Anyukám halála után labilis idegállapot. Mit tegyek,
hogy ismét megerősödjek lélekben?
Figyelt kérdés
Anyukám december elején halt meg. Úgy érzem, és mások szerint is így van, hogy jól bírtam, mert nem akartam összezuhanni (végzős egyetemista vagyok, az egyetemre koncentráltam). Apukám nincs, csak egy fiútesóm. Fokozatosan kezdtem kiadni magamból a fájdalmat, de csak úgy magamban, a külvilág fele nem mutattam, hogy mit érzek. Most viszont kb. 2 hete pokol az életem. Nem tudom miért, de folyamatosan keresek valamit tudatalatt szerintem, amin rágódjak, ami miatt aggódjak. Nem tudok felszabadulni, csak egyedül a párom mellett érzem magam biztonságban. Komolyan úgy érzem, hogy minden percben szükségem lenne az ölelésére, hogy a karjaiban tartson,cirógasson egyedül így vagyok képes megnyugodni. Emellett szinte egész nap ingadozik a hangulatom, másodpercekre elfog a düh a világ iránt. Ez nagyon rossz így, olyan mintha nem tudnám irányítani az érzéseimet. Minden erőmmel küzdeni akarok az ellen, hogy ne legyek depressziós esetleg, szeretnék túljutni ezen az idegállapoton. De annyira kivagyok, hogy nincs kedvem kimenni sétálni se, attól tartok ott az utcán bármelyik percben sírva fakadok. Szeretném visszakapni a régi önmagam:(
Szerintem ez teljesen normális. Az én anyukám 10 éve halt meg (12 éves voltam) de a mai napig fáj. És ez hogy dühöt érzel, meg elsírod magad mindenen, ez is normális. Én hónapokig, sőt talán évekig így voltam anno.
Pl soha sem felejtem el mikor visszamentem a suliba a halála után 1 héttel, és elkezdték mondani hogy "Őszinte részvétem" és én ezen annyira kikészültem hogy nem mentem vissza csak kb 3 hét múlva, de akkor is inkább nem gondoltam rá, most ez hülyén hangzik de mintha kiiktattam volna az agyamból az anyukámat....Meg pl 3-4 évig nem tudtam kimondani sírás nélkül hogy anyukám nem él, de ez fokozatosan enyhül, a te anyukád halála még nagyon friss, teljesen normális hogy így érzel. Azért egy édesanya elvesztését nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni.
Nekem a mai napig van hogy rámjönnek olyan napok mikor elkezdek sírni, előszedek sírós dalokat (vagy amiket ő szeretett), nézegetem a fényképeket és sírok, sírok. És sokkal jobb utána. Sírd ki magad.
22/L
2012. ápr. 17. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
3/11 A kérdező kommentje:
2. Nem hangzik hülyén, én is ugyanígy vagyok: valahogy gátol valami, hogy anyumra gondoljak. Úgy működik az agyam, hogy inkább keresek dolgokat, amik miatt aggódjak, "anyumat" meg száműzöm a gondolataimból is:( És ez is visszás, mert emiatt kicsit bűntudat gyötör. De nem értem, hogy ha pár hónapig normálisan tudtam folytatni az életem, most miért történik ez?
És te is érezted úgy, hogy folyton ölelésre van szükséged? Ez egyáltalán normális, hogy így reagálok?
2012. ápr. 17. 13:43
4/11 anonim válasza:
Ne félj kimutatni az érzelmeidet,mert a fájdalom elfojtása később rengeteg probléma, és feszültség forrása is lehet. A lelki fájdalom meggyengítheti az immunrendszeredet is, ezért egyél rendszeresen, és végezz testgyakorlatokat. Ne ess pánikba, ha úgy érzed fájdalmadban már eszedet veszted. A lelki fájdalom kiszámíthatatlan viselkedést, és szokatlan érzéseket válthat ki. Ne félj beszélni az érzéseidről, fájdalmadról. Emlékezz vissza a boldog pillanatokra, a közös életetekre az édesanyáddal. Ha semmi nem segít fordulj a homeopátia felé. Hirtelen megrázkódtatásra,a gyászból adódó hosszú távú problémák ellen, ARNICA30-at kell szedned. Depresszió, és apátia ellen az AC.PHOS 6-ot ajánlják.A NUX VOMICA pedig annak való, aki dühössé, visszautasítóvá válik.A masszázs is nagyon jót tesz ilyenkor. Kérd meg a kedvesedet, hogy masszírozzon meg.
2012. ápr. 17. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
5/11 anonim válasza:
Két dolgot írnék:
Nyugodtan sírd ki magad, amikor úgy érzed, hogy sírhatnékod van. hídd el, segíteni fog.
A másik dolog, amit mondanék, hogy beszélj ki magadból mindent, amit érzel. Ne fojts el semmit, mert akkor egy idő után csak rosszabb lesz.
/43F/
2012. ápr. 17. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 anonim válasza:
Nekem csütörtökön lesz két hete hogy meghalt anyukám és pontosan ugyanazt érzem amit te, ez az érzés kegyetlen és már-már felemésztő. Én a világból szeretnék kimenekülni, a hangulatingadozás a legszörnyűbb. Én még iskolába sem járok, nem tudom lekötni az időmet, hatalmasakat szoktam sétálni és sírni közben. Megtudhatom, hogy hány éves vagy?
2012. ápr. 17. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 anonim válasza:
Most már látom hogy 22 éves vagy. Én 24 vagyok és szívesen beszélgetek veled, ha akarod. Nem tudom hogy vagy vele, de nekem szükségem van az emberek közelségére, azért is megyek ki a városba mindig, nem tudok itthon ülni, akkor megőrülnék.
2012. ápr. 17. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 A kérdező kommentje:
6. Szia:) Írtam, hogy 22 éves vagyok. Én az elején nem is fogtam fel mi történik, kellett kb egy hónap ahhoz, hogy elhiggyem, hogy anyum nincs többé. Szerintem most kezdek eljutni arra a szintre, hogy ezt el is fogadjam, mert iszonyú nehéz nélküle. Nekem az segített, hogy beletemetkeztem a tanulnivalóba, a megszokott rutinos dolgok lekötötték a figyelmemet. De az agyam érzi, hogy ez csak elterelő hadművelet, most ismét felülkerekedett a fájdalmam...
2012. ápr. 17. 14:59
9/11 anonim válasza:
Ez normális. Idővel megszokod.
2012. ápr. 17. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 anonim válasza:
Szia!
Az én anyukám 6 éves koromban halt meg de még azóta is nagyon hiányzik. Nagyon sok idő múlva lehet "megszokni" , hogy már nincs itt velem. Teljesen normális szerintem, hogy így érzel. Én is szeretném ha megölelne de nincs senki aki megtenné. Te ebben a helyzetben jobban állsz. Pedig ki kellene mozdulnod sétálni egy kicsit a pároddal hátha kicsit jobb lesz. Idővel enyhülni fog a fájdalom utána már jobb lesz. Én még most is(14 év elteltével) néha sírva mondom, hogy nincs anyukám. Kitartást neked! 20/L
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
válasza:
válasza: