Így érdemes folytatni? Sikerül valaha megbíznom benne?

A történet annyi, hogy amikor megismerkedtünk párommal és szinte azonnal beleszerettem (holott egyáltalán nem vagyok ilyen típus, de ő teljesen levett a lábamról) nem vettem észre, hogy szórakozik velem, egyáltalán nem gondolja komolyan velem. Nálam érzések voltak, ő pedig ugyan úgy szórakozott velem, mint az összes többi csajjal. Nem akartam észrevenni a nyilvánvalót, hagytam hogy megalázzon. Én azt hittem ismerkedünk és van közös jövőnk, ő pedig flörtölt mellettem, csajozott, ismerkedett, állítása szerint nem csalt meg (de ezt még mindig nem hiszem el) Megvoltam győződve arról, hogy majd belém szeret és minden megváltozik. Tűrtem és vártam a „csodát”. Pedig mindig is nagy nőcsábász hírében állt, de engem az sem érdekelt. Elnéztem neki olyanokat, amiket soha nem tűrtem volna el, és nem hibáztathatom őt, mindig is nyílt lapokkal játszott, én hagytam hogy ezt tegye velem. Azóta eltelt 1 év…Én kezdtem kiábrándultam belőle és úgy álltam hozzá, hogy nem is érdekel már az egész..sodródok az árral. Ő eközben belém szeretett, mára elmondása szerint úgy szeret, ahogy soha senkit nem szeretett. Komolyan gondolja velem, bármit megtenne értem, és ha elhagynám, neki senki más nem kellene. Bizonyítja hogy szeret, rengeteget változott, csak azért hogy megtartson. De nekem semmi nem elég. Nem tudom értékelni, hogy saját magához képest teljesen kicserélődött, mert többre vágyom. Teljesen kifordultam magamból, iszonyú féltékeny lettem. És teljes mértékben bizonytalan. Beképzelek dolgokat, egyből a legrosszabb dolgokra gondolok. Ha csak rossz napja van, vagy nem úgy veszi fel a telefont, ahogy megszoktam már beképzelem, hogy csajozik, vagy megcsal. Néha arra jutok, hogy jobb lenne ha szakítana velem, mert ebbe beleőrülök. Utána pedig arra, hogy szükségem van rá, kell nekem és szeretem. Néha meglepődök rajta, hogy elbír viselni, mert külső szemmel nézve is elviselhetetlen lettem. Próbálok megbízni benne, de nem tudok.

Ezért is érzem azt, hogy nincs jövőnk, így nem vagyok boldog. Másrészt pedig ott van, hogy nagyon szerettem és valóban megváltozott miattam.

Nem tudom mi lenne a jó megoldás! Végletekben mozgok érzelmi téren, ami kihat a munkámra, a közérzetemre, sőt még az életkedvemre is. Vagy nagyon boldog vagyok, vagy iszonyú szomorú. Minden gondolatom csak párom körül forog. Ellenőrizgetem és rátelepszem…amit egyébként csodálom is, hogy bír… mert egyáltalán nem ilyen típus. Néha-néha nála is betelik a pohár, de azt mondja ha kell élete végig bizonyít, hogy csak engem szeret.

Mit gondoltok?

(Végső elkeseredésembe írtam ide! Én/25 Párom/32)