Miért féltenek így a szüleim, mit tegyek?

Hát ne haragudj, de édesanyád helyében én is szeretném ismerni azt a barátnőt, akinél aludnál. Vagy akihez bulizni mész. Ha már olyan nagyon jó barátnőd, akkor csak illene bemutatni otthon, hogy lássák, hogy ehhez a lányhoz mész aludni. Ha pedig titokban találkozgatsz fiúkkal, akkor ne várd azt, hogy bízzon benned, mert ezek szerint hazudtál neki. Ha ő hazudna neked, rosszul esne, nem? Szerintem csak félt téged, és ahhoz pedig joga van, hogy tudja, hogy kivel, hova és meddig mész, mert az ő felelőssége. Lehet, hogy te tudsz vigyázni magadra, de ő attól is tarthat, hogy mások nem fognak vigyázni rád.

Próbáld visszanyerni a bizalmát: pontosan érkezz haza, mindig mondd meg udvariasan, hogy hova mész (kivel, meddig stb.), legyen nála egy telefonszám, amin téged felhívhat. És ha látja, hogy megbízhat benned, mert nem hazudsz neki, akkor meglátod, el fog engedni.

Csak azt tudom ajánlani, egy részét, amit én magam is teszek, 17 és fél évesen [engem azokkal engednek el 10 km-es körzeten belül, akiket már láttak személyesen]:

Ha számonkér, akkor szoktasd! Lehet, hogy őrültségnek tűnik, de nagyon hasznos és jót tesz, előbb-utóbb, hogy ha megígéred neki, hogy minden rendben lesz ÉS felhívod mondjuk... óránként. Én is így teszek anyum esetében. Egy idő után ő hív, ritkábban, egyre ritkábban, aztán a végén csak megbeszélés és bizalom kérdése az egész. Remélem.

Igazából az a fontos, hogy ezeket az ígéreteket tartsd is be, és akkor "megtanulja, hogy bízhat benned".

A bemutatásokról annyit, hogy néha biztos van olyan pont, amikor megoldható, hogy lássa azt a pár embert.

Csak ne aggódj, én itt állok, lassan 18 leszek, és előre félek, hogy szívrohamot kapnak, ha egyetem/fősuli miatt nem lehetnek folyton mellettem. Pedig sosem voltam nagy banzájos típus.

Légy türelmes, amennyire csak tudsz. Bizonyítsd be, pl. azzal, amit ajánlottam, hogy felelősségteljes, rendes lányuk vagy, aki nem keveredik el, stb.

Hmm, ez olyan póráz-elv. Először rövid, aztán megnyúlik. Aztán eltűnik.

;]

Sok sikert!

az első és második válasz is abszolúz fedi a véleményemet.

kiegészítés:

kezdj hozzászokni a gondolathoz, hogy anyukád mindig megfogja kérdezni, hogy hova mész, mit csináslz, mert aggódik érted. és ha 40 éves leszel, még mindig meg fogja kérdezni.

nekem csak 25 éves koromra sikerült megszoknom, pedig akkkor már egy jó ideje nem is laktam a szüleimmel :)

Hát, inkább örülj, hogy érdekli kikkel vagy és hol. Na meg, hogy elenged...Sosem tudni mikor lesz baj és ha véletlenül megtörténik nem árt tudnia hol keressen. Ahhoz meg szerintem elég fiatal vagy, hogy ne kérjenek számon.

Hidd el, ha ezt most nyűgnek is érzed később örülni fogsz, hogy ilyen szüleid vannak.

Ne kapjon többé hazugságon, mert tényleg oda a bizalma.

Amúgy meg örülj, hogy vigyáz rád.

Sok korodbeli lány van, akit leszärnak a szülei, hidd el, te vagy jobb helyzetben.

Értékesnek tart, ez csak nem baj? :)

Igaza is van a mamádnak, hogy félt. Nekem is van egy veled egykorú lányom, és én is nagyon féltem. Elengedem mindenhová, de mindig hívnia kell mikor odaért, és ha ott alszik még 10 előtt biztos váltunk 2 szót legalább. És alig várom, hogy reggel hívhassam (10 előtt nem szoktam, mert nem akarom zavarni, tudom este ilyenkor sokáig fennt vannak), de akkor vagyok nyugodt ha meghallom a hangját.

Hidd el mi mamák már csak ilyenek vagyunk, de nem azért mert rosszat akarunk, csak hallgasd a híreket, mennyi tragédia történik fiatal gyerekekkel!

Légy őszinte mindig anyuddal, értékelni fogja, és meglátod majd évek múlva mikor Te is anyuka leszel megérted őt!!! Ezen mindenki átesik, persze akinek normális szülei vannak, és örülj neki, hogy ilyen!!!!