Anyam teljesen kikeszit hosszu evek ota. Kerlek adjatok tanacsot, nagyon el vagyok keseredve, mit tegyek?
elore is elnezest az ekezetek hianya miatt, nem Magyarorszagrol irok. nagy szuksegem lenne olyanok tanacsara, akik idosebbek/tapasztaltabbak/hasonlo a helyzetuk. megprobalom roviden felvazolni a helyzetet, bar nem lesz egyszeru.
21 eves vagyok es amiota az eszemet tudom, keptelen vagyok kijonni az anyammal. egy dolog, hogy pici koromtol kezdve a legjobbat es CSAK a legjobbat fogadja el tolem("a 4es az nem jegy!"), de ez meg valahol ertheto is, annak ellenere, hogy ez is folyamatosan nyomas alatt tartott gyerekkoromban. ha pl 5osnel rosszabb jegyet hoztam haza leultetett es addig nem engedett el, amig be nem ismertem, hogy elszurtam, elbuktam, stb...a gond az volt, hogy sosem ereztem ugy, h egy rosszabb jegy nagy gondot jelentene, mindig kijavitottam(erettsegiig soha nem volt 4.5 alatt az atlagom). de meg ezt is megertem, csak a legjobbat akarja, szeretne ha lennek "valaki", ilyesmi. aztan 10-12 eves koromban elkezdett szinte napi rendszereseggel alazni azzal, hogy egy kover diszno vagyok, a csalad szegyene es egyebek...leszogeznem, hogy a mai napig NEM vagyok kover, persze tudom h nem vagyok sovany, inkabb a cicis-segges tipus, de istenem, nem szuletik mindenki modellnek...de anyam mindig masokhoz hasonlitgatott, vekonyabb lanyokhoz, ok miert ilyen szepek, csinosak, en miert vagyok ilyen dagadt es undorito, egy fiunak sem fogok kelleni, stb...teljesen mindegy hanyszor mondtam el neki, h mennyire bant, teljesen mindegy hanyszor sirtam emiatt, nem erdekelte. azzal indokolta, hogy o legalabb oszinte, es csak azert mondja, mert szeret. ennek koszonhetoen a mai napig GYULOLOM a testemet, rosszul vagyok ha tukorbe nezek, mert eszembe jutnak a szavai. iszonyatos komplexusokkal es durva tulevesi zavarokkal kezdtem el a gimnaziumot...sikerult beilleszkedni, voltak barataim, ez kicsit javitott az egomon...aztan jott az erettsegi. anyam folyamatosan terrorizalt, hogy en nem vagyok melto az egyetemre, soha nem fog sikerulni, mert lusta semmirekello vagyok. hozzatennem, hogy 3 idegen nyelven beszelek, ha ezeket volt energiam megtanulni, akkor vszleg mast is. vegul persze felvettek az orszag egyik legismertebb egyetemere("ezt az egyetemet jelolod meg, vagy kidoblak otthonrol, ne tudd meg mi lesz!!") persze nem oda mentem volna szivem szerint. igen tudom, szembe kellett volna szallnom vele, de keptelen voltam, mert valamilyen rohejes okbol kifolyolag a mai napig felek tole...a lenyeg, hogy annyira utaltam az iskolat, hogy 2 ev vergodes utan otthagytam...be akartam neki bizonyitani, hogy kepes vagyok ra...nem tudtam...de visszaugrok kicsit az idoben...15 eves koromban kezdtem el jarni az elso baratommal, az elsot meg 5 masik kovette, nem szamit...anyamnak mindig volt valami kifogasa ellenuk...ha nem az ahogy kineztek, akkor az amit dolgoznak, vagy ahol laknak...az egyetemi diploma vagy az egyetemi hallgatoi jogviszony hianya kb halalos bunnek szamitott...akkor csak egy "muveletlen paraszt" lehet valaki persze(anyam-apam diplomas ember, es eleg nagy ugyet csinalnak ebbol, amit en a mai napig nem igazan ertek)...szerinte ezek a fiuk csak azert jartak velem, mert a szep VEKONY lanyok szoba sem allnak veluk...es ha nincs lo ugye...egyfolytaban