Melyik út a helyes szerinted?

az a baj, hogy az emberek csak végletekben tudnak gondolkodni. pedig a "költsünk el minden fillért", és a "spóroljunk még a wc-papíron is" módszer között van átmenet, és valahol ott kell keresni a jó megoldást is. annak árán én sem ragaszkodnék a spóroláshoz, hogy mondjuk évekig egy gatyába járjak, vagy mindig üres legyen a hűtő, ha amúgy megtehetném, hogy ésszerű keretek között feltöltsem.

de azt sem tartom felelősségteljes életnek, ha minden pénzünket (esetleg még annál is többet -hitel) elköltsük évi 2-3 nyaralásra, 2 méteres led tv-re, meg a 3. kocsira. ezeket a pénzeket már inkább tenném egy megtakarítási számlára a gyerekeknek. arról nem is beszélve, hogy a megtakarítási számla nem csak akkor jön jól, ha a gyereket akarjuk "elindítani", hanem váratlan eseményekkor is, pl: valamelyik kereső egy időre munka nélkül marad, vagy ne adj' isten valakit el kell temetni (az se két fillér), viharkár (vagy mittudomén tűz) esik a házon, totál lesz a kocsi... sorolhatnám estig.

én amondó vagyok, hogy márpedig spórolni kell, de semmiképpen sem olyan szinten, hogy a mindennapi életszínvonalunkat bizonyos szint alá süllyesszük. (és akkor ezen lehet vitatkozni, hogy kinek hol van az a bizonyos szint)

Nagyon jó dolog a spórolás, többször is hallottam már, hogy Mo-n milyen kevés ember rak félre havonta legalább egy kis összeget, íme egy kivétel.

De ami a házat illeti, aztán meg ha a kislányka nagylány lesz, nyakatokon marad a ház. Mellettünk is épp egy ilyen ház áll már 28 éve ! 4 millióért se tudják eladni, mert semmi nincs rajta, a leányzó, akinek szánták, 100 km-re költözött. Nekem a szüleim számlát nyitottak, összegyűlt rajta egy szép kis összeg. Azóta én is arra rakom, ha van egy nagyobb megtakarításom, és ezzel a pénzzel már bárhol vehetek házat, nem kell az eladással bajlódnom, ha mondjuk nem akarnék egy helybelit venni.

Kérdező! Saját történetemből mondom neked, a gyereknek ha a feneke alá tolod a házat, nem fog megtanulni küzdeni.

Én most, 7 év szülőktől külön élés, küzdelem után kaptam lehetőséget anyutól, hogy az egyik lakásban lakjak, amit abból vett, amit ez alatt a hét év alatt sikerült összekuporgatni pénzt. És ragaszkodtam hozzá, hogy albérleti díjat szedjen anyu tőlem, amit félretesz nekem saját lakásra (anyukám befektetési tanácsadó, és nagyon jól csinálja a munkáját, megbízom benne). Ehhez pedig kellett az, hogy megbizonyosodjon anyu arról, hogy valóban megértem arra, hogy ilyen módon is segítsen nekem.

És én sem fogom másképp csinálni a gyerekeimmel! Akkor kapnak, ha megérdemlik, ha megtanulnak küzdeni. Addig a látogatásokon kapott kaján kívül semmit...

14. vagyok. Lemaradt, hogy amíg kicsik voltunk tesómmal, addig megkaptunk elég sok dolgot, úgy középkategóriában. Tehát normális kaja, pár jó, menő, divatos játék, kütyü, félévente új ruhák, stb. Persze, ha egy ájfónért sírtam volna anyunak, azt azért nem kaptam volna meg. A lakásfelét meg abban a 7 évben tették össze, a többi 20 évben meg az első felét, amíg otthon voltunk mindketten.

Ja, tesómat meg nem eresztem, amit elértem, az az övé is.

Az öcsédnek is lesz családja, lehet, hogy ő veszi meg tőled azt a felet.

Én is amúgy az ésszerű spórolás pártján vagyok. A férjed belegondolhat abba, hogy ha neked nincs házad, akkor mondjuk most albérletben laknátok valahol és más vagyonát gyarapítanátok, míg nektek semmi nem lenne. Nem is lenne talán családja még.

Én sem akarok amúgy a gyerek alá tenni egy házat vagy lakást. Menjen csak albérletbe, kóstoljon bele az életbe és tanulja meg, hogy meg kell dolgozni valamiért és azt megbecsülni. De ha x éves korában nem akar neki összejönni vagy bármikor segítségre szorul, akkor ott leszek neki és ha tudok, akkor adok neki lakást vagy pénzt, amim éppen lesz.