Ha visszatekintesz a kamasz önmagadra, mit látsz?

Naiv voltam, lázadó, tiszta, jóindulatú és túlságosan érzékeny. Alapvetően haragszom magamra, mert tunya voltam és töketlen. Iszonyú tehetséges voltam szinte mindenben, de semmi kitartásom nem volt ahhoz, hogy valamit is jól csináljak. Semmi sem kötött le túl sokáig, semmibe sem voltam hajlandó energiát fektetni, csak sodródtam az árral és mindig megmentettem magam az utolsó pillanatban. Szerintem túl könnyen sikerültek a dolgok abban az időszakban.

Iszonyú sokat változtam. Nem vagyok már naiv, sőt szerintem a koromhoz képest baromi jó emberismeretem van. Az érzékenység maga nem változott túl sokat, de már az eszem előbb jár, mint a szám. Sokkal kiégettebb is lettem egyszersmind. Olyan letisztulttá és egyben unalmassá váltak körülöttem a dolgok. Ellenben sokkal okosabb lettem, a logikai és problémamegoldó készségemre nagyon büszke vagyok.

Nem igazán tanácsot adnék, inkább úgy istenesen pofán vágnám magam, mert így elpazarolni azokat az éveket valami hihetetlen okádék dolog volt. Kb ordibálnék vagy egy órát magammal, hogy ne legyek már ennyire töketlen, szürke, gyáva és semmirekellő. Mennyi mindent ki kellett volna próbálnom, amikor még semmi tétje nem volt, és mennyivel komolyabban kellett volna csinálnom őket. Mennyi elpazarolt év a semmire, bementem iskolába, végigfirkálgattam az órákat, majd hazamentem és b*sztam a rezet otthon (később az utcán, vagy kocsmákban). A szakköröket, pályázatokat, a sportot, a tanulást mind fél vállról vettem, pedig az időmbe rohadtul belefért volna minden. Mindig csak menekültem a megmérettetés elől. Persze lehet, ez mind kellett ahhoz, hogy erre ráébredjek, nem tudom.

Édesanyám volt az élő példa arra, miért is b*szom fel magam, amikor azt mondják a nők korábban érnek. Ő is 20 évesen szült gyereket, egy olyan embernek, aki lelépett. Precízen eltartott, felnevelt egyedül (nagyszülői segítséggel), kívülről egy megkérdőjelezhetetlen nő volt ebből a szempontból, de amit csak én láttam az pont nem ezt mutatta. Valójában jellem tekintetében semmit nem fejlődött attól a ponttól, hogy én megszülettem. Mindenkinek meg akart felelni, és én voltam az egyetlen, aki előtt már nem akarta tartani a maszkot. Az életről kb annyi leckét kaptam, hogy tanuljak, üljek otthon, az ambíciókat meg felejtsem el, mert tuti belebukom. Az előttem álló példa azt mutatta, hogy az egyetlen járható út, ha minél kevesebbet gondolkozunk, szétdolgozzuk magunkat, majd otthon bámuljuk a tévét szar kommersz brandyt iszogatva egész nap. Ha valamiért elkezdtem lelkesedni, mindig leosztott, hogy ne hülyeségekre pazaroljam az időmet, vagy mert nincs pénzünk arra, hogy sportoljak. Iszonyú következetlen volt, folyamatosan le voltam b*szva olyan dolgokért, amiket ő sorban követett el. Ha pár évvel később számon kértem, akkor lelki terror jött (ő keres kettőnkre, de a szám az nagy, ami igaz, de ez mennyire igazságtalan dolog, nem az én választásom volt). Mindent egyedül kellett csinálnom, mert ha tanácsot kértem, akkor vagy a sablonokat kaptam, vagy leb*szást, hogy ne ezzel foglalkozzam, segítséget kb sosem. Édesanyám példájának és nevelésének nagyon komoly szerepe van abban, hogy én ennyit szerencsétlenkedtem mindenhol. Ettől egyrészt erősebb lettem másrészt azóta sincs meg a boldog hazaérkezés élménye.

A rossz családi viszony miatt hatalmas pofával ruháztam fel magam,belül viszont sokáig egy szeretetéhes kislány voltam!

Nagyon nagyon sok hülyeséget csináltam,amit ma már nyilván nem tennék,DE úgy gondolom akkor és annak,úgy és ott volt meg a helye és ideje,különben nem történt volna meg!Még így is érettebb volt a felfogásom a kortársaimnál!

Nem csinálnék vissza semmit!!!!!!!!!

Szerencsére én az a kategória vagyok aki tudott belőle tanulni,és a hibáit nem újra élni,hanem tenni ellene!Sikerült kiélni magam,minden téren,és ma már egy teljes értékű FELNŐTT,felelősségteljes embernek érzem magam!

A családomat ugyan olyannak látom mint akkor,csak most már nem foglalkozom a dologgal(külön élek szerencsére)!

Tanács?Talán az általános dolog,a tanulás!És hogy nagyon nagyon válogassam meg a régi kedves "barátaimat"!Ez a fő dolog amin talán,de csak talán változtatnék!

Szerencsére az én életemre a sok butaság pozitívan hatott,úgy hogy mondhatni úgy volt jó ahogy volt!Persze a sok csalódást jó lenne kihagyni belőle,de anélkül nem biztos hogy itt tartanék felfogásban és érzelmileg!Úgy hogy mondhatni örülök hogy így alakult az életem!:)