Miért csinálja ezt velem anyukám? Lelkileg már nem bírom.21/L

Megértem a problémádat. Én 22 éves koromig bírtam ki apámnál aztán elköltöztem albérletbe igaz a gatyám is majdnem rá ment mert mert azért a fizumból nem nagyon telt rá. Így odaköltöztem anyámhoz meg az új családjához ők befogadtak engem és imádtam ott élni. 1 év után onnan is elköltöztem mert akkor a párommal költöztünk össze és akkor kaptam egy új állást is ami szintén jól jött.

Tudom milyen nehéz így neked mivel sehova nincs menned és még munkád sincs. De én a helyedbe ha a Németország nem jönne össze a környéken az összes olyan helyre küldd be a papírjaidat ahová csak lehet és el is tudnál helyezkedni. Akár mehetsz a bevásárló központokba vagy ilyen helyekre is. A gyári munka anno sokáig nekem sem jött össze pedig akkor azért még voltak munkahelyek én magam is a tescoba kezdtem, közbe tanfolyamokra jártam, és most irodai munkám van egy műszaki üzletben és a tescoban szerzett eladói tapasztalatom is jól jött ehhez.

14-es válaszoló!

Mondd, te épelméjű vagy? Azért, mert a szülei tartják el, azért joguk van ahhoz, hogy lelkileg tönkretegyék? Igeeen? Ezt gondolod? A szülő vállalja a gyereket, nem az akar megszületni; ezt kurv@ sokan elfelejtik. Ha pedig gyereket vállalok, akkor legyek a SZÜLŐJE; ne pedig csak az az ember, aki megcsinálta!!! A gyerek nem a szülő tulajdona; így sem ő, sem más nem teheti meg azt vele, hogy tönkreteszi, hogy lelkileg gyötri, semmibe veszi! Az ilyen is inkább kisszéket csinált volna, mint gyereket. Tudom, miről beszélek, mert a környezetemben is van ilyen ember, akinek ilyen a szülője. (Nem az enyém, mielőtt rákérdeztek.)

A másik pedig az elköltözés témaköre: sajnos nem mindenki teheti meg, hogy különköltözzön a szülőktől; ez van, ilyen világot élünk. De ez nem jelenti azt, hogy egy szülő bármit megtehet a gyerekével. Aki egy felnőtt embert még mindig irányítgatni akar, és mondjuk ok nélkül - mert sokszor van ilyen - is a fejéhez vágja, hogy "amíg az én házamban laksz...", az nem is érdemli meg, hogy szülő legyen. (Mintha a gyerek akarta volna ezt.) Én ilyet sosem fogok mondani a gyerekemnek, mivel én vállaltam, és felelősséggel tartozok érte, és "az a feladatom", hogy szeressem őt, amíg élek.

Szóval kedves kérdező, amíg nem tudsz elköltözni, s beszélni sem tudsz vele, addig sajnos el kell viselned ezt a helyzetet; kerülni a konfrontációt, amikor csak lehet. Ne aggódj, előbb-utóbb minden jóra fordul. A sok észosztóra pedig ne hallgass; nem ismernek sem téged, sem a szüleidet, így aztán nem biztos, hogy minden esetben a szülő a szent, a gyerek pedig a hálátlan.

15-ös vagyok.

Szívesen. :-)

Tudod, nem vagyok már gyerek, sem lázadó kamasz, hanem felnőtt ember vagyok, de azt még most is felháborítónak tartom, hogy ha olyanokat mond egy szülő a gyerekének, hogy "amíg az én házamban laksz, addig azt csinálod, amit én mondok". Mire fel? Egy embernek ("gyereknek") nem lehet önálló véleménye, önálló cselekedetei; főleg, ha már felnőtt? Borzasztó undorítónak tartom az ilyesfajta hozzáállást;én sosem tennék ilyet a gyerekemmel. Emellett azt gondolom hogy nem csupán a gyereknek kell tisztelnie a szülőt, hanem fordítva is!!!!! Azt gondolom, hogy amíg engem nem tisztel a másik, mint embert - függetlenül attól, milyen a viszonyom az illetővel -, addig semmi jogalapom nincs arra, hogy ezt visszafele elvárjam.