Ez a válasz/válaszoló most normális?

Értem a kérdésed és tudom ,hogy mire gondolsz. Én azt hiszem ,hogy azoknak a fiataloknak akikről a történetben szó van valóban nincs külön , saját életük. Mivel a függés a szülőktől nagyon erős. Gondolom a tanácsokat, a segítséget és a támogatást minden téren onnan kapják.

Volt egy ilyen ismerősöm. Annak az édesanyja minden nap telefonál + minden hétvégén találkozó és a barátnői közül csak azt tertotta meg aki anyukának megfelelt. Vannak ilyenek. Megtalálják egymást mint zsák a foltját.

Nekem nem kéne.

Hat nem tudom, en is szinte minden nap elmegyek anyosekhoz, jokat beszelgetunk, tutujgatjak az unokakat, szerintem ebben semmi rossz nincs. A parom is minden nap megy a szuleihez, a munkabol hazafele menet beugrik hozzajuk, hogy lecsekkolja, minden rendben van-e, kell-e segitseg. Aztan hazajon, es mienk az egesz este/ejszaka.

Sot, anyosom kifejezetten sokat van nalunk, van, hogy heteken at minden nap jon, es en ezt szeretem.

Velem van a baj?

Nálunk egyenlőre heti kétszer jön a mama, mi meg jó ha hetente egyszer lejutunk hozzájuk.

Még itthon vagyok a babánkkal, de rövidesen megyek vissza dolgozni és mivel bölcsiben nincs hely, hát naponta ingázás lesz mama- és itthon között. Bizti nem ülünk majd le mint az iszap, de én nem bánom, hogy megyünk, szeretem anyósomékat, ők is minket meg az unokát. Majd bespóroljuk azt a fél órát amit ott töltünk máshol.

Sajnos tényleg kevés az időnk és én irigylem is azokat, akik többet tudnak találkozni a családtagjaikkal.ű

Viszont: gyerek mellett vállalkozásunk van, a férjem főállásban dolgozik, mellette főiskolára jár, családi házunk van nagy kerttel.

Ha 50m2-es panelban laknánk és "csak" napi 8 óra lenne a munkaidőnk, tuti többet találkoznánk a nagyszülőkkel, hiszen a kis picurkánk is nagyon igényli, meg ők is. (mi meg a férjemmel ott is otthon érezzük magunkat.)