Mit szólnátok ehhez, ha a férjetek így viselkedne? Férj az ilyen?

En nem latok abban semmi kivetnivalot, hogy nem aludt veled. Sosem tette, most miert kellett volna? Nem gondolni kell ra, hogy jo lenne, ha veled aludna, hanem megmondani neki. A pasik nem gondolatolvasok,hogy kitalaljak, mi jar a fejunkben.

A kozos imadkozasra nagy nehezen ravetted az _ateista_ ferjedet, megis mit vartal, hogy majd nekiall imadkozni? En is feszengtem volna, nem talaltam volna a helyem a sok hivo kozott.

Azt megertem, hogy az bantott, hogy hamar elment, de valoszinuleg te is tudtad, hogy akkor talalkozoja van, miert nem kerted meg _elore_, hogy maradjon veled egesz nap? Megintcsak azt vartad el, hogy kitalalja a gondolataidat.

En nem hiszem, hogy ezek olyan egbekialto problemak lennenek, ennek ellenere azt mondom, hogy ha foglalkoztat a valas gondolata, akkor ott mar baj van, es talan tenyleg lepni kene. Te szereted?

Hát ez kemény történet.

Én két éve vagyok a férjemmel, bár már 10 éve ismerem. Előfordul, hogy valamiben nem értünk egyet, meg kanál-tányér csörgés, ahogy mondani szokták, de haláleset azért szent dolog előtte. Tavaly sajnos meghalt nagypapám. Anyámmal nem vagyunk jóban, szó szerint kitagadott, amiért férjhez mentem, a férjemet meg egyenesen utálja (ok nélkül,másokkal is ilyen.) A férjem ettől függetlenül eljött velem, fogta a kezemet végig, pedig nagyon kellemetlen lehetett neki anyám gyilkos tekintetének keresztüzében állni, de azt mondta, hozzám tartozik, velem jön a többi meg nem érdekli.

Mikor összekerültünk, rá pár hónapra halt meg egy szomszéd néni (én külön laktam a szüleimtől, a férjem jött hozzám lakni.) Alig ismerte a nénit, de mivel látta, hogy nekem fontos (faluhely szintén) természetesnek vette, hogy jön velem. Pedig ott még egyedül sem lettem volna, sok szomszéd ismerős közt elálltam volna én is.

Szóval a társ az minden körülmények között társ.

Ez meg, hogy egy filléred sem marad, ha külön kerültök. És? Most felesége van, vagy kitartottja? ezt anyagi zsarolásnak hívják. menjen a fenébe. Egyébként meg ha nem egyezik, majd a bíró eldönti, hogy neki és neked mi marad.

A 13.24-es válaszoló leírta az én gondolataimat is. Személyes tapasztalatból tudom egy ateistának milyen egy ilyen temetésen részt vennie. Színjátéknak tűnik az egész. Apósom halálakor én nem mentem el az előtte lévő imádkozásra, mert egyszerűen nem tartottam tisztességesnek.

A végtiszteletet egy egyszerű temetésen is meg lehet adni, nem kell színházi előadást tartani. Én is elbúcsúztam a papától a magam módján, nem imádkoztam végig a temetést. Anyósom a maga 80 évével ezt megértette / jól ismer már/. Te még fiatal vagy , nagyobb rugalmassággal kéne kezelned ezt az ügyet.

Nos szerethet, bár őszintén szólva így is úgy is ez érzelmi csődtömegnek tűnik. Lehet, hogy a férfiakkal egyenesen kell beszélni, de akiben annyi nincs, hogy magától átölelje a halott apját sirató feleségét, az egyszerűen idióta.

Van ilyen. Az enyém meg el se jött a temetésre, igaz nem voltunk házasok, (de rég együtt voltunk és már megkért) mert nem hívtam őt külön meg. Na, hogy ennyi esze legyen, majd biztos az ő meghívásával foglalkozok. Szerintem a minimum annyi, hogy nem a gyászolótól várjuk, hogy instrukciókat osztogasson, hanem megkérdezzük, hogy szeretnék segíteni, de nem tudom, hogyan? Maradjak veled? Vagy valami.

Az én drágám másban sem volt a toppon, nem a temetés miatt, de végül elhagytam később.

Mi is külföldön élünk. Amikor hazamegyünk, mindenki megy a saját szüleihez. Máskülönben nem tudnánk megoldani, hogy a 2 hét mindenre elég legyen. És mi is ilyenkor csinálunk pl. olyat, hogy autószerelés. Tavaly nekem is meghalt apukám. Férjem nem is jött velem haza, mert annyi pénzünk nem volt repülőjegyre. Apósom és anyósom ott volt a temetésen, de a szertartás után egyből mentek haza. Mondjuk nem 25 km-re, hanem 250-re. Vagy pl. öcsém is a munkahelyéről esett be a temetésre és utánna ment is vissza. Taxisofőr és csak kihagyott pár fuvart.

Én nem látom mi itt a probléma. Elment veled haza és ott volt a templomban, ott volt a temetésen. Mivel nem vallásos, mit kellett volna tennie? Hiszen imádkozni nem szokott.

Az első válaszolóval értek egyet.

A férjed viselkedésének több oka lehet, szerintem a legfontosabb az, hogy egyszerűen nem tudta, mit kezdjen magával a temetésen. Ateistaként tényleg nem lett volna szabad elvárni tőle, hogy ő is veletek imádkozzon, és egyet kell értenem vele abban, hogy megadta a kellő tiszteletet azzal, hogy eljött a temetésre.

Vagy te gondoltál már egyáltalán arra, milyen rossz érzés templomba menni, "rendesen" viselkedni úgy, hogy az ember nem hívő, vagy akár kimondottan ellenszenves neki a templomi szertartás?

Korábban volt nekem is egy hívő családból származó barátom, és amikor náluk voltam, bizony rámszóltak, hogy az asztalánál imádkozzak, templomba kellett menni velük vasárnaponként, és folyamatosan a Bibliáról magyaráztak nekem, meg hogy hogyan kellene viselkednem (merthogy állítólag amíg nem vagyok hívő, addig nincs keresnivalóm a családban). Állítom, hogy a fiúval 90%-ban a vallás miatt ment tönkre a kapcsolatunk, illetve amiatt, hogy nem volt hajlandó elismerni azt, hogy lehetek jó ember anélkül, hogy keresztény lennék, illetve hogy át akart formálni, el akarta törölni a személyiségemet.

A kocsi javításáról csak annyit, hogy az ellenséges családod és a kötelező jópofizás miatt nekem sem lett volna kedvem egész nap ot maradni a családdal.

Azt gondolom, hogy tényleg az lenne a legjobb, ha szépen elválnál, és hozzámennél egy keresztényhez: mindkettőtöknek jobb lenne így.