Hogy tudnám rávenni a férjemet egy normális beszélgetésre, ha teljesen elutasító?

Szia!

Hasonló helyzetben voltam a múlt nyáron. Vagyis tavasszal kezdődött és én novemberig bírtam, amikor is a harmadik egymásutáni buli után elhagytam a kicsivel együtt a szüleimhez költöztem, mert a házunkban nem bírtam maradni, tőle akartam távol lenni és ez csak így ment. Hiába kértem, nem érdekeltem, ő is nappal aludt, ha a kicsire kellett volna vigyázni, akkor csak húzta a száját és inkább lelépett. Nem kaptam levegőt se, annyira felemésztettek a mindennapok, mert nekünk mellette még vállalkozás is működött, volt hogy még este 10-kor féllábbal ott voltam, és a gyereket altattam. Nehéz volt és kibuktam. Mire talpra álltam kb 3-4 hónap volt, ő nem igazán foglalkozott azzal, hogy válás lesz, nem vett komolyan. Miután eljöttem, már nem is járt sehova, az ő elmondása szerint, hát ezt ki tudhatja... Engem okolt mindenért, bántott szavakkal, sértegetett, nem lehetett megbeszélni vele semmit. Majd mikor az orra elé raktam a válási papírokat, hogy írja alá, áprilisban, akkor "megvilágosodott" félig. És tiltakozott, támadt rám, védekezett és mondott olyan dolgokat, amik nagyon fájtak. A barátaim tanácsára elmentem szórakozni, az anyukám aludt a kicsivel, elaltattam és elmentem a barátaimmal, amiről ő nem tudott. Minden hónapban egyszer eljártam és túl tettem magam rajta. Ami pedig még jobb, hogy megtudta, hogy eljárkálok bulizni és nagyon féltékeny lett!! És ragaszkodó és könyörgött, hogy menjünk vissza és minden más lesz... szeret minket....

Most még gondolkodom, hogy egyáltalán szeretem-e őt még és akarom-e, mert szinte már nem is része az életünknek, pedig szinte minden nap jön, de nem tudom, hogy akarom-e még vele a közös életet. Nem egy minta férj és apa, a kicsivel nem is tud még bánni se, de már alakul. Azt mondta nem akar minket elveszíteni. Viszont ezt nem egy fél év múlva kellett volna éreznie.

Tehát ha olyan makacs, konok, büszke, mint ahogy írod, akkor a férjeinket egymás mellél lehetne állítani, mert az enyém látod milyen sokára hunyászkodott meg. És a mai napig engem állít be mumusnak és ő csak a szenvedő alany, mert elhagytam, holott semmi rosszat nem tett. Hát ok nélkül nem jutottunk volna ide. Nehéz döntés, de nem lehet egy helyben toporogni örökké. Én nem tudtam vele beszélni, mert érdektelen volt és csak felhánytorgatta a hibáimat. Amikor eljártam nélküle szórakozni, az felnyitotta a szemét! Nem azt mondom, hogy bulizz agyba-főbe, de járj el néha, hagy lássa, hogy nélküle is boldogultok és nő vagy ugyanúgy te is és neked is jár a kikapcsolódás. Próbálj ugyanúgy viselkedni felé, ahogy ő feléd, ha flegma légy az te is és hasonlók. Ha egy fából faragták a férjeinket, akkor ez beválik. A leírtakból szerintem egyformák, sajnos. Nekem sok idő kellett, mire rájöttem, mi a "gyengéje", de most kezd a régi önmaga lenni és valamit csak elértem akkor, de lehet még ez is kevés.

Tényleg nagy és nehéz döntés, hogy lépsz tovább, de nyaggasd, azzal nem mérsz el semmit, légy te is érdektelen.

Ez egy tanács és történet, csak leírtam, gondoltam hátha segítek vele.

Minden jót és remélem megtaláljátok a boldogságot.

mielőtt az utolsót lepontoznátok, nem biztos, hogy rosszat ír, mert apám is akkor állt össze egy másik emberrel, amikor én 13 voltam, bátyám 14, öcsém pedig 8.

Emiatt is váltak el.

Csak azért írtam le, hogy ne gondoljatok rögtön kötekedésre, vagy gúnyolódásra.

