Nagyon csúnya dolog az, hogy irigy vagyok a nővéremre? Veletek előfordult már, hogy irigykedtetek a testvéretekre?

Szerintem normális ez az irigység. Én is irigykedtem anno rá, hogy neki már férje, gyereke van, én meg még mindig gimiben csücsülök. De azóta én is megismerkedtem a mostnai Vőlegényemmel, már házat is vettünk, szóval már nincs miért irigykednem.

Az irigység tulajdonképpen azért alakult ki, mert ő idősebb nálam, így természetes hogy ő hamarabb találta meg a szerelmét.

Csúnya, vagy nem csúnya, akinek van testvére, az tudja, hogy rivalizálás és irigykedés az mindig jelen van a testvérek között.

Nekem kivételesen jó a kapcsolatom az összes testvéremmel (nővérem, bátyám és öcsém van), azért írom, h kivételesen, mert a mai világban én csodálkozom azon, hogy más tesók között miért nem ilyen erős a kötődés. Meg tudunk mindent dumálni, néha haverként funkcionálnak, mert lehet velük hülyülni, néha "jobbik énként", aki megmondja, hogy mi lenne a helyes...

De tényleg mindennapos dolog, hogy "versenyzünk" egymással. Hogy most konkrét példát írjak (csak a nővéremről írok példát, mert neked is az van), mi is folyton rivalizálunk (tudatosan, vagy tudattalanul, de semmiképpen sem elismerve, hogy ez az), és van egy olyan érzésem, hogy nem csak én irigykedem néha rá. Én irigykedem néha, hogy férje van, függetlenedni tudott, saját lakásuk, jól fizető munkája és jó kis meggyőző képessége. Ő meg irigykedik rám, mert csinosabb vagyok nála, tehetségesebb a fotózásban és mert viccesebb vagyok, jobban el tudom szórakoztatni a srácokat.

Van ilyen. Mindig lesz olyan, amiben ő a jobb, meg olyan is, amiben én. Mindig lesz úgy, hogy neki több lesz valamiből, nekem meg egy másik dologból. Ezt el kell fogadni, vagy tenni kell ellene, hogy mi is lehessünk annyira sikeresek családban/karrierben/bármiben.

Én nem vagyok irigy senkire, pedig lenne kire-mire.

Fogyj le, és akkor te is sikeresebb leszel, legalább az önbizalmad nagyobb lesz.

Nekem kicsi gyerekeim vannak még. Azért vállaltam újra gyereket az első születése után, mert nekem mindig nagyon fontos volt a tudat, hogy van testvérem, volt gyerekkoromban kivel játszanom, kivel vitáznom....verekednem...de sokkal jobb volt, mintha egyke lettem volna.

Na, másodjára ikreim születtek.....és nekik is megvan mindaz a szeretet és vita , ami az én gyerekkoromra is jellemző volt. Szeretik egymást. De rossz pillanatokban a nagy kislányom a fejemhez vágja, jobb lett volna, ha egyedül marad, ő nem akart testvért!

Mivel nem nagyon nehezek a mindennapok a 3 gyerekkel, ilyenkor vérzik a szívem... Csak MIATTA vállaltam, hogy NEKI jó legyen! Hogy szeressék egymást! Mert ha az ember egyszer elveszíti a szüleit, a legközelebbi hozzátartozója a testvére marad, talán nem lesz olyan egyedül az életben. Én erre gondoltam.

Egyébként a szüleid véleményem szerint hibáztak, amikor bármilyen szintű megkülönböztetést tettek, innen fakadhat az irigység. Én a családtagoknak, még a szomszéd néninek is mindig azt mondom, hogy ha választ is a szívük, azt a másik kettő SOHA nem érezheti meg. Egyébként őszintén mondom, én egyformán szeretem mind a hármat.

Neked a szüleidnél kellene okosabbnak lenned, hogy annak ellenére is, hogy ők hogyan viszonyultak hozzátok, Neked egy (vagy kettő) testvéred van, és a szeretet, támogatás, amit egymásnak adhattok, többet kell , hogy jelentsen a külsőségeknél és a kilóknál.

Biztos vagyok benne, hogy kis humorral, optimizmussal, nyitottsággal ha Te is megfelelő társat találsz, nem azon fogsz rágódni, miért jobb neki. Remélem!