ez a legfontosabb kérdés. Nem az, hogy valamiben nem akar részt venni, amiben te meg igen... A másik, hogy egy éves a kapcsolatod, ezalatt már sok mindent megélhettetek... a barátod nem szeret utazni, szerintem ez még nem olyan nagy probléma... Viszont ha úgy érzed nem támogat téged, semmilyen téren, lenéz stb... az nagy gond, ez esetben lépnék...
Közösen is szoktunk időt eltölteni, megfőzzük a közös vacsit/ebédet, vagy játszunk a kutyákkal, sétálunk velük, strandolni megyünk, ilyen téren nincs probléma, nem érdektelen ilyen értelemben. Az ő hobbija a bulik, illetve egy bizonyos számítógépes játék. Régen ez a kettő bőven verte a velem való foglalkozást, ergo ha ezzel a kettővel végzett, akkor jöhettem én. Sok sok vita után sikerült kompromisszumot kötnünk, hogy én szabad teret adok ezen szenvedélyeinek bizonyos feltételekkel, ő ebbe belement és azóta így működünk szépen, nincs gond belőle.
Őszinte leszek, engem sosem zavart, ha egyedül kell utaznom, de amikor felhozom, hogy esetleg jöhetne velem, akkor annyira lehangol, az á nem, meg nincs kedve, nem akar, amúgy sem lehet ott semmit csinálni, stb stb. dumával, hogy teljesen magamba roskadok és a végére már kedvem sem lesz elindulni. Nyaralni max tengerpartra hajlandó, de én meg azt unom. Próbáltam ebben is kompromisszumot kötni, hogy én is megyek szívesen, de menjünk olyan helyre, ahol nem csak a tengerparton lehet fetrengeni egész nap, hanem lehet nézelődni, kirándulni. Az úgy már nem jó, ő szívesebb döglene csak. Ilyenekre gondolok... hogyha én tudok neki engedni, simulni hozzá, akkor ő miért nem tudja megerőltetni magát és eljönni velem délelőtt 4 órában várost nézni, utána meg nyugodtan pihenhetünk a parton. Semmilyen kulturális tevékenység nem érdekli, nem hajlandó színházba menni, vagy múzeumba, semmi ilyesmi nem érdekli. Olykor éreztem azt s, hogy én sem érdeklem. Tudom, hogy szeret a magam módján, de ezzel kinyírja a kapcsolatunkat. Nem sokat hajlandó alkalmazkodni.
Itt viszont nem arról van szó, hogy elmegyek nélküle horgászni, amit egyedül a legjobb, vagy egy-két sráccal sörözgetés közben. Hanem arról, hogy elmegyek csomó európai nagyvárosba, aminek az élményét szeretném valakivel megosztani. Régi álmom, hogy eljussak Kóreába, ott lakik egy barátnőm, ezer éve nem találkoztunk. A páromnak elmondtam, hogy 1-2 éven belül megszeretném látogatni, nagyon kíváncsi vagyok arra a kultúrára, sosem jártam még arra. A válasz: "Képes vagy ennyi pénzt kiadni egy repülőjegyre? Szerintem tök pénzkidobás" Na ilyenekkel képes megsemmisíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!