Volt úgy h egy időre hirtelen "kiszerettél" a párodból? Elmúlt?

Én is éreztem már ezt, nekem elmúlt.

Nálam hasonló volt a gond, hogy nem tudom, hogy a karrier részével az életemnek mihez fogok kezdeni. Persze e nélkül a kapcsolatunk sem tud előrelépni(összeköltözés, közös jövő tervezése). Egy ideig( egy hónap kb) azt éreztem, hogy nincs értelme a kapcsolatnak. Persze nem tudtam pontosan, mi lehet a bajom, de feszült voltam, nyűgös, megsokszorozódtak a veszekedések is. Szerencsére vártam egy kicsit, hátha átmeneti csak ez az érzés, és mázlim volt:)

Szerintem az segít, ha nem foglalkoztat mi lesz a vége, csak élvezet a pillanatot. Pontosan nem tudom megmondani ezt hogyan csináld, nekem jött magától, hogy lehet, hogy nincs jövőnk, de attól még jó, hogy mellettem van. Addig élvezem, amíg lehet. Most persze megint vele képzelem el az életem, bár a probléma fenn áll továbbra is.

Amúgy szerintem igen, csak kivetíted rá a gondjaidat, és szerintem, ha előrébb lenne, mint te, akkor pont az lenne a baj:) Pihend ki, ne stresszelj:)

Nálam is volt hasonló. Én elég jó ösztöndíjból élek az egyetemen, a párom örül ha kijön a kis pénzéből. Csak annyit tanul, amennyit feltétlenül muszáj és egy időben az volt az érzésem, hogy a bulik is fontosabbak nálam.

Első hullámként jött az az érzés, hogy a buli fontosabb mint én. Utána elkezdtünk tervezgetni egy utazást, ő rábólintott, majd amikor jobban beleástam magamat, rengeteg időt fordítottam böngészésre, találtam is egész jó ajánlatokat, hirtelen rávágta, hogy neki erre úgysem lesz pénze és hagyjuk. Azt mondtam rendben, szervezzünk egy hétvégés kis kirándulást alacsony költségvetéssel, neki arra sem lesz pénze, azt pedig nem akarja, hogy én fizessem neki. Nekem ez egyáltalán nem okozott volna problémát, így hirtelen olyan érzésem lett, hogy az én álmaim és vágyaim el vannak nyomva. Sosem fogom megvalósítani őket, mindig a párom árnyékából integetek minden tervemnek. Én akkor nagyon elbizonytalanodtam. Megbeszéltem a párommal, hogy milyen érzések járnak a fejemben mostanában és miért, döcögősen, de túléltük. Úgy három hétig erőlködtem, hogy visszatérjenek a régi érzelmeim, ne kattogjak hülyeségeken.

Hirtelen jött egy pofon, páromnak három napos kiborulása, iszonyatos veszekedések és három nap után jutottunk oda, hogy leültünk nyugisan megbeszélni, hogy együtt folytatjuk-e avagy külön. Az együtt mellett döntöttünk különböző feltételekkel (pl. hogy nem a buli lesz a legfontosabb számára, illetve nehéz anyagi körülmények között van, de lássam, hogy azt a kevés pénzét nem alkoholra szórja el, hanem ha marad félreteszi, vagy olyanra költi, amire kell, ergo nem láttam benne az ideális férfi képet, akit én magam mellett eltudnék életem végéig képzelni).

Azóta rengeteget változtunk mindketten. Ő sokkal jobban kimutatja az érzelmeit. Nekem rengeteget segített az, hogy őszinte voltam vele és végig tudta mik járnak a fejemben. Ha akart volna tehetett volna ellene a sorsfordító veszekedésünk előtt is, de nem tett.

Azóta viszont a kapcsolatunk "jobb mint új korában".:)

Nem írod, ő is korodbeli, vagy idősebb? Miért várod el tőle, hogy legyen jövőképe legalább neki, ha neked sincs? Ez tényleg kivetítésszerűen hangzik.

A bizonytalanságodat egyébként teljesen megértem, én is mostanság ezen tépelődöm, milyen jövőnk lesz? Semmi kilátás normális munkahelyre, az embernek csak a gürizés marad egy gyárban egész életében... Tovább kéne tanulni, vagy valami szakmát tanulni, de mikor? Egyszerűen fogalmam sincs... (én már dolgoztam 2 évet, jelenleg másfél hónapja vagyok munkanélküli)

Szia!

Én is voltam hasonlóan.

