Mostohaanyukák, ti hogy érzitek magatokat, titeket hogyan kezelnek?

Nyugi, ha saját gyereked lenne is ez lenne. Ilyen hálátlan feladat az anyáké. Csomó belefektetett munka és a babérokat más aratja le. :)

De ha mondják a gyerek dolgot nyugodtan mond azt, hogy nem te vagy a vér szerinti anyja, de úgy szereted mint sajátod. Ennél szebb mondat el sem hagyhatja a szádat. Szeresd és törődj a kisfiúval továbbra is. Az nagyon klassz ,hogy van egy felnőtt aki odafigyel rá.

Ne búsulj, hogy sajátot szeretnél. Most ilyen helyzet van ebben kell helytállnod. Ha nagyon ragaszkodnál egy sajáthoz akkor másik férfival kell kezdeni. De mivel ez nem opció itt ,így marad ez a megoldás. Te tudod, hogy a te érdemed, hogy ilyen szép kerek minden, hát legyél büszke magadra. Dicséretet ne várj, mert ilyen az anyai meló!

Megoldás, hogy szülsz egy saját gyereket. Akkor ebből már nem lesz proléma, mert a ti közös gyereketek is jelen lesz. Igaz, hogy a dolgokat ezutánis te végzed majd, de legalább a tudat más lesz, hogy a saját gyerekedért is teszed.

Abba ne menj bele, hogy majd ha anyagilag stb megtehetitek akkor lesz gyerek, mert ahogy látom olyan sose lesz. Mindig minden anyagi áldozat majd a másik gyereknek kell (mert most kell neki számítógép, most új cipő, most nyelvóra stb...) és így a világ minden pénzét el lehet költeni és mondani hogy te még ne szülj mert nincs mire... Aztán a végén eleged lesz, vagy a pasasod lelép, és ott maradsz pasi meg gyerek nélkül, és lehet hogy akkor már nem lehet gyereked. Szóval ne húzd az időt, jelentsd be, hogy gyereket szeretnél és kész.

Nagyon rendes nő vagy, hogy önzetlenül fogadtad és szereted a gyereket, de tudd, hogy ettől még nem a tied. Ha bármi miatt szétmented a pasiddal, ő már nem lesz képben nálad. Esetleg a barátság megmaradhat vele, de mivel kicsi, ez nem biztos. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a saját érdekeidet ne helyezd háttérbe, mert később meg fogod bánni, és senki se fogja neked megköszönni, hogy másért lemondtál a saját gyermekről.

33/N

Szia!

Megmosolyogtam a kérdést, hisz majdnem én is írhattam volna.

3 éve vagyunk együtt. 6 éves a gyermek. A fogmosástól elkezdve a körömvágásig mindent én rágok a fülébe. Én fürdetem, én mosok és vasalok rá, én mesélem az esti mesét, velem akar játszani (mert én minden csacsiságban hajlandó vagyok részt venni:)), mondhatni az idő 75%-át velem tölti apás napokon. Én vagyok a "vitaminfelelős", a reggelit csinálós. Ő túl kicsi még, hogy átlássa, bár szerintem érzi, hogy több gondoskodást kap tőlem, mint akárkitől.

Nem is hoznék ilyen áldozatot, ha nem egy kisgyerekről lenne szó, és mint az egyetlen felnőtt, aki következetesen neveli a gyermeket,kötelességemnek érzem, hogy gondoskodjak róla. Mert szeretem. Kész!

Sosem fogja ezt nekem megköszönni senki, talán majd Ő egyszer, ha nagy lesz. A páromtól nem is várhatom ezt el. Ő olyan kaliberű, mint a Te párod is...

Az exről meg ne is beszéljünk...

Babatéma... nos igen, nálunk is előjött, ő viszont nem anyagi okokra hivatkozik, hanem hogy még kell neki idő.. Attól félek, hogy az időt akarja húzni.

Mert ugye azzal mindenki egyetért velem, hogy aki más gyermekét tudja úgy feltétel nélük szeretni, mintha a sajátja volna, és kötelességnek érzi, hogy gondoskodjon róla, az már letett valamit az asztalra.

Én roppant büszke vagyok, hogy helyt tudok állni ilyen fiatalon, és gyakorolhatom ezt a "mostoha" szerepet.