bogott es orditozott velem, hogy hogy jarhatok ekkora csodtomegekkel, gusztustalan kifejezesekkel illette oket, pedig jo ha 1-2szer talalkozott veluk...es ezek utan meg meg volt sertve, hogy nem vittem haza oket...ti mit csinaltatok volna...mas...egyfolytaban szamon ker mindenert...kiskoromban a naplomat olvasgatta, aztan a taskamat kutatta at, ilyesmi...a hova megyek, kivel es mikor jovok haza kerdesekkel meg nem is lenne semmi bajom, ha nem egy vallatason ereznem magam a hangnem miatt, amit megut...borzalmas...folyton lebunkoz amiert en nem jarok annyit szinhazba meg kiallitasra, mint amennyit ok jartak apammal anno...mert en inkabb koncertekre jarok szivesen, szorakozohelyekre tancolni, baratokkal beulni valahova iszogatni, mint egy normalis korombeli...ez nem azt jelenti, hogy nem jarok el szinhazba, kiallitasokra...szerinte azert megyek koncertekre, hogy "megb*szassam" magamat a zeneszekkel. szanalmasnak es gyerekesnek nevez. nem fogja fel, hogy egyszeruen csak mindenem a zene es nem erzem jol magamat, ha nem hallgathatom minden nap. nagyon regota nem meselek neki a maganeletemrol, amikor kisebb koromban megprobaltam, mindig az volt a valasz, hogy biztosan azert nem tetszem xy sracnak, mert kover vagyok...es persze minden problemabol kepes kihozni, hogy en vagyok a hulye. szepen fokozatosan kizartam az eletembol, ugyis csak bant. olyan dolgokert kepes hiszterias rohamot kapni es lehordani minden semmirekello sz*rnak, hogy 1 oraval kesobb vittem ki a kutyat setalni, mint kellett volna...latni kene amikor idegbajos, leirhatatlan, komolyan mondom latom a szemeben az oruletet...szerintem mar minden elkepzelheto dolognak elmondott amiota elek, voltam mar k*rva, tehen, bunko paraszt, igenytelen senki, nem is vagyok a lanya, bar meg se szulettem volna, egy nagy nulla, akivel szegyell kimenni az utcara is, annyira gusztustalan...es NEM TUDOM ignoralni, egy erzekeny, erzelmes termeszet vagyok es iszonyatosan faj amit muvel(megiscsak az anyam beszel igy velem), legtobbszor teljesen ok nelkul, komolyan mondom. szerintem nem is hallja, amit ilyenkor mond, elborul az agya. keptelenseg beszelni vele, egyik fulen be, masikon ki, mintha meg se hallana, mindig kimagyarazza valami hulye indokkal, h jajj csak neha ideges, meg o csak oszinte, meg o legalabb a szemembe meri mondani az igazsagot, amig a barataim rohognek a hatam mogott...mintha ismerne oket...ok azok, akikre szamithatok magamon kivul, ok azok akik mindigis mellettem alltak, tuzon vizen at, tamogatnak, meghallgatnak, egyutt sirunk, egyutt nevetunk, borzasztoan szeretem oket, nelkuluk mar nem lennek itt. anyam szerint ok is muveletlen szar senkik es miattuk hagytam ott az egyetemet(megjegyzem ez nem igaz, es jovore elkezdek egy olyat ami ERDEKEL). egy halatlan semmirekello vagyok, aki sosem fogja megerteni, hogy az anyja mennyire szereti...aztan elbogi magat, hogy miert vagyok ilyen problemas (???) gyerek, es mit ronthatott el, hogy EZ lett belolem...szerintem nem latott meg problemas gyereket...sokszor azt is ram fogta, hogy drogozom, azert vannak hangulatingadozasaim(SOHA nem tettem, nem tervezem ezzel elcseszni az eletemet, a hangulatingadozasaim es sirogorcseim pedig azert vannak, mert szo szerint gyomorgorcsom van minden nap, amikor haza kell mennem es