Mit tennétek a helyemben? Kezd elegem lenni.

Röviden vázolnám a helyzetemet (annyira mégsem lesz rövid):

20 éves vagyok, Bp-en tanulok (most kezdtem az egyetemet), vidéken, falun lakom. A szüleim már nincsenek együtt, édesapám kb 3 éve költözött el. A szüleim sosem jöttek ki jól, folyton ment a veszekedés a pénz miatt. Anya mikor megszülettem eljött a munkahelyéről (közben az meg is szűnt), azóta gyakorlatilag munkanélküli. Eközben elvégzett egy egyetemi szakot, azonban a szakmájában nem talál munkát. Persze küldi egyfolytában az önéletrajzát mindenhova, de ha fel is vették, akkor is csak a próbaidő alatt foglalkoztatták, utána útjára engedték. Mikor apa elköltözött anya bíróságra vitte az ügyet és olyan gyerektartást harcolt ki, amiből ketten éppen-éppen megtudunk élni. Apa fizetéséhez mérten ez azért elég sok, normál esetben a bíró körberöhögné azt aki ekkora gyerektartást fizet.. Most már viszont eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag semmilyen tartalékaink nincsenek, egyik napról a másikra élünk. Én véget akarok vetni ennek és normális színvonalon szeretnék élni. Ehhez úgy néz ki az egyetlen járható út az az, ha elvégzem az egyetemet (BME-KSK - még 4 év kb) és utána lesz esélyem rendes fizetésért dolgozni. Igazából ott is hagyhatnám az egyetemet, de mivel semmi szakképesítésem, szakmám nincsen nem igazán tudom elképzelni mit is dolgozhatnék. Mehetnék valami gyárba segédmunkásnak, így viszont soha a büdös éltben nem tudnám elérni azt az életszínvonalat, amit szeretnék (nem kell sokmilliós fizetésre gondolni, csak azt szeretném, hogy a saját lábamon állhassak és ne legyenek mindennap megélhetési gondjaim). Nyáron itthon vagyok, diákmunkát vállalok (itt nincs túl sok lehetőség), amennyi pénzt tudok összeszedek, de szinte azonnal el is fog fogyni mind, amint megkapom, alapvető dolgokra (Pl. ruhák, stb). Anyának mondtam, hogy ha a szakmájában nem talál munkát, akkor elkéne gondolkozni, hogy esetleg nem tudna vállalni valami minimálbéres állást. Csak ugye ehhez félre kéne rakni a büszkeségét. Amikor ez a téma szóba jön mindig elkezdi mondani, hogy ő akár fel is fordulhat, el is mehet, mindjárt eladja a ház felét (ami az övé, a másik fele apáé ugye, csak ő nem lakik velünk), stb stb. Pedig éppen találna munkát, ha nagyon akarna, csak ugye nem olyat, amihez diploma kell. Közben persze apa havonta utalja a "gyerektartást", ezen felül rendszeresen hoz még alapvető élelmiszereket, ha bármi gondom van csak hozzá fordulhatok. Hozzá költözni nem tudok. Anya egyfolytában rágja a fülemet, hogy "itt a születésnapod, ezt kérjél apádtól azt kérjél" stb, de nekem már így is ég a pofámról a bőr, sosem kérek semmit, maximum ha valami tényleg fontos (pl szemüveg, vagy egy-egy gyógyszer, ha kell). Ha bárki kérdezni, hogy és anyukád mivel foglalkozik, vagy előkerül ez a téma, szégyellem ezt elmondani, próbálom elterelni a szót másfelé, azt mondom, hogy ez csak ideiglenes állapot. De közel sem az, én már nem hiszek abban, hogy ez változik, csak én vagyok az aki változtathat ezen. De én szeretném folytatni az egyetemet, hogy mihamarabb elkezdhessek azon a területen dolgozni, ami érdekel és amivel tudok is keresni. Viszont eközben otthon a melléképületnek leomlik a teteje, télire fogalmam sincs miből veszünk tüzifát (én elvagyok a kollégiumban télen, ha muszáj, de anya nem tudom mit fog csinálni, valszeg megint apa fog segíteni). Csak ugye apa is mér mondogatja, hogy neki is gyerektartást ítélt meg a bíró, nem "asszonytartást". Ráadásul inkább anya szorgalmazta annak idején, hogy apa elköltözzön.. Mindeközben én elvesztem a barátaimat, szinte egyáltalán nem járok emberek közé, arra sincs pénzem, hogy néha-néha megigyak a többiekkel egy sört, vagy elmenjek strandra stb stb. A kívülálló emberek el sem tudják képzelni milyen érzés ez.

Tényleg fogalmam sincs mitévő legyek, csak az a cél lebeg előttem, hogy elvégezzem az egyetemet és utána remélhetőleg akad majd munka (Pl Mercedes gyár közel van).

Ha valaki eljutott idáig az írjon valamit, mégis szerinte mit lehet tenni ilyen helyzetben?