Vicces volt, mert azonnal meg is mondtam a páromnak milyen érzéseim vannak, megkérdeztem, Ő volt-e már így. Azt mondta persze, érzett már ilyet. Nem lángolhatunk állandóan...:)

Mi 5 éve vagyunk együtt, amiből 3 év távkapcsolat lett, egyetem miatt. Gondolod hányszor kivolt mindenem a távkapcsolattal. Sokszor éreztem, hogy egy helyben vagyunk, sosem lesz közös életünk már, neki 6 év egyetem plusz még szakosodás, oda vissza 10 év...mikor lesz családunk, lakásunk, ilyesmi? :-S

Persze néha erősebb, néha gyengébb volt az érzés. Jelenleg ott tartunk, hogy végre összeköltözünk már és elkezdjük a közös életünket :)

Ne félj, ez csak egy átmeneti állapot. Próbálj meg talpra állni, ha Te valamire nem vagy képes és a párod sem, nem hibáztathatod, de ezt Te is érzed...

Nálunk is volt már ilyen. Azért írtam,hogy nálunk,mert mindkettőnk érzett már így. Először én kb. egy év után,én akkor 23 voltam,és én is a karrier,és a jövő miatt éreztem így,de gyorsan elmúlt. Nála pedig nem is ez a "kiszeretés" dolog volt,hanem az új haverok okoztak problémát. Volt 2-3 olyan hónapunk amikor ezek a bizonyos haverok állandóan bulizni hívták,holott előtte le se tojta a bulikat. Teljesen elhanyagolt emiatt,de ezt a krízist is túléltük. Én is csak azt tudom írni,hogy ne aggódj,vagy rágódj ezen,majd minden kialakul. :)

27/N

Igen volt ilyen.

Olyannal kezdődött, hogy megbeszéltük elmegyünk egy étterembe vacsorázni, amit végül lemondott mert nem volt kedve. Azt mondtam oké. Megbeszéltünk egy másik időpontot akkor is lelet mondva.

Majd kértem, hogy vegyen ki 1-2 nap szabadságot, hogy elmehessünk valahova kettesben, persze ő nem tud eljönni mert sok a dolga. De amint egyik ismerőse felvetette, hogy menjenek el gokartozni egyik nap, akkor persze véletlen folytán semmi dolga nem volt....

Megelégeltem ezt, már túl sok volt, hogy minden és mindenki előrébb való volt, mint én.

Ekkor leültünk megbeszélni, hogy milyen érzések kavarognak bennem, elmondtam, hogy én így nem tudom folytatni a kapcsolatot, ha én csak a 2. vagy a 3. helyen állok. Hogy velem sosincs közös programja stb. Közös életünk sehol nem tart.

Akkor megígérte, hogy változtat és azóta minden rendben nálunk.

Amint írtad is, nálad az a legfőbb baj, hogy bizonytalannak érzed a kapcsolatodat, vagyis, hogy a párod sem rendelkezik anyagiakkal amivel eltudnátok indítani a közös jövőtöket. Kilátástalannak látod a helyzeteteket, hogy az elkövetkező 5 éven belül ugyan ott tartotok, ahol most. És ha újra akarjátok kezdeni az egyetemet akkor bizony még nehezebb lesz.

Meg kell próbálnod elfogadni ezt a helyzetet vagy sajnos folytassátok külön mert Te is nő vagy és előbb utóbb majd várod az előrelépést a kapcsolatotokban. Ami nem biztos, hogy lesz.

Sok sikert.

Mélypontok szerintem mindig vannak, a legfontosabb, hogy az éppen aktuális gondolatokat nem kivetíteni kell a másikra, hanem elmondani neki és segítséget kérni ebben. Mondd el neki, hogy mik járnak a fejedben.

Mi csak részben vagyunk távkapcsolatban, egy városba járunk egyetemre, de a vizsgaidőszakok, szünetek egyenesen borzalmasak. Nap mint nap találkozunk, aztán amikor hazamegy és csak hetente vagy két hetente tudunk találkozni én is nap mint nap elgondolkodok, hogy ez így mennyire rossz és van-e ennek értelme. Sosem leszünk igazán "közel" egymáshoz. Nagyon elkeseredek ilyenkor, de tudom, hogy nem tehet erről ő sem, így inkább felhívom és kibőgöm magam neki, hogy már megint nem lehetünk együtt, de a legrosszabb amit ilyenkor ember tehet az szerintem az, ha elkezd vagdalózni és a másikat hibáztatja.

A jövőkép gyakorlatilag ugyanaz. Te sem vagy előrébb, ő sem. Ő is hibáztathatna téged, ahogy te őt, nincs ennek semmi értelme. Mondd el neki az érzéseidet és azt hogy tanulni szeretnél, aztán ülj le és gondolkodj el azon, hogy mi az ami érdekelne és amiből pénzt is lehetne csinálni (ne valami tömegdiplomába kezdj bele).

Amint elmúlik a mélypont te is derűsebben fogsz látni mindent, a lényeg hogy tegyél is azért, hogy elmúljon, ne csak siránkozz és szídd a párodat! :))