meglatom, h mar otthon van...vajon ma mit csinaltam rosszul...vajon ma epp a DAGADT kartyat huzza elo, a NEM TANULSZ SEMMIT kartyat, a BEZZEG A HUGOD/EN A TE KORODBAN/XYZ kartyat vagy esetleg a milyen emberekkel veszed korul magad, hogy oltozkodsz, hova jarsz szorakozni, vagy csak egyaltalan mit kepzelsz magadrol lesz a musoron) mert ugye van egy hugom is. addig minden szep es jo volt, amig o meg nem szuletett. utana o lett a kicsi, az aranyos, anya szeme fenye. korbe lett nyalva szegeny rendesen. ne ertsetek felre, imadom a hugomat, de szerintem anyam nagyon rosszul nevelte, es felek h sok nehezsege lesz meg az eletben. nem is ez a lenyeg. tole abszolut nem varja azt, amit tolem ennyi idosen. o hozhat rosszabb jegyet, kerhet kutyat, macskat, lovat, o csinos, vekony, azt eszik amit akar, oda megy ahova akar, azt csinal amit akar...igaz, o nem beszel vissza...en egy ido utan elkezdtem lazadni es ervenyesiteni az akaratomat, mert ugy ereztem, hogy maskepp meg fogok orulni. szoval bezzeg a hugom. o a bezzeg gyerek. en meg a problemas. a gyalazas es az ellenorizgetes odaig fajult, hogy egy szep este fogtam magamat, es elkoltoztem a baratomhoz. tobb ezer kilometerre otthonrol(ilyet mar csinaltam anno, csak varoson belul, akkor megigerte hogyha hazamegyek megbeszeljuk es maskepp lesznek a dolgok...hat igen...kb 2 hetig valoban maskepp voltak...utana ugyanaz, mint mindig) itt szeretnek uj eletet kezdeni. erdekes modon most mar nem gyulolom ugy magamat, egeszsegesen eszek, napi rendszereseggel mozgok es jol erzem magamat. itt fogok elkezdeni egy uj iskolat. de anyam a mai napig nem enged. kapalozik...neha lehord a sarga foldig, h mekkora egy senki vagyok(szokasos), aztan azt mondja, hogy orul neki, h vegre kezdek magammal valamit, aztan bog a telefonba, hogy mennyire hianyzom es egyebkentis tonkreteszem a csaladot...ezt mar anno eloadta egyszer...kerdem en MI hianyzik neki? a folytonos megalazas? az ellenorzes? hogy valakin kitolthesse a merget, aki nem olyan aljas h szandekosan belerugjon? mert a mai napig nem akarom bantani...persze vannak jo napjai is, akkor kedves...akkor jol megvagyunk...sajnos nem ez a dominans enje...de nem erzem az anyamnak...semleges dolgokrol beszelgetunk egyfolytaban...es nem akarom beengedni az eletembe...mar tul sokszor kovettem el ezt a hibat...akarmit csinalok, ugyse leszek neki eleg jo...soha...de soha...ha 100 diplomas, nobel dijas szupermodell lennek, aki milliardokat keres es legalabb ugyanilyen kaliberu ferje van, akkor talan...esetleg...de meg ebben sem vagyok biztos...a mai napig szeretnem rendbehozni a viszonyunkat...de egyszeruen keptelensegnek tunik...nem ertem mit miert tesz, hogy miert gyalaz, miert bant egyfolytaban...nem ertem mit tettem ellene, miert gyulol ennyire, es miert furoszti tejben-vajban a hugomat, aki negyed annyit sem ert el, mint en...kerlek adjatok tanacsot...miert probal megtorni a mai napig? miert okoz ennyi fajdalmat? miert rug belem es miert keptelen normalis EMBERI hangnemben kozolni a velemenyet? hajlando lennek vele megbeszelni...de o nem akarja...soha...akarmit mondok, mindig elhessegeti vmivel...nem akarom igy leelni meg 20 evet...nem akarok a gyerekeimnek ilyen nagymamat....segitsetek...kerlek...
nagyon koszonom azoknak, akik vettek a faradtsagot es elolvastak!!!
