Mást is dobott már ki az édesanyja vagy édesapja? Ha igen, miért? Mi lett utána?

Utolso, ez igaz??? Nagyon durva, a szuleidnek a rendorsegre kellett volna kerulniuk, kizarjak a gyereket, megall az eszem!

Kerdezo, csak addig turjel, addig bird ki amig nem lesz munkad, es akkor menjetek el, es hanyagold anyukadat, semmi szukseged nincs ra. Hihetetlen milyen szulok vannak!

De a szalagavatod elott dobott ki, akkor most mennyi idos vagy? 18 eves csak? Es elotte mar ott hagyott egyedul benneteket a hazban??? Nem anya az ilyen. Talalj munkat, es szakitsd meg vele a kapcsolatot, nagyon sajnallak(((

Valaki itt már írta, hogy terhesen dobta ki az anyja, mert nem tetszett a férje.

Nálam is hasonló volt a helyzet.

A gyermekkorunk a hugommal egy rémálom volt. Ma már tudom, hogy a mindennapos verések (sokszor barátok, osztálytársak előtt, hogy megalázzon), a "beszólogatások", ami lelki terror számba ment, az állandó koszos lakás, a mindenkivel összeveszés mögött anyámnál valami nagyon erős pszichés ok állt. Sokszor mosdatlanul, fésületlenül volt napokig. Öngyilkossággal fenyegetőzött és közölte, én leszek az oka. Voltam vagy 8-10 éves! Pedig jól tanultam, igyekeztem otthon is segíteni mindenben.

A hugom fiatalon meghalt betegségben. utána még jobban megerősödtek nála a gondok. Már kiszaladgált az utcára, hogy valakit megverjen, úgy acsarkodott mint a veszett kutya. Azt vágta hozzám, hogy én örülök a testvérem halálának, mert akkor most én így többet fogok örökölni! Próbáltam szép szóval, de nem jutottam nála semmire. A végén üvöltve követeltem, hogy menjen orvoshoz. Szó szerint megfenyegettem, így elment. Kb. 4-5 évig szedte rendesen a gyógyszereit, vissza tudott menni dolgozni, viszonylag alakultak a társadalmi kapcsolatai. Majd meghalt, hogy neki egy kis unokája legyen. Összejöttem a későbbi férjemmel. Látszólag nagyon szerette, naponta találkoztunk, kedves volt hozzá. Utólag kiderült, már akkor leköpködte mindennek a hátunk mögött. Várandós lettem: és itt elszabadult a pokol. Szinte napról napra tört elő belőle a fúria, amibe tudott belekötött. Leköpködte a párom családját mindennek, meg sem hallotta hogy meg akarunk esküdni. Ha beszélgetni próbáltam vele, üvöltött trágárul, vagy gúnyos lekezelő hangon beszélt. A történtek miatt terhesen felment a vércukrom, kórházba kerültem. Ott mondta a doki, hogy mellőzzem a mamát, mert a babának lesz baja.

Ennek ellenére anyák napjára virágot vittem. Közölte, köszöntgessem az anyósjelöltemet, még ki sem értem az ajtón, kidobta a virágot.

Elmentünk a párommal kézenfogva és megesküdtünk. Megtudta. Innentől még éjjel is felhívott üvöltve, hogy a férjemnek nem én kellek, csak a pénzem.

Szülés előtt 1 héttel elmentem hozzá, beszéljük meg a dolgokat. Ami szemetet, trágárságot össze lehetett hordani, azt megtette. Aztán kidobott. Még mutatta is, hol az ajtó.

Mint utólag kiderült, a gyógyszert abbahagyta.

Pszichiáter azt mondta, nincs mit tenni. Kényszergyógykezelés csak akkor van, ha önmagában kárt okoz, vagy másban, vagy erre utaló magatartást tanúsít.

Nem beszél a szomszédaival, rokonaival. Nincs egy jó barátja, munkatársa. Beteg.

Nem megyek a közelébe. Nevelőapám legalább olyan bűnös mint ő, mert mellém kellett volna állnia, segíteni és most nem itt tartanánk. Akkor szenvedjen vele ő.