Van itt olyan aki fiatal korában szégyellte a családját és nem szívesen vitt magához senkit?

Igen, mert mindig kupi volt nálunk, pl. Anyuék csak heti 1x mosogattak, meg a száraz ruhákat nem pakolták el azonnal, hanem napokig hegyekben állt a fotelban, stb.

Amikor már nagyobb voltam, akkor mindig kitakarítottam, ha tudtam, hogy jön hozzám valaki, de azért nagyon gáz volt így is.

Még mindig úgy vagyok velük, hogy nem szívesen mutatom be őket senkinek, mert, főleg anyum, nagyon égően tud viselkedni. Pedig már felnőtt ember vagyok, van saját családom! Pl. pont emiatt sem akarok lagzit, mert anyum nem bírja ki, ha nem ő van a középpontban, de sajnos olyan hülyeségekkel éri csak el, hogy figyeljenek rá, amit én nem tolerálok, így nem erőltetem velük a társas összejöveteleket.

Jaj, úgy irigylem azokat az embereket, akiknek normális szülei vannak és el tudnak együtt menni étterembe, nyaralni, stb!

Igen-igen :S

Hu, egy egész regényt tudnék írni, hogy tették tönkre, hozzáteszem, akaratlanul a gyerekkorom nagyobbik felét (sőt, azzal a tudattal, hogy mennyire jó lesz nekünk).

Most már nekem is vannak gyerekeim, és egyre gyakrabban jutnak eszembe ezek a régi kínos élmények. Igyekszem úgy csinálni, hogy miattunk sose kelljen szégyenkezniük a kicsiknek.