ui: apamrol es a csalad tobbi tagjarol ne kerdezzetek, nem segitenek, hiaba lehet veluk beszelni, hiaba ertik a problemamat, anyam teljesen az uralma alatt tartja oket, feleslegesen probaltam barmit is...az volt a valasz h o ilyen, igy kell szeretni...hat nekem eleg nehezemre esik....
válasza:borzalmas volt ezt végigolvasni! :/ :((
anyukádnak el kéne járnia pszichiátriai kezelésekre, gyógyszerekkel kordában lehetne tartani a betegségét, mert ez már az, véleményem szerint. de hát ez lehetetlen szinte, úgysem menne el dokihoz, gondolom. hacsak össze nem fog a család, és mindenki, az apukád, húgod is, együtt mondjátok neki, hogy ez így nem állapot.
hogy mitől lehet? valamiért nagyon meg lehet keseredve, igazából ő érzi valamiért senkinek magát, azért kritizál folyton alaptalanul, csak ugye, ettől még nem kéne így viselkednie.
válasza:jajj, nagyon szepen koszonom a valaszokat :)
anyam nem ismeri el, hogy beteg, szerintem senki nem kepes ezt elfogadni a csaladban rajtam kivul...apu szerint "kicsit" rapszodikus termeszet...hat en nem eppen ezt a szot hasznalnam ra...akkor szerintetek felesleges barmit is tennem, torodjek bele, hogy ilyen a kapcsolatunk? sokan mondtak, hogy szakitsam meg vele vegleg a kapcsolatot, valtsak telefonszamot...de en ezt meg mindig nem ereznem helyesnek, nem akarom homokba dugni a fejemet...
válasza: válasza:Jóval idősebb vagyok,mint te.Nagyon szomorú,amit leírtál.Nem derül ki a leveledből,hogy anyagilag még függsz-e tőlük?Ha igen,akkor anyád befolyása továbbra is érvényesülni fog,hiába költöztél el.
Általában nem helyeslem,ha egy gyerek haragban van az anyjával,de a te esetedben csak az a megoldás,hogy annyira el kell távolodnod tőle,amennyire lehetséges.Anyád beteg és te sem vagy kiegyensúlyozott.
Ha a barátoddal jól megvagytok,és segít neked,tegyél meg mindent,hogy anyagilag is független légy a családodtól.A kapcsolat csak időnkénti telefonálgatásokból álljon,semmiképp ne menj újra haza,mert végképp tönkre mennél.
A szomszédban volt egy lány,akit az anyukája éppúgy irányított,mint a tied téged.Amíg csak udvarolgattak neki a fiúk,addig minden jó volt,de ha úgy tűnt,hogy komoly a helyzet,mindegyikben talált hibát,és elmarta őket a lánya mellől.A lány 20 éves korában fellázadt,és titokban férjhez ment.A baj az volt,hogy nem szerette a fiút,csak menekülni akart otthonról.A házasság válással végződött,szerencsére gyerek nem volt.A lányt az anyja visszafogadta,jött a szöveg:ugy-e megmondtam?És kezdődött minden előről.A lány teljesen elvesztette a lába alól a talajt,váltogatta a partnereit,elkezdett inni,rossz társaságba került,ha nem volt pénze,lopott is.Talán börtönbe is került volna,ha nem betegszik meg rákban és nem hal meg.A szomorú az,hogy az anyja még ekkor sem látta be,hogy ő volt a lánya tragédiájáért felelős.
Csak azt tudom tanácsolni,hogy tegyél meg mindent azért,hogy önállóan élhesd az életed,és talán az sem ártana,ha szakember segítségét is kérnéd,mert még mindig nagyon függsz az anyukádtól,neki akarsz ( legalább is tudat alatt ) megfelelni,és ezzel tönkre teheted magad.Sajnállak,és kívánom,hogy rendbejöjjön az életed!
válasza:én azt mondom, dolgozz te magadon. Válj le róla érzelmileg, légy felnőtt.
Nem azt mondom, hogy ne szeresd, csak másként.
Ha belül felnőtté válsz és nem kisgyerekként vágysz az elismerésére, akkor ő is változni fog. Vagy ha nem, akkor te fogod tudni másként kezelni a történteket.
