Énazazén kérdése:
Meg lehet beszélni velük? (lejjebb minden megvan)
Figyelt kérdés
Na szóval 17 éves vagy és lenne egy gondom. Még hozzá a szülőkkel kapcsolatban és még magammal. Az első az, hogy szülők mindig mondják, hogy tanuljak és tanulok is, bár nem úgy mint régen... de ezen változtatni akarok a következő tanévben és utána végleg, azaz 4-esnél rosszabbat nem akarok. Ezt meg is tudom csinálni, mert igazából ilyen vagyok, de eddig akik ismernek mind azt mondták, hogy "társaság, meg még most éli a tinédzser időszakát ki" amiben van valami igazság. A másik ok meg, amit én látok oknak, hogy én vagyok otthon a "munkaerő". Van egy ikertesóm, aki majdnem kitűnő tanuló, viszont a kisujját se mozdítaná, ha van valami. Én szoktam rendet rakni, megcsinálni ha elromlik valami, posta stb.stb. Egyszóval jó formán mindenben én segítek otthon, de ez nem is gond, mert nagyon szeretem csinálni. Sajnos jobban, mint a tanulást:(. De tanulni is szeretek. Egészen középsuli első osztályig megvolt a 4-es, utána kezdett el romlani. Vol egy bukásom másodikban, amin ki voltak akadva, hogy, hogy csináltam mikor azaz egy dolgom van, hogy tanuljak. Nos ha most is leakarok ülni tanulni, akkor is jön egyből valaki, hogy gyere csináld meg ezt meg azt. Én meg persze örömmel megyek, mert szeretem csinálni, de akkor ne vágják a szemem közé, hogy miért nem tanultam... Ez a bukás ki lett javítva pótvizsgán. Mind a kettő tantárgy 3-as lett és mondván, hogy pótvizsga 3-asnál jobb nem lehet... És akkor mondtam szülőknek, hogy jó akkor majd következő év... de nem most se lett jobb sajnos megint lesz egy bukásom:( de volt egy iskolaváltásom! Új osztály, új tanárok. Nem is lenne gond, ha nem a gyűjtő osztályba raknak be! És most is az egész osztályból bukik valaki valamiből... Ami tény, hogy szégyen, mert elég értelmes diákok vannak az osztályban. Valamilyen szinten "zseni gyereknek" tartom magam, mert ha nekiállok tanulni, akkor nagyon megy. Bármit megtudok tanulni és szeretek is tanulni, ha van kedvem és olykor van aki ott van velem. A nyelveket szeretem főleg. Na befejezem a saját életem írását. Nem azt akarom leírni, hanem a kérdésre egy előzményt:) Az lenne a gondom, hogy hogy tudnám megbeszélni szülőkkel, hogy jövőre nagyon jó tanuló, leszek! Nem lesz bukás se kettes év végi és még egy előrehozott nyelvet is leakarok rakni. Történtek velem dolgok így suli végére velem, amitől megváltoztam és úgy érzem, hogy most már menni fog. Ilyen dolgok volt barátokkal beszéltem, példaképeket láttam az osztályban meg máshol, hogy mit nem kéne csinálnom ha nem akarok oda jutni meg mit ha oda akarok jutni, és a legjobb, hogy egy olyan lányra sikerült rábukkannom, akit mintha egész életembe kerestem volna:) És senkibe nem volt még meg ez mint benne, nem volt senki ilyen hatással rám. Lényeg a lényeg, hogy ő előhozta az igazi énemet és most már van miért tanulni, céljaim vannak. Ennek örülök is.:) Mint, ahogy mondta, hogy "agyonüt" ha nem tanulok.:D A kérdésem meg az lenne, hogy szülőkkel, hogy tudnám megbeszélni ezt a bukást? De megváltoztam és fogok is még pozitív irányba! Tavalyi bukásnál volt egy ígéretem, hogy jövőre jobb lesz, de nem, de ez részben az osztály hibája. Tudnátok ötletet adni, hogy mit csináljak? Hogyan beszéljem meg? Utolsó ígéret? Vagy bármi.:) Köszi előre is.:)2012. jún. 6. 18:08
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!