Apámmal nem bírok. Hogyan tudnám kezelni a helyzetet?

19 éves lány vagyok. Normális családi háttér, semmi extrémség. De apám nemhogy kiakaszt... Egyszerűen már nem tudom hogy tolerálni a dolgot.

Eddig folyamatosan azzal zaklatott, hogy nem vesznek fel semmilyen egyetemre, hülye vagyok hozzá, lusta a tanuláshoz, ésatöbbi. Most felvettek (állami költségre méghozzá), de nemhogy végre békén hagyna ezzel, hanem jön azzal, hogy az első évet sem fogom tudni befejezni, hogy miért pont ezt a szakot írtam be, ezzel nem tudok a jövőben mit kezdeni és társaik.

Ezzel még talán meg is tudnék békélni, mert elvégre hát jót akar, talán így akar valahogy stimulálni vagy én nem tudom, ez az ő technikája arra, hogy a csakazértis módon mégiscsak ellentmondjak neki, de meglehetősen jól le tudja törni az önbizalmát az embernek és hát, az önmagába vetett hitét is.

De még EZ se lenne olyan nagy baj. Csakhogy én jellememnél fogva igencsak romantikus lélek vagyok, a szerelem számomra mindennél fontosabb (oké, tudom, kis tizenéves csitri, blabla, de tényleg így van), a jövőm boldogságát nem valami menő, gazdag cégnél 24/7 gürizve képzelem el, hanem egy megértő és szerető férfi oldalán, gyerekekkel körülvéve. Eddig nem volt sok barátom, és közülük is csak egyetlenegyet mertem hazahozni, egyetlenegyszer. De még látatlanban is, sőt, miután hazahoztam és teljesen kifogástalanul viselkedett az akkori párom, még azután is csak szidni tudta, meg hogy csalódott bennem, hogy ilyet választok, ésatöbbi.

Aztán a mostani barátommal, akivel még nem vagyunk együtt régóta, meg főleg nincs kibékülve. Nemrégiben jelentkezett fel apám a Facebookra, és ott látja a képeket meg a kiírásokat meg ilyesmiket, és EZEK ALAPJÁN akarja megítélni az embert. Azt mondja, hogy a mostani barátom az főképp nem üti meg a mércét, és hogy most még jobban csalódott bennem, hogy ez egyre rosszabb és rosszabb lessz...

Nem tudom, komolyan nem tudom, hogyan tudnám kezelni ezt az egészet, hogyan tudnék kinőni a kislány szerepből, hogy végre ne egy ijedt 5évesnek érezzem magam apám előtt... És hogy ő se olyannak kezeljen. De akármit bizonyítottam neki akárhányszor, egyszerűen sose volt elég jó és sose tudtam mit kezdeni vele.

Tippek, tanácsok, hogy mit csinálhatnék? Sajnos, a férjhez menéssel még várnom kell, és elköltözni meg csak az egyetemi időre tudnék, azt is rokonhoz (apám felőli rokon).

Előre is köszönöm, és bocsánat a hosszú leírásért.