Kérlek, menj pszichologúshoz, meglátod segíteni fog.
válasza: válasza:Előző válaszolo vagyok
Pszicholodushoz nem a betegek járnak, hanem olyan emberek is, akiknek nagyon fáj valami és segítséget keresnek a feldolgozáshoz.
Nincs benne semmi ciki, vagy lesajnálandó.
Sok sikert.
válasza:Nálunk is nagyon hasonló a helyzet, és mint olyan valaki, aki gyerekkora óta elképzelhetetlen mennyiségű dühöt és gyűlöletet képtelen lenyelni az anyja miatt, lévén, hogy egzisztenciális függőségben vagyok a szüleimmel, megértem és átérzem a helyzeted.
Nap mint nap hallom, hogy mennyire semmirekellő vagyok, hogy milyen silány ember lett belőlem, meg hogy milyen kár volt megszülnie, meg nevelni, törödni velem és bizony nem kicsi pszichés teher.
Ha nem lenne egy hat éves kisöcsém, akit nagyon szeretek és órákat vigyázok naponta, mióta megszületett (iskolába járás mellett is), meg egy beteg nagyanyám, illetve az apám, akit maximálisan kicsinálna anyám, ha eggyel kevesebb embert tudna az őrületbe kergetni, már rég kerestem volna egy állást és leléptem volna valami albérletbe és most az orvosi egyetemen tanulnék.
Erre szerintem nincs gyógymód. Anyámnak pocsék gyerekkora volt, szegénységben élt, az apja alkoholista volt (szerencsére meghalt jóval a születésem előtt, elitta a máját), nem igazán találta a helyét a világban, nincsenek, nem is nagyon voltak barátjai, szóval megértem, hogy honnan jön neki ez a sok szar, de elfogadni semmiképp nem tudom.
Nem hiszem, hogy egy ilyen erős és mélyen gyökeredző dolgot ki tud kúrálni egy pszichológus, vagy szakember, de ami még fontosabb, biztos vagyok benne, hogy lehetetlen lenne beismertetni vele, hogy van valami problémája és még annál is nehezebb lenne egy szakember elé állítani.
Én a helyedben rég elveszett ügynek nyilvánítottam volna a kapcsolatotok rendbehozását, nem is értem miért akarsz bármilyen kapcsolatot is ezzel az emberrel akár hónapokig is, nem hogy 20 évig? Onnantól, hogy családot alapítasz és gyereket szülsz, mi köze kéne legyen a gyerekeidhez az anyádnak? Pontosan annyi lesz, amennyit engedsz és nem több.
Annyi embert ismerek, akik hagyták, hogy a pszichopata anyós/nagyszülők megkeserítsék az életüket. Csak nevetni tudok rajtuk. Hogy lehet megengedni egy felnőtt, egyedülálló embernek és a házastársának, hogy beleszóljanak az életükbe?
Az elmondottak ellenére nem foglak sajnálni, mert bár egy csomó szaron keresztül átmentél, 21 éves vagy, megvan minden tudásod és lehetőséged ahhoz, hogy munkát vállalj és megszüntesd a szüleidhez kötő anyagi függőségedet és ha szeretnéd az összes hozzájuk fűző szálat és kapcsolatot. Elmehettél volna egyetemista éveid alatt kollégiumba is, de nem, te maradtál otthon, szóval kénytelen leszek szembesíteni téged azzal, amit szerintem mélyen te is tudsz:
Az utóbbi 3 év szenvedését te hoztad magadra.
Azt hiszem itt az ideje, hogy a talpadra állj és elgondolkozz azon, hogy mit akarsz az élettől és mikor fogsz végre felnőtté válni, mert, bár lehet rosszul, és ezesetben elnézést kérek, de úgy látom, hogy te egy 21 éves kislány vagy, aki képtelen kiszabadulni a szülői anyagi támogatás, a biztosított meleg ágy, meleg tányér, meleg fürdőkád világából és nehezedre esik belevetni magad a munka/lakáskeresés fáradalmas, kínos, kudarcokkal teli heteibe és nehezedre esik belelépni a dolgozó ember cipőjébe.
21 éves férfi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!