Féltékeny lettem azokra a nőkre, akik olyanok mint amit a párom akar belőlem faragni. Mit tegyek ez ellen?

Ugye tudod, hogy neki soha nem kellene olyan nő, aki ALAPBÓL olyan, mint a kolléganőd? Mert az a nő ilyen AKAR lenni, neki így van önbizalma.

Neked nincs. Veled bármit lehet csinálni, mert semmi önbizalmad. És a te pasidnak nem kell olyan nő, akinek van önbizalma, mert az rájön, hogy a kedvesed egy féreg (bocsánat a férgektől, azok legalább hasznosak.)

Nekem utoljára a gépírás tanárnő mondta meg 9.-ben, hogy nem lehet műkörmöm, az is jogos volt.

Nem értem miért vagy vele, ha neki nem te kellesz, hanem valaki akit csinálna belőled, de nem fog menni, mert vagy fellázadsz és kidobod (én ezt ajánlom), vagy tönkremész bele, elveszted önmagad, és a végén ő fog kidobni, mert ki tud szeretni valakit, aki utálja önmagát azért, amit csináltak belőle?

Végülis ti ha úgy vesszük nem is vagytok együtt. Te nem vagy sehol, a "párod" meg valaki olyannal van aki nem is létezik.

Azt írtad, majdnem szakítottatok, mert dacból vettél egy extra magassarkút. Elgondolkodtató, kedves kérdező, ha ennyiért ki akar téged dobni.

Tanácsom: fesd be a hajad, lakkozd ki a körmöd, sminkeld ki magad, ahogy neked tetszik. Ha emiatt kidob, akkor ennyit ért, NEM éri meg szomorkodni érte, max azért, amennyi időt "elpocsékoltál" rá. Illetve, ha azt vesszük, nem, mert ez tanulópénz.

Igaza van az előzőeknek, valószínűleg uralma alá akarna hajtani. Nem tudom és nem is akarom szebben megfogalmazni, ez uralkodás a másik fölött, és erre nem lehet normálisan működő kapcsolatot építeni.

Nem illetek össze!

Ennyi!

Ő olyat akar, amilyen te nem vagy, hát keressen olyat.

A kolléganőd tetszik neki, mert gondolom természetes szépség.

Attól, mert valaki nem sminkel, még nem trampli.

Te nem tetszel neki annyira, mert ha tetszenél, akkor nem akarna megváltoztatni.

Közöld vele, hogy te ilyen vagy, amilyen, úgy fogsz öltözni, ahogy neked tetszik, ha neki ez nem megfelelő, akkor mehet, amerre lát.

Ha megy, akkor se szomorkodj, lesz majd valaki,aki pont úgy szeret, ahogy vagy.

Egy saját szösszenetet hadd meséljek el.

A természet nem volt túl bőkezű velem "mellesleg", ez már kamaszkorom óta zavart, csak akkor még pár évig reménykedtem, hogy nőhetnek még. Nem nőttek, engem továbbra is zavart.

Közel a 30-hoz már anyagilag is megoldható volt a műtét (bő 15 éve élt bennem az elhatározás). A férjemet kérdeztem, hogy mi a véleménye, de nagyon vonakodott véleményt mondani, maradt az "ahogy gondolod".

Eljött velem sebészt keresni, megnézte a lehetséges méreteket, stb. Egyedül abba szólt bele óvatosan, hogy nehogy túlzott legyen a méret, mert én magam se nőttem nagyra - de ha az minden álmom, akkor még abba se szól bele.

Amikor kérdeztem tőle, hogy egyáltalán tetszene-e neki, annyit mondott, hogy neki így is jó vagyok, úgy is, de az én testemről beszélünk, neki nem érzi, hogy beleszólása lenne.

Egyedül az altatás miatt aggódott, illetve a kötelező vérvételnél ragaszkodott hozzá, hogy mindenfélét alaposan nézzenek meg, csakis teljesen egészségesen menjek a beavatkozásra (szigorúbb volt, mint a sebész, aki már egy náthával se vállalta volna).

Amikor megvolt és meggyógyultam (kialakult a végleges forma), akkor mondta, hogy nagyon félt tőle, hogy nem lesz szép, elrontják, vagy én választok rosszat, de nem akart beleszólni, mert látta, hogy mennyire fontos nekem.