Lehet boldogan élni család nélkül?

Embertol fugg.

A maganak valo ember jol elvan egyedul; aki viszont igenyli a tarsasagot, szeretetet, az nem.

Az én filozófiám az, hogy az Élet értelme, hogy segítsünk másokon, hogy egymásért éljünk.

Úgyhogy az én szememben nem lehet igazán boldog élet, ami egyedül telik el.

DE, ezt mindenki magában dönti el.

23N

Szerintem abban rejlik ennek a dolognak a veszélye, hogy elég ritkán vágyik az ember mindig csak egy állapotra. Az egyikben mindig egyedül lenne, a következőben pedig már majd' meghal egy társért, egy gyerekért.

Én is így vagyok. A szememben akkor fog jól működni egy család, ha a felek tiszteletben tartják egymás magánéletét is(igen, magánéletét). Sokan azt vallják, hogy a családban az 'én' megszűnik, és csak a 'mi"-nek lehet létjogosultsága. Szerintem ez egyenes út a családtól való megcsömörléshez, mert a magány utáni vágy is az ember része, ahogyan az önzés is. Mindkét vágyat ki kell elégíteni, különben hatalmassá nőnek.

A másik oldal sem jó, ha kizárólagossá válik, mert a család olyan értelmet, célt ad az életnek, amit semmi más nem tud kiváltani. Ha valaki mindig csak magával törődik, akkor érzéketlenné válik a külvilág felé, és már nem tud szemléletet váltani, függővé válik az 'én'-től. Márpedig a családban (az előző példa fordítottjaként) a 'mi' nélkülözhetetlen.

Amikor egy magányos farkas családot próbál alapítani, abból vagy már az elején nem lesz semmi, vagy egy olyan viszony alakul ki, amiben az illető fölé rendeli magát a család többi tagjának, és elsősorban azt nézi, hogy neki mi a fontos. Ez így sosem működik, csak egy nagyon recesszív partnerrel.

Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy milyen életet szeretne élni, de egy családban a döntés már nem egy ember kezében van. Az önző élet ezért könnyebb: Te döntesz, és te viseled a terheket. Ha elfogadod azt, hogy mit adsz fel ezért, akkor nagyon boldog életed lehet, csak az a baj, hogy az emberi természet nagyon kacifántos: az egyik pillanatban boldog vagy, a másikban pedig már másra vágysz.

szerintem kevesen választják ezt az utat tudatosan. jó dolog, ha van egy családod, akivel szeretitek egymást, számíthattok egymásra. megoszthatod velük az örömödet és bánatodat egyaránt.

jó érzés tartozni valakihez, tudni, hogy önzetlenül segít, akármi is a bajod.

nekem nagyon jó családom van, igaz a szüleim elváltak, de hálás vagyok a sorsnak, hogy a nagyszüleim és az anyukám mindig ott voltak mellettem.

én mindenképpen szeretnék családot, még ha csak 1 gyerekem is lesz.

Miért ne lehetne? Csak belénk verték ezt a családos társas lényes szöveget, és mindenki rosszul érzi magát, aki nem eszerint él. Sokféle ember van és sokféle életmód, egyik sem jobb a másiknál, csak más. Lehet, hogy valaki olyan módon akar másokért élni és segíteni, hogy magányos kutató élettel kifejleszt egy ellenszert valami súlyos kórra, a másik műalkotásokat hoz létre, ami évszázadokon át boldoggá teszi a többi embert, a harmadik Afrikában segít az éhezőkön. Miért kell mindig ragaszkodni az intim kapcsolatokhoz és kötelezővé tenni, hogy 2-3-4 ember ötven négyzetméteren osztozzon egy életen át, mert különben nem táras lény.

Igen, lehet boldogan élni egyedül, annak, akinek egy igen gazdag lelki és szellemi élete van. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki családban él annak ez nem lehet.

A másik meg az, hogy azon is el kellene gondolkodni mi a magány és az egyedüllét fogalma.. Családok nagy részének tagjai magányosak és boldogtalanok.