Te hogy állnál párod szüleihez, ennek tudatában?

Nem ferdít el ő semmit sem. Minden rossz dolgát elmondta, köntörfalazás nélkül, a mi kapcsolatunk őszinte. Ezen nem volt mit elferdíteni, mint mondtam, a tényeket közölte, őszintén, hogy tudjak róla. És én kérdeztem őt döbbenten, hogy miért hagytak a szüleid napokig feküdni? És teljesen nyugodtan, nem vádlón elmondta, hogy mert az apja vagy az anyja kitalálta (nem tudta pontosan, melyik, de feltehetően az apja), elveszne a jogsija, ha bevinnék.

Nem is konkrétan meghalni akart, maga sem tudja, inkább csak néhány nap nyugit. Nem volt senkije, akire számíthatott volna. A szüleivel hiába ült volna le megbeszélni, az apja az oka minden lelki gondjának, ami gyötörte gyerekként, tiniként és felnőttként. Felsorolni nem lehet, miket élt át. Csak pár példa: pici gyerekként nézhette és hallgatta, hogy üvöltözik az apja az anyjával ok nélkül, hogyan veri, és azt is, hogyan csalja meg egy nővel, akinek a fiával többet törődött, mint a sajátjával, a párommal. Ezt milyen lehet megélni egy kisfiúnak szerinted? Hogy az apja a képébe mondja: ez nem is lehet az én fiam, mert egy nagy rakás szerencsétlenség. (ja: és vér szerinti fia, annyira hasonlít rá, hogy még az sem állhat a háttérben, hogy valóban nem a fia!!!)

Szorongásai voltak és soha eszükbe sem jutott orvoshoz vinni őt, később tiniként önként ment pszichológushoz, meg pszichiáterhez.

A testvére is megerősített mindent, ő nem olyan megbocsátó, mint a párom, elmenekült a szüleitől az ország másik végébe és máig gyűlöli az apját a gyerekként elszenvedett dolgokért.