Nekem kezdődő kapcsolatom részben az ő gyerekei miatt is ment tönkre. Persze tudtam h gyerekei vannak az előző 2 házasságából (már azt lehet mondani felnőttek 14-25 évesek), de nem gondoltam h ennyi gondot fog nekem okozni az elfogadásuk, és nem is sikerült. A 14 éves lány (én 32 vagyok), a két idősebb fiú. A lányt egyszerűen most már ut..l.m. Nem tehetek róla. Talán azért mert ő az első az apjának az életében, és amúgy szerintem egy elkényeztetett idióta . Nekem az h én csak az 5. vagyok az életében nagyon szar volt, nem tudtam elfogadni. Ja és azt sem hogy a volt feleségeivel nagyon jó kapcsolatban van. Főleg a 2.-al, aki vezetője egy állami szervnek és "mindent el tud intézni". Saját kis ügyeik vannak.

Tanultam ebből, és rájöttem én soha sem tudnám más gyerekét nevelni. Kivétel ha az apa özvegy! Mert egyébként az anya mindig be fog keverni, szerintem.

Ennek elleére nagyon tisztelem azokat akiknek ez mégis megy.

Nálam is hasonló a helyzet!

Én ugyan 1éve vagyok együtt a párommal, 1hónapja költöztünk össze. 4 és 2évesek lesznek a gyerekek, a nagyobb fiú, a kisebb lány. Velük és az apjukkal is szerelem volt első látásra, nagyon hamar megszerettek, sőt, nyugodt szívvel mondhatom, hogy imádnak. :)

Az anyuka természetesen főtt a levében, hiszen 2héttel azután jöttünk össze, hogy külön mentek. Azóta is folyamatos a kötözködése, a hisztije, és a láthatás ellehetetlenítése(?????) Nem értem, hogy miért, de mindegy, sajnos ez van.

A gyerekek apás hétvégén többet vannak velem, mint az apjukkal és nagyon jól elvagyunk. Nekem is az a szerep jutott, hogy mosok, főzök, takarítok nekik/utánuk, de ha sajátjaim lennének, illetve, ha nem lennének, akkor is ezeket kellene csinálnom, mivel enyém a háztartás. :) Az másik tészta, hogy nem mindent esznek meg, többet kell rájuk mosni, takarítani utánuk, de én nem bánom. (Remélem ez később is így lesz) Fogmosás, fürdés, peluscsere, altatás, mesélés, átöltöztetés, az, hogy szépen, az asztalnál ülve egyenek-szintén az én gondom. :) Én imádok Őket, és nem érzem magam kirekesztve, mert nekünk itt vannak a hétköznapok, amikor Ők nincsenek velünk. Én még fiatal vagyok(19), és a gyerekek is kicsik, szóval várunk még a közös babával. :)

A Te esetedben szerintem az a megoldás, hogy elmondod a problémáidat, azokat amik bántanak- a párodnak és megbeszélitek. Mondd meg neki, hogy imádod, szereted a fiát, és tényleg anyja ként tekintesz rá és foglalkozol vele, viszont kell neked is egy saját gyerek, mert akárhogy is, az az övé, nem a tiéd.

Az anyagi részében teljesen igaza volt valamelyik előttem szólónak, hogy mindig lesz hova rakni a pénzt. Ez kell, az kell, amaz kell, Neked meg gyerek kell. :)

Ne mártírkodj, csináld szeretettel. Az a kis gyerek nemigen tehet semmiről. Szeresd a párodat is, ha így vállaltad, akkor ne farizeuskodj. Ne számolgasd, hogy te miket tettél, vettél, csináltál - az csak gyűjtögetőknek való. Minden alkalommal szeretettel kell élned - máskülönben örök csalódásban létezel. Keserű vagy, ingerlékeny, és mindig csak arra figyelsz, hogy te mi mindent adsz. Szívből adod? Szereted a férjed? Tényleg?

Ja, üzenem a többi elválásban hívőknek - ez is egy szempont kéne legyen, amikor a "lapátokat" emlegetik (mármint hogy lapátra kell tenni azt, akire valamiért hirtelen mérgesek leszünk)

A saját baba léte mit változtatna egy ilyen helyzeten? azt, hogy ő az első, a mostoha meg...?

A gyerekeket szeretettel kell nevelni, következetes elvárásokkal, de mindig feltétlen szeretettel Nem hiszem, hogy a férjed ezt nem veszi észre. Ha jól választottál, ha szeretitek egymást, akkor előbb-utóbb méltányolni is fogja. De ne feledd, egy dolog, hogy mit csinálsz, s másik dolog, hogy ez miként látszik. Mert ahogyan mindezt csinálod, azt a másik fél minden szónál jobban érzékeli, a gyerekek pedig még inkább. Átérzik, megérzik, hogy csak csinált, vagy valódi gondoskodó-szerető lélekből való a tetted.