Miért baj az, ha egy nőnek fontos, hogy a párjának legyen némi egzisztenciája?

"A válóperek 71%-át a feleségek kezdeményezik."

Tehát a 29%-át a férfiak, ami azt gondolom semmilyen szempontból sem egyenlő azzal, hogy soha, vagy szinte soha.

Igazából én is hasonlóan gondolkodom ,mint te, ámbár konkrét ismeretségemben van egy nő, akinek több gyereke van és eltartja a pasiját, aki nótórius munkakerülő. Látszólag jól el vannak mégis.

Amit akarok ezzel mondani, hogy olyan sokfélék vagyunk és nem lehet teljes egészében megmondani, hogy mi a jó, mert lehet neked és nekem ezek abszurd dolgok, míg mások vígan lubickolnak az ellenkezőjében és az is működik.

Szerintem nem baj. Bár az egzisztenciába is sok mindent bele láthatunk. Pl. írta valamelyik válaszoló, hogy örül, hogy a férje nem segédmunkás. Számomra nem az fontos, hogy irodai vagy kétkezi munkát végez, hanem hogy dolgozik -e, akar -e dolgozni? Volt olyan exem, akinek baromi gazdag volt a családja, egyfolytában hallgattam a világmegváltó képzelgéseit, hogy majd így-úgy fog baromi sokat keresni, de ha meg kellett mozdulni, akkor már nem volt olyan jó buli. Szóval megmaradt filozofálás szinten, de soha nem csinált semmit végül is. Ja igen, náluk mindenki baromi képzett, diplomás "felső tízezer"-hez tartozó volt, de szegény gyerek egy unintelligens senki volt, nagy szájjal meg baromi nagy elhatározásokkal.

A vőlegényem ezzel szemben autószerelő, a szülei a mezőgazdaságban dolgoznak, mégis többre tartom, mert bár nekik nem volt pénzük, hogy fizessék a tanulmányait, most munka mellett szeretne majd tovább tanulni. Ha elhatároz valamit akkor tesz is érte, nem büdös neki a munka és nem másoktól várja, hogy a segge alá toljanak mindent. Együtt dolgozunk azért amit el szeretnénk érni és ez jó érzés. Hogy nem nekem kell a hátamon cipelni még valakit, hanem ketten próbáljuk elérni a céljainkat.

Úgyhogy fontos számomra hogy legyenek elképzelési a jövőről és tegyen is érte. Ehhez meg ugye legtöbb esetben dolgozni kell, mert a két szép szeméért senki nem kapott még semmit. Kezdetben persze a nagy szerelemtől nem látunk az orrunknál tovább, de a későbbiekben elég idegőrlő ha mindent (ami amúgy kettőnk életét teszi jobbá) egyedül kell csinálni.

Valamilyen szintű elkeseredettséget látok abban ha már valaki úgy gondolja, hogy minden mindegy csak legyen valakije.

Én azt gondolom, hogy amikor párt kerestem, sosem érdekelt, hogy mennyit keres a pasi. DE! Azt elvárom, hogy igenis dolgozzon, tartsa el magát, mert nem vagyok balek vagy hülye, hogy én tartsak el egy ingyenélő senkiházit. Más kérdés, ha munkanélkülivé válik, de akkor is menjen el dolgozni, nem igaz hogy nincs munka, végezzen el egy vagyonőri tanfolyamot, 30 ezer Ft és 5 perc alatt talál munkát bármikor, és akkor nekiállhat keresni normálisat úgy, hogy közben azért van bevétele.

A családalapításhoz pedig valóban kell a pénz, akkor 1 fizetésből éltek, ami elég ciki, ha nincs megtakarítás. Az nem igaz, hogy elég a szerelem, abból nem lehet jóllakni, számlákat fizetni.

"Miért baj az, ha egy nőnek fontos, hogy a párjának legyen némi egzisztenciája?"

Az nem baj. Az a baj, ha CSAK az a fontos, pontosabban az, hogy fényesre legyen nyalva a s*gge és szó nélkül eltartsák. Megdöbbenek, hogy sok kortársamnak ez az első, nem az, hogy értelmes, jóindulatú, tisztességes ember legyen a pasi...

22/L