A család feladata, hogy vigyázzon az idősebbekre? Miért igen/nem?

Átminősült már, hogy mi számít vigyázásnak, gondoskodásnak. Az elsőhöz csatlakozva az "ők neveltek fel minket" se így volt, mert napi 11-12 órát voltunk naponta óvodában, iskolában, mert az életforma olyan, hogy pénzért kell dolgozni, és nem önellátó a család a ház körül, ahol együtt lehetnek ezalatt a családtagok.

És az idősekről is úgy tudunk gondoskodni, hogy elsősorban pénzzel, tehát ha van nyugdíjuk, és egy kicsit be kel segíteni, akkor az O.K. Ha már állandó felügyeletre szorulnak, akkor csak munkahely feladása révén lehetne gondoskodni, akkor meg éhen halunk, ők meg nem ezért taníttattak, etettek minket. Akkor ugy lehet gondoskodni, hogy felkutatjuk az össze jó szakembert, aki segíteni tud, és megfizetjük őket.

Második vagyok, és szeretném hozzátenni miután elolvastam a 3-4. hsz-t is, hogy nálunk minden idős súlyos agykárosodással, teljesen magatehetetlenül, vagy szellemileg leépülve, együttműködésre teljesen alkalmatlanul élte meg élete utolsó 1-2 évtizedét. 2-t otthon ápolt a család minden más ambíciót feladva, de az utolsó 2 esetben már nem lehetett ezt bírni, mert mindenki belerokkant egészségileg is az itthoni ápolásba. Nem lehet 50 kilósan 90 kilós nagymamát forgatni, pelenkázni, miközben letépi magáról a pelenkát, mert nem érti, mi az és napi 24 órát kiszolgálni, felügyelni olyan állapotban, hogy azt sem tudja ki ő és hány éves, és hogy a kaki nem gyurma, és keni szét a kezével a falon, és közben sír, hogy ő haza akar menni (pedig otthon van), vagy fel akar mászni a létrán a padlásra (nincs padlás), mikozben fél oldalára béna, és elesik a szoba közepén, ahonnan nem tudod visszaemelni az ágyra a súlya miatt...

És emellett kell(ene) dolgozni járni, pénzt keresni...

Lehetetlen. Muszáj ilyenkor az intézményi elhelyezés. Az is éppen elég nagy munka, utánajárni, hogy hol fogadják be ilyen állapotban (Budapesten mindössze 2 ilyen intézmény van, vidéken is csak 1), és lecsekkolni, hogy elég odaadóak, emberségesek-e, és naponta bejárni látogatni. Nem hiszem, hogy még ennél is többet jogosan várhatna el bárki is, vagy elítélhetne érte, hogy csak ennyire vagyok képes.

3-mas vagyok.

Nem fogalmaztam rendesen, ezért elnézést kérek. Egyértelmű, hogy nem az olyan esetekre gondoltam, amikor írtam, hogy belerúgnék kettőt, mint a tiéd kedves utolsó. Itt teljesen nyilvánvaló, hogy szakszerű segítségre van szükség, én is átéltem ilyet, tehát pontosan tudom. Én az olyanokra utaltam, ahol a nagymama/nagypapa még igazából elvan egyedül, csak mondjuk kevés a nyugdíj, magányosak stb, s a gyerek/unoka feléjük sem néz. Legalább egy látogatás vagy mi egyéb, de sokan még ennyit sem tesznek. És ilyenkor jön a kifogás, hogy nincs idő/pénz, elfoglalt vagyok stb, ami 1-2 esetben lehet igaz, de hányszor láttam már én is olyat, hogy az az elfoglalt azt jelenti, hogy vásárolnia kell mennie a plazába és ilyesmik. Tehát igenis, aki megteheti az gondoskodjon a szüleiről/nagyszüleiről, de nyilván pl a Te eseted is olyan, hogy a látogatáson és persze az anyagi támogatáson kívül mást nem tudsz tenni, ami megjegyzem, ebben a helyzetben bőven elég.

"Tehát igenis, aki megteheti az gondoskodjon a szüleiről/nagyszüleiről"

Jó, de a gondoskodás az a fent leírtakat foglalja magában. Egy egészséges emberről nem kell _gondoskodni_.

Vagy _vigyázni_, ahogy a kerdesben van.

Vigyázni, gondoskodni tartósan beteg, elesett emberekről kell.

A kérdés erről szól szerintem.