Mikor lesz ennek vége? Hogyan lehetne jobb az életem?

Sziasztok!

Nagyon elvagyok keseredve és ezeket a sorokat is sírva írom..Az a helyzet, hogy anyának én vagyok a negyedik gyereke és egyedül nevel/nevelt minket. Van 3 idősebb féltestvérem (34,32 és 25 évesek) ketten dolgoznak, egy épp most fejezi be a fősulit, míg én gimibe járok. Apa 4 éve meghalt, de 3 éves korom óta nem élt velünk. Nos a problémák folyamatosan gyűlnek, kezdve azzal, hogy nagymamám utál engem és már nem is beszélünk..már anyával sem igazi a viszonyom. Régen mindent megtudtunk beszélni, de elvesztettem a bizalmát, így minden pokolira fordult. Nem bízik bennem, nem enged sehova, a tanulmányi eredményemmel sem elégedett, pedig 2 tantárgyból vagyok négyes, így a tandíjra fordított pénzt is felesleges költésnek gondolja. Én nem kértem azt, hogy fizetős iskolába menjek, de akármilyen veszekedésnek az a vége, hogy én mindent megkapok, ő pedig már szinte "rongyok"-ban jár dolgozni.Egyszerűen minden az én hibám, velem ordítoznak és egy csepp szeretetet sem kapok senkitől. Mivel elvagyok tiltva, így egy perc nyugtom sincs és van olyan, hogy az iskolában sírom el magam. Úgy érzem némely tanár többet foglalkozik velem és jobban szeret, mint a saját anyukám. Számtalanszor próbáltam megbeszélni ezt a dolgot, de sose ment. A bizalomvesztés kapcsán dokihoz járat, de az se tud mit csinálni velem, mert elbeszélgetünk és ennyi. Úgy érzem nekem sose lesz újra boldog életem, mint annak idején, amikor még apa is élt. Mivel kamaszodom az is hiányzik, hogy kimozduljak, de nem lehet..barátaimat kezdem elveszíteni és egyre gyakrabban sírok, eltörik a mécses és borzasztóan féltékeny vagyok azokra, akik szerető családban élnek.

Mai egyik vitánk oka:

Megsimogattam tesóm arcát, mire ő rám üvöltött, hogy ne piszkáljam és elviharzott, erre anya ordítozva elkezdett minket szidni, hogy milyen idegbetegek vagyunk és ez csak egy a sok közül.

Mégis valaki mondja meg, mit tehetnék?

(Megjegyzem az már csak álom, hogy egyszer valamiért megdicsérjenek..)

üdv 17/L