Szerintetek miért változott meg a párom viselkedése?
2,5 éve vagyunk együtt. Még nem élünk együtt, de tervben van. Kezdetben állandóan sms-ekkel bombázott, hívott és élvezte hallgatni a "csacsogásom". (Értem én, hogy az a kezdeti fellángolás volt és tepert értem.) De soha nem mondta, hogy szeret. Nem is nagyon éreztem rajta, hogy annyira mély érzései lennének. Talán 1 év is eltelt, mire kimondta hogy bármennyire is tiltakozott ellene belém szeretett. Most, ha együtt vagyunk számtalanszor elmondja, kedves velem, figyelmes és törődő. Érezteti és mondja is, hogy napról napra jobban szeret és imád. Aztán ha nem vagyunk együtt, és olyan kedve van képes és nem hív fel napokig. Ezt nagyon rosszul viselem. Nem azt várom el tőle, hogy állandóan hívogasson, sms-eket írjon. De az, hogy neki napi egy sms megerőltető, vagy hogy fel sem hív hogy mégis milyen napom volt stb. ..az rosszul esik. Próbáltam vele erről beszélni, de nem érti a problémám. Azt mondja ha 2 nappal előtte közölte, hogy szeret az nem változik és ugyis tudja mit csinálok egész nap. Én is dolgozon ő is, ha valami fontos történik úgyis hívjuk egymást. És szerinte kell nyugi, mert van, hogy egyedül szeretne lenni és akkor fárasztom a telefonhívásaimmal. És szerinte én hisztizek és a semmin veszekszem. Mert persze, ha ő nem keres én már csak azért sem hívom. Aztán amikor jelentkezik úgy csinál mintha semmi nem történt volna és megkapom hogy már "megint mi bajom van"?? És én rázúdítom minden bajomat ami addig amíg nem keresett felgyűlt bennem! Tényleg nagy kérés lenne a párom felé, ha nem vagyunk együtt legalább a nap végén írjon egy sms-t, hogy tudjam minden rendben van vele?
Azt is mondta én is foglaljam el magam és ne mindig vele foglalkozzak. Ne várjak a telefonhívására, sms-ére. Mert néha az már túl sok neki. És értsem meg, van hogy magányra vágyik és ha egy nap nem jelentkezik az még nem jelent semmit. Attól ő még ugyan úgy szeret és ugyan úgy körülöttem forognak a gondolatai.
Mit gondoltok?
Ma 21:34-es!
Én férfi vagyok, és én is olyan vagyok, mint a kérdező barátja (szerintem sok férfi ilyen). A kapcsolat elején nem előadjuk magunkat, hanem az a természetes folyamat, hogy az ismerkedés során még új a másik, és akkor az emberek gyakrabban beszélnek, mert még ismerkednek. Miután megismeri valaki a másikat, utána teljesen normális dolog, hogy visszakerülnek a dolgok a régi kerékvágásba, és az emberek az egyéb elfoglaltságai, barátai stb. is időt kapnak.
Nem tudom, miért van sok embernek igénye erre a tapadásra meg napi több órás fecsegésre. Egy kapcsolatnak nem ez a lényege, és szerintem unalmassá teszi a kapcsolatot egy idő után. Minőségi időt kell együtt tölteni, nem agyonuntatni a másikat naponta a hétköznapi hülyeségekkel.
Ja és ezt hívják úgy, hogy ellaposodik a kapcsolat. Először nyomulnak egymásnak a felek, aztán szépen leülnek, mert már célt érnek. Olyankor jönnek ide kérdést feltenni, lépnek félre, vagy keresnek valaki mást.
#14
Kedves többiek. Az oké, hogy ilyen, de mi lesz akkor, ha összeházasodnak és együtt fognak élni? Akkor csávó lelép pár napra?
Mi a párommal mindennap beszélünk, mert nem látjuk minden nap egymást (pedig együtt élünk). Még ha csak annyit is, hogy mi újság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!