Ferjem anyukaja rakos, egyre rosszabbul van. Hogy segitsek paromnak, hogy konnyebb legyen neki?

Próbáljatok mindent a kedvére tenni, nem ellenkezni vele, nem oktatni, hanem elfogadni és szeretgetni. Minden napjára találjatok ki valami kedves dolgot, bármíly egyszerűt is, csak örülni tudjon neki.

Szia,édesapám 57 évesen lett rákos és tíz hónap múlva halt meg.Ami nekem sokat segített akkor,hogy pici lányomra sokat vigyázott a férjem,anyósom,minden nap mehettem apuhoz.Ingerült,ideges voltam állandóan,már-már elviselhetetlen,nagyon jól esett,hogy akkor ezt mindenki elnézte nekem.Levettek rengeteg terhet a vállamról,nem kellett csekkekkel postára rohangálnom,nem kellett bevásárolnom és bizony anyósom rengetegszer hozott meleg ételt.Anyukám is maga alatt volt,párom nem szólt érte,rengeteget aludtam akkoriban édesanyámnál,hogy ő se legyen egyedül.Annyira jó volt,hogy sírhattam és csak vigasztaltak,megnyugodtam utána.Azonban ne felejtsétek el ti sem,hogy elsősorban most ne a párodat sajnáljátok,hanem forduljatok a legnagyobb figyelemmel a beteg felé,ha fáradt,akkor hagyjátok pihenni (én éjjel nappal apuval akartam lenni,nem akartam észre venni,hogy már sok vagyok neki,ő eltitkolta a fájdalmát és nem tudta órákig visszatartani,eltitkolni,később a betegtársától tudtuk meg,hogy ordított a fájdalomtól,de ha mi ott voltunk,mosolygott,beszélgetett,én önző módon ezt nem vettem észre),nem tudom a halál kezelése nálatok miként történik,sokszor a beteg fél tőle,beszélne róla,de nem tud,senki nem akar erről beszélni,ebben is lehet segíteni.Ne haragudj nem terhelni akarlak ezekkel a dolgokkal,de annyi mindent másként csinálnék édesapámmal kapcsolatban is,de már nem lehet.Kitartást kívánok Nektek és ha van remény,akkor jobbulást,ha nincs,akkor,hogy a beteg minél kevesebb fájdalommal éljen.Ja,és a fájdalomcsillapítást is ki kell harcolni,veszekedni kell,erőszakosnak kell lenni,különben még azt sem adják,pedig ez lenne a legfontosabb egy olyan embernek,akinek már nincs semmi reménye!