Mennyi esély van arra hogy ugyan olyanok leszünk a gyerekeinkkel mint a szüleink velünk? (durva nevelés)

Semmi sincs kőbe vésve.

Vannak szülők akik tovább adják a nevelési mintát és vannak akik épp azért mert felismerték annak hátrányait - nem azt a mintát adják majd tovább.

Tehát nincs okod aggódni. Egyébként nagyon sok függ a születendő gyermek természetétől is. Gondolj csak bele, hogy testvérek mennyire különböznek egymástól még akkor is, ha a szülők mindent megtettek, hogy egyformán neveljék (és szeressék) őket.

Sok sikert kívánok!

Egyszerű, saját magadnak írj egy "ne csináld" listát. Tedd ki valahová, illetve kérd meg a párodat, hogy szóljon rád, ha bármit tapasztal a listán szereplő dolgokból.

Így, ha tudatalatt másolnád is a szülői mintát, idejekorán rád fognak szólni és tudatosan felülírhatod a rossz programot.

Legyél nagyon tudatos. Sajnos a legtöbb ember úgy van, hogy felismeri a rossz szülői mintát - aztán azt adja tovább. Egyszerűen amikor adott helyzetben kell reagálni, automatikusan az jön elő az emberből, amit a szüleitől látott.

Jó ötlet, hogy írd le, mi az, amit másképp akarsz csinálni. És miután leírtad, dolgozd ki, hogy hogyan.

Én a párkapcsolattal jártam így, gondoltam semmi baj nem lehet, hisz tudom, hogy nem úgy akarom csinálni, ahogy a szüleim. Aztán jött a nagy megdöbbenés egy vita kellős közepén: mégis a szüleim utánzom. És miért? Leginkább azért, mert halvány fogalmam sem volt, hogy mégis mi mást lehetne tenni.

Ezt lehet megelőzni azzal, ha előre kitalálsz helyzeteket és megoldásokat.

Pl. mit csinálsz, ha a gyerek egész este sír, ha elveszi a másik kisgyerek játékát, ha verekszik, ha az ovistársa szoknyája alá kukucskál, stb. Érdemes többször átvenni, begyakorolni - így az éles helyzetekben majd az fog beugrani, amit te akarsz, nem pedig az, amit a szüleidtől láttál.

Semmi nem múlik a nevelésen.

Minden embernek megvan a saját személyisége és azon múlik minden.

Ezt már egy csomó hozzáértő is megmondta.

Engem ugyan nem neveltek durván, viszont anyukám néha összehasonlított más emberekkel. Pl. gyerekkoromban a villamoson meglátott egy kislányt és ezt mondta: "Nézd, az a kislány milyen szépen öltözködik, te meg miért nem hordasz ilyen szép ruhákat?" Iskolás koromban sokszor összehasonlított a nálam jobban tanulókkal. Igaz, nem egy kitűnő tanuló voltam, de sosem kaptam rossz jegyeket, magatartás problémáim sem voltak. Meg sokszor tett olyan megjegyzéseket, miért nem járok ilyen-olyan tanfolyamra, miért nem vettem részt valamilyen pályázatra, ahol nyertem volna.

2 pályázaton nyertem már, a harmadik pályázatnál pedig az ötödik helyezett lettem, és otthon ezt mondta az anyukám: "Miért van, az, hogy az a fiú nyerte meg a díjat, te meg nem?" Apukám meg azt mondta neki: "Hagyjad már! Nem mindenki nyerhet. Fogadd el őt, mert ő a mi lányunk"

Szóval, az ő nevelési módszere olyan hatással volt rám, hogy úgy érzem, miatta van az egész, hogy nem akarok gyereket. Ráadásul nem szeretem a kislányokat. Valószínűleg az a villamosos eset miatt van, amit máig nem tudok kiverni a fejemből.

Az egyik rokonomnak van egy kislánya, akit szintén nem szeretek, és sokszor akaratlanul jön ki a "szerencsétlen flótás" megjegyzés. Szerencsére, sokan tudják, hogy ez mind az anyukám hibája, ezért nem haragszanak rám.

Bevallom, egyszerre rossz és jó érzés ez. Rossz, mert fájdalmat okozok annak az elkényeztetett gyereknek, a jó meg az, hogy továbbadom azt a fájdalmat, amit anyukámtól hallottam.

Apukám elfogad engem olyannak, amilyen vagyok. Ez persze, nem azt jelenti, hogy mindent rám hagy. Szigorú, de szerető szülő volt és sosem kényeztetett el engem. Anyukámmal együtt arra neveltek, mik az élet szabályai.