Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért önző az, aki nem hagyja...

Miért önző az, aki nem hagyja magát kihasználni?

Figyelt kérdés
Érdekelne a véleményetek. Szóval ketten vagyunk testvérek. Mindig is a húgom volt család kedvence, ő volt a szép, én meg az okos kislány. Egész életemben keményen tanultam, dolgoztam. Mára elértem, hogy az átlagnál jobb körülmények között élek, igaz sokszor nincs még szabad hétvégém sem. A húgom félbe hagyta az egyetemet, azóta nem nagyon tud egy-egy munkahelyen hosszabb ideig megmaradni. Most éppen nem dolgozik azzal az indokkal, hogy az esküvőjét szervezi. Igen ám, de a családi asztalnál hallgatva a terveket én már láttam, hogy nem jönnek ki annyiból, amennyijük az eseményre van. Jól sejtettem, mert ma eljött a húgom és a vőlegénye. Közölték, nem kérték, hogy valamivel több mint egy millió forinttal túl lépték a keretet. Apuék, illetve a leendő sógor szülei nem tudják már odaadni - hiszen már minden spórolt pénzük az esküvőben van. Szóval nekem kell bizonyos számlákat kifizetni. Én pár percig levegőt sem kaptam, majd mondtam nekik, hogy nem. A húgom erre kivágta a szokásos hisztijét, hogy biztosan csak irigy vagyok, mert ő férjhez megy. Mondtam neki, hogy sok boldogságot, de ne az én kontómra legyen az álomlagzi. Ha nincs pénzük, minek a felhajtás? Mert én úgy érzem: azt a pénzt soha nem látnám vissza, szóval akár az ablakon is kiszórhatnám. A vége az lett, hogy a húgom le önző k.rvázva engem, bőgve elrohant. Azóta már beszéltem a szüleimmel is. Ők is egyetértenek velem, de azt mondják: a béke kedvéért inkább adjam oda a pénzt. De én már hajthatatlan vagyok. Szerintetek igazam van?

2012. júl. 18. 19:27
1 2 3 4 5 6 7
 21/68 anonim ***** válasza:
100%

A véleményem az, hogy most zsarolni próbál, semmit sem kellett kifizetni. Ha küldenél pénzt akkor tuti, hogy "jajj, hát mégis meg lehetett oldani" helyzet állna elő. Ez fix.

Nehogy ezek után akármit is állj neki, az ilyen nem érdemli meg.

Mondjuk úgy vagyok vele, hogy a zsák megtalálja a foltját, de csak úgy kíváncsiságból... a vőlegénynek mi a véleménye?

2012. júl. 18. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/68 anonim ***** válasza:
100%

Hogy lehet valaki ekkora élősködő??Persze gondolom csak akkor vagy neki jó,ha kell tőled valami,amúgy rád sem néz,igaz?

Teremtse meg magának a rávalót,nem másokra kell számítani!Ez az ő álma,tehát váltsa valóra ő!

De ez már komolyan orvosi eset...A vőlegény milyen??

2012. júl. 18. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/68 A kérdező kommentje:

Kedves 21 és 22!

A vőlegénye egyébként aranyos fiú, de most rózsaszín szemüveg van rajta. A családban egyébként én vagyok az egyetlen, akit a húgom már gyerekként sem tudott zsarolni ezzel a passzív-agresszív módszerrel. De a szüleimet iszonyatosan manipulálta. Most chattelek anyuval is.Próbálom vigasztalni, mert persze a kisasszony bosszúja rajta is csattant.

2012. júl. 18. 20:45
 24/68 anonim ***** válasza:
100%
Kérdezd meg, hogy ő mivel járul hozzá a te álmaidhoz? Egyébként pedig ez nem kis összeg, én nem is tudom, eleve erre számÍtani, hogy a család úgyis összedobja? Főleg olyan dolgokra, ami megterheli a családot.
2012. júl. 18. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/68 anonim ***** válasza:
86%
Küldd ide a gyakorira panaszkodni. :D
2012. júl. 18. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/68 anonim ***** válasza:
69%
Na akkor van egy olyan érzésem,hogy ez a házasság sem lesz hosszú életű!Már csak ezért se adj neki pénzt!
2012. júl. 18. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/68 anonim ***** válasza:
100%
Jó volt végigolvasni, örülök, hogy vannak még felelősségteljesen gondolkodók. A sztorin meg jókat nevettem, bár inkább sírni kellett volna...
2012. júl. 18. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/68 anonim ***** válasza:
100%
Ha ekkora álom,akkor gyűjtsön rá előbb,ne más farkával verje a csalánt.Msot mindenhol elmond téged mindenfélének.A tehetetlenség szar dolog:)
2012. júl. 18. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/68 A kérdező kommentje:
Kedves 28-as! Bizony, igazad van. A Facebook oldalán már meg is jelentek a " barátnők" siránkozó, együtt érző megjegyzései. Ezt a párom mondta, én nem vagyok fenn ezen az oldalon. De nem igazán érdekel az ilyen emberek véleménye, szóval tőlem nyugodtan :D
2012. júl. 18. 21:53
 30/68 anonim ***** válasza:
100%

"A vége az lett, hogy a húgom le önző k.rvázva engem,"


Ezek után pedig végkép nem támogatnám. Mégis mit képzel, te vagy önző, mert nem állod egy olyan esküvő árát, amit normális ember akkor engedd meg magának, ha dúsgazdag. Ennyit maximum a milliomosok engednek meg, nem egy munkanélküli. Eszedbe ne jusson, az pedig, hogy nem hÍvott meg ezek után, még egy ok. Mégis milyen testvér az, aki a saját nővérének akkor ad meghÍvót, ha leperkál 1 milliót?

2012. júl. 18. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!