Csak én gondolom úgy hogy a huszas éveinken túl már nem kéne lehúzni a szüleinket?

Lediplomáztam és most nincs munkám úgy hogy a szüleimmel élek végül is. Idáig volt egy ideiglenes munkahelyem, úgy hogy a szükségleteimet tudtam is fedezni, mostanában viszont nincs, és a tartalékaim is kezdenek kimerülni. Múltkor kaptam a szüleimtől pár ezer forintot, de azt is olyan cikinek éreztem, pedig szívesen adták mert tudják hogy nincs melóm...

A barátnőm viszont ennek az ellenkezője. Sose dolgozott, a gyakorlata is csak formailag van meg, egy percet sem töltött bent ott sem. Fogalma sincs hogy hogyan kell megdolgozni a pénzért. A szülei nem keresnek valami jól viszont mégis őket pumpolja pénzért és nagyon meg tud sértődni ha nem kap. De általában megkapja amit akar. Azt hozzá kell tenni, hogy az utóbbi években ennek köszönhetően hogy mindenre megkapja a pénzt pláza mániás lett és nem tudom a természetbe, sehova se elhívni, mert ott nem tudunk pénzt költeni. Mindig felsoroltatja velem hogy miket vennék legszívesebben ha lenne pénzem és egyre rosszabbul esik már.

Én csinálok valamit rosszul? Többet kéne kérnem a szüleimtől? De én annak is örülök hogy felneveltek és most az a célom hogy munkám legyen és saját lakásom (vagy legalábbis albérlet). De akkor mit mondjak a barátnőmnek, aki folyton arról panaszkodik hogy nincs pénzük de aztán másnap mutogatja az újabbnál újabb cuccokat amiket az apja vett neki.

Hogy kezeljem mindezt? A szüleimet nem akarom már tovább piszkálni.