A témával kapcsolatban: én hagynám, nem keresném, megvárnám, ameddig ő keres. Hagy legyen egy kicsit egyedül.

Ha külföldön éltek, csak most itt vagytok, akkor a gyerekkel menj vissza, ha utánatok megy, akkor még menthető a dolog, ha nem, akkor mindketten tisztában lesztek azza, hogy vége, és nem lesz több kétely egyikőtökben sem.

2 gyerekes anya.

Tudod madarat tolláról,embert barátjáról....

Egyébként szerintem ez nagyon nagy jellembeli hiba ha valakit ennyire tudnak idegen emberek befolyásolni.

Akinek fontosabbak a haverjai mint a családja az éljen velük.Még ha el is szakítanád tőlük,ki tudja a jövőben mikor alakulhat ki megint haveri kör akikkel le lehet lépni.

Ne másokat okolj, a férjed egy felelőtlen link alak.

Könnyű a békát tóba ugratni tudod.

Ha találkoztok ültesd le de határozottan beszélgetni,és ne hagyd hogy mellé beszéljen.Ha Titeket akar,akkor kompromisszumra kell jutnotok.Ha meg annyira makacs,akkor győzzön az egója menjen a fenébe.

Az ilyen férfiért nem kár.

Csak akkor jó férj apa ha be vagytok zárva a 4 fal közé?

Ez eléggé szomorú.Miért nem együtt jártok szórakozni?

És miért nem a gyereketekkel kirándulni haverok helyett?

Ha csak ennyit értek neki és szélnek ereszteném.

Hát tudod egy férfinak lehet úgy is tartása és büszkesége, ha a családját nem hagyja veszni és küzd értük. Az én édesapám mondta ezt nekem, hogy akármi is történt volna a családjáért a mai napig foggal-körömmel harcolna és nem érdekelnék sem a haverok sem semmi, ők az elsők, vagyis a gyerekek. Ő mai napig nem bírná ki nélkülünk, pedig én 27 a tesóim 23 évesek. És a világ minden pénzéért sem mondana le az évekről, amelyeket a felnevelésünkkel töltött. Csibészkedett ő is sokat, de, ha az anyukám valamiért vitázott vele, megfontolta a lépéseit.

Az a baj, hogy a te férjed sem tudja, hogy miről marad le így, mert még nem volt része benne. Ha tudná, biztos nem hagyná veszni, mert a legcsodálatosabb dolog az életben: a gyermek! És bizony sok mindenkinek nem adatik meg ez a boldogság.

(A 22:44 vagyok.)

Szerintem se a haverok a hibásak, max. részben. Egyik nagy bulis haveromnak nemrég gyereke született, ő úgy oldotta meg, hogy el nem jön, max. ritkán - de néha a felesége is el szokott járkálni a barátnőivel! Viszont őket meg lehet látogatni, hívnak, és akkor beszélgetünk, iszogatunk (kulturáltan, úgy értem). Van, hogy ő hozza el a rajongásig imádott fiát felénk, sétálunk, felelevenítjük, hogy miket csináltunk régen... :D Nemhogy nem húzza a száját, ha a fiára kell vigyázni, hanem örömmel foglalkozik vele, poedig ő is egy ivó - és kefélőgép volt...

A férjed meg csak akkor jó apa, ha nincs jobb program? Ehhh.... Nem fura ez? Popper Péter ír egy könyvében nagyon megfontolandót: egy erdő közepén egyedül nem nagy kunszt aszkétának lenni, tessék egy bordélyházban aszkétának lenni! Vagy milyen példát mondjak még... Nem akkor nyerted meg a futóversenyt, ha eltörted az ellenfeled lábát... Vagyis, az nem az igazi...

Tudod, én járok bulizni, és hányok a nyakamba lihegő ittas családapáktól! A feleségükre gondolok, aki otthon ül a 4 fal közt egyedül a közös gyerekkel... És lehet, még sejti is, hogy a férje mit csinál, ha nem épp egy olyan csajjal akad össze, mint én, aki undorodva lekoptatja az ilyeneket... Megéri ez Nektek, én biztos nem hagynám...

28/n