Miért akar sok nő ennyire fiatalon gyereket vállalni?

22éves voltam mikor probálkozni kezdtünk.Mindketten dolgoztunk(egyszerű szakmák)saját házban élünk(örökölt).

Fiatal szülő akartam lenni,anyukám is fiatalon szült engem és én ennek látom az előnyeit.Soha nem akartam karriert,18évesen is azon ábrándoztam hogy mikor lehetek már anya.Sajnos az élet ugy hozta hogy csak 27évesen szültem meg a lányom,meddő voltam.

Igy második babát már nem válallunk mert én ugy érzem kifutottam az időből,most 29vagyok.

Mert mindenki más, mindenkinek más okoz örömöt az életben. Nem mindenkinek jelenti a boldog életet az állandó bulizás és ivászat. Van aki korán megérik arra, hogy saját családja legyen és gyermeke. Nem hiszem, hogy aki korán vállal gyereket az egy iskolázatlan tuskó lenne. Én 21 éves vagyok, 5 hónapos a kisfiam, pszichológiát tanulok mellette. Igaz én nagyon bulizós voltam, nem is terveztem,hogy ilyen fiatalon anya leszek, de most már nem bánom, hogy így történt. Imádom a kisfiamat, a legjobb döntés volt, hogy megtartottam, boldog vagyok, hogy Ő van nekem.

Nem érzem, hogy kevesebb lennék ettől, sőt engem jobb emberré tett az anyaság. Azért mert már nem csak magamra gondolok, hanem mindenek előtt a gyermekem érdekeit kell néznem, nem gondolom, hogy el kéne ásnom magam. :) Boldog, teljes életet élek a gyermekem mellett is.

Mindenki maga dönti el, hogy mit kezd az életével. :)

23 vagyok, dolgozom, és estin fősulira járok. Van egy csodálatos párkapcsolatom, és házasodni készülünk (nem most, jövő év végére tervezzük), tehát lelkiekben kb adott lenne.

Jelenleg ott tartunk, hogy a párom külföldön van, én itthon építem a karrierem, végzem a sulit, és egyelőre (úgy 4-5 éven belül legalábbis) szóba sem jöhet a gyermek, ép ésszel egyelőre képtelenség.

Sajnos-nem sajnos egyikőnk családja sem olyan tehetős, hogy autót, lakást tegyenek a popsink alá, a külön élet elkezdésében sem tudnak gyakorlatilag semmit segíteni, de nem is várjuk el.

Ami pedig a környezetet illeti: A szüleink boldogok, hogy egymásra találtunk, kivétel nélkül mindegyikőjük azt mondta, egymásban találtuk meg önmagunkat, de a családosdival bőven várhatunk még. Annak ellenére, hogy annak idején az én édesanyám, és az övé is 20 évesen férjnél volt, és várta az első gyermekét.

A nagyszüleim például teljesen ellentétes véleményen vannak.

Az egyik nagyanyám szerint ideje lenne férjhez mennem, mert milyen öreg vagyok már, és hogy néz ki, hogy még csak el sem vagyok jegyezve (tervezzük, de pont az ilyen becsmérlések miatt nem akarom szétkürtölni a családban).

A másik nagyanyám szerint meg bőven ráérek még az ilyesmire, tudja mennyire megfontolt vagyok, és nem futok fejjel a falnak.

Alapjáraton pedig családcentrikusak vagyunk mindketten, tehát cél és álom a családalapítás, de nem azonnal, és nem mindenáron.

Az iskolázottság is csak annyira befolyásoló tényező, hogy a főiskola alatt semmiképp sem szeretnék gyereket, tehát nálunk a magasabb fokú végzettség még inkább kitolja ezt az időt.

Ezzel kapcsolatosan a saját környezetemben vannak észrevételek: Azok a volt általános iskolai osztálytársnőim, ahol a gyereknek nem volt cél a tanulás/szakképzettség (mert mondjuk a szülők is 8 általánost végzett gyári munkások, és már ott sem volt cél a jobb munka érdekében tanulni) szinte sorra anyukák már, 4-5 éve (tehát 17-19 éves korukban szültek), akik pedig szakközépiskolát/felsőfokú okj-t/főiskolát végeztek vagy egyedülállóak, de maximum férjnél vannak.

Ezzel nem a "képzetlen" családokat akarom kritizálni, mert az én szüleim is szakmunkást, illetve technikumot végeztek, tehát nem orvos, meg ügyvéd egyikőjük sem, engem mégis ösztönöztek, támogattak a tanulásban. Pusztán észrevettem a környezetemben, hogy azok a szülők, akik nem tanultak, talán nem is motiválják a gyereket. Ott egyszerűen az volt a példa, hogy jó esetben kikerültek a suliból, férj és gyerek.

Aztán persze ott van az unokanővérem, menő vállalkozó szülők, jogra küldött kislány, gazdagság, boldogság... amit akarsz. Mindig azt hangoztatta, hogy ráér mégcsak pasizni is (17-18 évesen nyilatkozta ezt), mert ő most komolyabb dolgokkal foglalkozik, aztán most van egy 2 éves fia 24 évesen, és épp válni készül.

Nem hinném, hogy konkrétan kategorizálni lehetne. Van példa, és ellenpélda is bőséggel.

23L

Elég csak matekozni egy kicsit: ha 22-23 évesen szül az illető, 30 éves korára a gyerek már iskolás lesz, nem kisbaba, aki mellett ott kell feküdni, ha tüsszent egyet.

Sokan azért vállalnak később babát, hogy kiéljék magukat. Én viszon azt gondolom, hogy ha 30 évesen már iskolás gyerekem lesz, és 30 évesen még mindig fiatal leszek, akkor majd élhetem újra az ifjúkoromat. Viszont 30 felett szülni, plusz mire a gyerek is nagy lesz... Mire eljut odáig az ember, hogy újra utazgasson, romantkázzon, már 40-50 éves...

Azért akar fiatalon gyereket vállalni mert azt hiszi a nő hogy akkor odaláncolja a gyerekkel egy életre a pasija mellé magát. Arra nem gondol hogy azt a gyereket fel is kéne nevelni ráadásul lehet anyagilag támogatni kell míg talpra nem áll majd az a gyerek. Ez a mai világban 20-30 év is lehet. Bár erre a nők nem gondolnak.

A vége az ilyesminek az szokott lenni hogy szétmennek.

Ennek több oka is lehet de általában legnépszerűbb anyagi gondok veszekedések megcsalások. És rendszerint nem tudnak együtt élni. Vagy talál valamelyik magának (jobbat)

De rendszerint az se jobb aztán a gyerek úgy nő fel ahogy akar vagy tud. Apja havonta Jóska Pista Sándor. És utána csodálkozunk hogy ennyi hülye ember lesz.

Én is hasonlóan jártam. Mindenesetre anyámat gyűlölöm is érte ő megunt 6-7évesen és lepasszolt a nagyszülőknek én meg úgy nőttem fel hogy azt se tudom milyen egy család csak úgy vagyok mai napiga 28évesen a világba. Szóval emiatt rengeteg hátránnyal indultam az életemnek.

Nagyon rossz érzés hogy a szüleire nem számíthat az ember.

Nekem ez a véleményem az egészről csak én a másik szemszögből látom amit ide leírtam.