Szerintetek egy szülőnek van joga azt mondani a gyerekére, hogy élősködik rajta, ha a gyerek tulajonképpen ételen és fekhelyen kívül mást nem is kap a szülőtől?

Csak gondoltam, mivel 22 vagy, és az emberek általában 18 évesen érettségiznek és felvételiznek, tehát már 3x felvételizhettél..

Van gyerekem, és ha annyi idős lesz, mint most a kérdező, nem fogom engedni, hogy csak úgy lebzseljen és ne csináljon semmit. Természetesen ha tanul, egyetemre jár akkor minden költségét állni fogom és támogatni fogom mindenben, amit csinál. De az, hogy 21-22 évesen feltehetőleg évek óta nem tanul és dolgozik, csak mert arra vár, hogy bekerüljön Az Egyetemre, na azt nem támogatnám. Dolgozzon és tegye el a pénzt későbbre, vagy kezdjen el egy tanfolyamot, de ne üljön otthon a csodára várva. Lehet, hogy ettől rossz anya leszek, bár nem érzem magam annak, de a gyerekeim nem lesznek életképtelenek, az tuti. Nem fogom őket abban támogatni és arra nevelni, hogy a semmittevés elfogadható.

Mielőtt ebbe belekötnétek, természetesen a frissen végzett álláskereső gyermekemet is támogatnám. Mondjuk ha otthon van, akkor is elvárnék tőle annyit, hogy végezze el tisztességesen a házimunkát, mire hazaérünk, és ránk kevesebb maradjon. Illetve azt is, hogy ha pár hónap elteltével még mindig nincs munkája, akkor terjessze ki a keresést a mcdonalds-ra meg a fénymásolásra is, bármire, csak legyen munkája, akarjon dolgozni. A fizetéséből meg valószínűleg egy forintot sem kérnék el. És nem érzem magam se rossz anyának, se érzéketlennek.

Szóval én igenis megértem a szüleid idegességét, bár én biztosan nem tenném meg, hogy a saját gyerekemtől sajnálok bármit is, vagy kirakom a lakásból, ami az ő otthona is, és ezzel egyáltalán nem értek egyet, sőt, felháborítónak tartom. A gyerekem nem élősködik rajtam, én vállaltam, én akartam a világra hozni, számomra soha nem teher. De azt sem tartom elfogadhatónak, hogy valaki csak otthon tengjen-lengjen, és ne keressen állást, ne járjon iskolába, ne csináljon semmit..

Elképesztő amiket olvastam. A legmegdöbbentőbb,hogy valakinek a gyerek csak akkor jó ha csinál valamit.

18 éves voltam,amikor minden álmom az volt,hogy baleseti helyszínelő legyek.Rendészeti tagozaton érettségiztem,meg se fordult a fejemben,hogy más legyek. Elsőre nem vettek fel,a szüleim szereztek nekem egy idegenvezető sulit,ahol ezt az egy évet eltölthetem. Angolul tanultam,társaságban voltam stb. Jött a következő felvételi. Igen ám,csak engem az egy év alatt,megcsapott a színház erőteljes szaga és sírva mentem a rendőrségre felvételizni,de mindent megtettem. Az érzésem már az volt,hogy anyukámék akarják és nem én. Pedig nem így volt. Csak nem mertem elmondani mit akarok! Felvettek,két hét után otthagytam. Fél évig semmit,de semmit nem csináltam,csak sírtam és keseregtem. Anyukámék tűrtek. Aztán jött egy virágkötő tanfolyam,egyetem és mellette elkezdtem énekelni tanulni,játszani egy amatőr társulatban. Anyukám aki rám se nézett mikor otthagytam a sulit,a legnagyobb rajongóm lett,apukámmal együtt.

Esélyem nem lett volna dolgozni,mert kijöttem a suliból és rohantam a próbákra.A színjátszásért nem kaptam semmit,báli zenekarban énekeltem szánalmas pénzért.

25 vagyok,színészvizsga előtt 2 héttel. A mai napig térdre borulnék a szüleim előtt,csak azért mert igenis hagyták,hogy megtaláljam magam és megvalósítsam azt az álmomat,amin egy vidéki kis faluban mindenki csak nevetett!Eddig a percig támogatnak ,amivel tudnak és nem csak pénzre gondolok.Pedig már van munkám.

Manapság egy 18 éves gyerek nem az mint 30 éve volt...NEm normális dolog,de sajnos ez van.