Csak én izgatom túl magam a dolgon, vagy más szerint is már sok lehet ez érzelmileg?

Párom elvált, van két gyerkőc, nekem ő az első komoly kapcsolatom, lassan 7 éve együtt, ebből 2 éve fogunk lassan együtt lakni, most közeledik tán az eljegyzés, mert a babat már tudjuk mikor (hamarosan) szeretnénk.

A helyzet: jönnek a gyerekei 3 hétre, mindig nehezen viselem az elején, azt mindig összeszokunk, és mikor elmennek már fura a nagy csend. Most viszont az ex az új pasijával és a már közös gyerekükkel is nálunk akarnak aludni, mert ők osztálytalira mennek, szóval mi fogunk vigyázni az ő gyerekükre (párom ex feleségének az új pasijával lett gyerekére). Hát mondom, jó, bár nem lesz könnyű, nincs vita, de mindig feszélyezve érzem ilyenkor magam, egyszer gyerekek keresztelője miatt (nagy korukban lettek keresztelve) mi is aludtunk ott. De ehhez még kiakadtam, hogy a csaj megkért minket, hogy a kiskutyánkat tegyük ki az udvarra, mert ő nem bírja a kutyákat!!! Engem ez sért: tudom sokak mondják kutyának kinn a helye, én is így gondoltam sokáig, de őt úgy megszerettük, sajnáltuk kitenni, így itt bent alszik, van kosara abban, szerintem rendesen takarítok ahogy lehet.

Szerintem ha valaki jön vendégségbe ne már ő szabjon meg dolgokat, ez a mi otthonunk. Most is tudja, hogy a párom nem szeret konfrontálódni, és ő csak azt mondja megoldjuk, de én ebből nem szeretnék engedni, ne már, abban maradtunk, majd ahogy hozza a helyzet...

Szerintetek? Én viszem túlzásba, vagy mást is megviselne lelkileg ez?