Elválás a szülőktől, hogyan?

Én is 24 évesen jöttem ki. Nekem akkora apukám már meghalt. A féltés itt nálam is megvolt és anyukám is kb a szüleidhez hasonló korú. Képzeld, én jót tettem vele is. Olyan dolgokba kezdett bele, amit élvez. Tornázik, filmeket néz. Tény, h sokszor magányos, de tudunk telefonon beszélni. Én egyébként úgy jöttem el, h nem is mondtam neki, h van álláslehetőség. 2 héttel a repülőút előtt mondtam csak neki. Tudom, h lelkiismeretfurdalást keltett volna bennem, ha elmondom a terveim.

Sokszor gondolok arra, h marha nehéz innen hazamenni, ha baj van, de már nem tudnám máshol elképzelni az életemet.

Én inkább attól tartanék, hogyha egyszer elmenne valamelyik szülőm önmarcangolásba kezdenék, hogy nem töltöttem vele/velük elég időt. Hogy itt lehettem volna velük évekig, de nem, mert nekem a hülye karrier fontosabb volt. A szüleim támogatnak abban, hogy külföldre menjek dolgozni, de sosem mennék olyan messzire, hogy csak 2-3 évente tudjak hazajárni. Azt sosem tudnám megbocsátani magamnak. Ha megyek, akkor olyan helyre megyek,a honnan akár havonta is tudok jönni és ha nagyon nagy baj van néhány óra és itthon vagyok!

Van egy erdélyi ismerősöm, aki itt dolgozik nálunk Magyarországon. A kislánya leukémiás volt, a pénz kellett nekik a kezelésekre, gyógyszerekre, nem tudták máshogy megoldani. Egy délután felhívták, hogy a kislány haldoklik, nem sok van már hátra. A pasas szinte azonnal elindult, de egy órával azután ért haza, hogy a kislánya meghalt. Na én ezt nem kívánom senkinek és nem is akarom átélni egyik családtagommal sem!