Hogy kell egyes embereket bizonyos helzetekben figyelmen kívül hagyni? Születni kell rá, vagy tanulható? Ha tanulható, hogyan?

A 11-es nagyon ráérzett! A kedves sógorom kiköpött olyan, mint az édesanyám. Mindkettő 2 perc alatt eléri, hogy agyvérzést kapjak, pusztán azzal, hogy megszólal. A különbség az, hogy anyámat tudom kezelni, mert meg merem neki mondani a véleményemet, mert tudom, hogy az anyukám, és hogy ilyen a természete, de ha össze is veszünk egy kicsit, másnap öröm, boldogság. Mert ő is tudja, hogy én milyen vagyok és próbáljuk elfogadni egymást. Néha nagyon jól kijövünk, máskor meg szóba se állunk, de ez mindig elmúlik, szóval nem szoktam aggódni érte. Gyerekként sokkal nehezebben éltem ezt meg.

A sógoromat pedig bármennyire is szívesen küldeném el a fenébe, nem tehetem, mert a férjem már így is néhányszor felvetette, hogy milyen a viszonyom a testvérével... Kéri, hogy ne halljam meg, ne vegyem észre, ne mondjak neki semmit, az egyetlen testvére, stb. De leírhatatlanul idegesít már az is, ahogy nevet, bármennyire is idétlenül hangzik ez. Most épp költözünk a férjemmel egy félig felújított lakásba. Még nincs kész, folyamatosan csináljuk/csináltatjuk, de már lakható. Valamelyik nap feljött "segíteni" és snicerrel kezdte el vakargatni az új ablakok üvegéről a matricákat. A férjem megérte, hogy hagyja abba, mert összekarcolja az üveget. A válasz: "Ez? Ugyan már, dehogy!" Letéptem az egyik ablakról a kezelési útmutatót, a kezébe nyomtam, és megértem, hogy olvassa fel hangosan. Természetesen benne volt, hogy éles tárggyal ne vakarásszuk az üveget... Ennek ellenére folytatta, s közben hangosan megindokolta, hogy szerinte a sniccer miért nem éles tárgy. Szóval azzal már megvagyok, hogy hülyének nézem, de néha le is kéne állítani, különösen akkor, amikor nekünk okoz kárt. Pl. mikor levertük a konyhában a csempét, ő szó nélkül zsákos vakolóval "kijavította" a falat, ami olyan hepehupás lett, hogy apukám fél napig káromkodott, mire kiszintezte... És persze nem lehet meggyőzni arról, hogy ő nem tud vakolni, inkább ne is nyúljon semmihez... És ezek tényleg csak az apróságok, de már az ilyenektől is az agyvérzés kerülget. Persze vannak ennél sokkal súlyosabb dolgai is, azokra inkább nem is gondolok.

"Nem kell ugrani, "jajcsakhogymegnebántsuk" alapon, nem kell hagyni, hogy ő ossza be a ti időtöket." Tiszta szívemből szóltál, bár írtál volna hamarabb! Kezd nagyon a nyakunkra nőni, de legalább már a férjem is el akarja vágni a köldökzsinórt, ami az anyját köti hozzánk...