Ti hogyan, hol, milyen lelki állapotban ismertétek meg életetek párját? (hosszú)

Figyu!

22 éves voltam mikor véget ért egy 5 éves kapcsolatom. Elég hosszú, hogy miért, mi is egyetem alatt jöttünk össze, ő idősebb volt, elkezdett dolgozni, megváltozott, mindenhova a munkatársaival járkált, én sosem mehettem, majd megcsalt, visszakönyörögte magát, de egyre rosszabb lett, amikor megreklamáltam, hogy miért megy el ugyanazokkal, ugyanoda ahol megcsalt, ja és miért megy nélkülem megint!!! nyaralni (mert engem ugye nem hívtak) megsértődött és elköltözött. Amúgy nem rossz ember de valami történt vele, akkor. És tudod mit? A megcsalással már egyszer kicsinált, mert ugye akkor is ő dobott ki, csak aztán visszajött, én hülye meg engedtem, hát a második alkalommal már nem érdekelt...

Másnap már beregisztráltam társkereső oldalakra, bulizni mentem, egyből találtam is vigaszt. És nem unatkoztam.

Volt utána még egy rossz kapcsolatom, de azt is túléltem, ugyanígy, majd kitartó keresésem meghozta eredményét és tavaly férjhez mentem.

Azt csináld ami jólesik. De hidd el, ezután is van élet.

23 évesen nem késtél re semmiről. Nekem ez 22 éves koromban történt és most 26 évesen férjnél vagyok. Egyszerűen élni kell, nem a múlton sopánkodni. Meg fogsz lepődni menyire könnyen megy akkor minden.

Most ez történt, megtanulod belőle amit meg kell tanulnod, erősebb leszel. Nincs mi elől menekülnöd csak saját magad és az érzéseid elől, de azok elől úgysem tudsz, mert bárhova mész ott lesznek, de ha menni akarsz menj, amerre szeretnél, ha ezzel lefoglalod magad, új embereket ismersz meg. A lényeg, hogy ne torpanj meg ön marcangolni, először nehéznek tűnik, de ha megpróbálod, két hét múlva már fele ennyire sem lesz szörnyű, mint most gondolod.

Ami velem történt: 3 éves kapcsolatnak én vetettem véget. Eleinte nagyon jól működött, de be kellett látnom, hogy csak vak vagyok és nem ismerem be, hogy rossz ember mellett vagyok. Így visszagondolva szerelmes sem voltam, egyszerűen csak az izgalom, hogy idősebb nálam és az, hogy tudok rajta segíteni, tartotta életben 3 évig a dolgot. A szakítás után 2 héttel kórházba kerültem, az életemért küzdöttem. 3 hónap után mentem haza. Akkor se kedvem, se energiám nem volt pasizni vagy randizni, csak az életemet akartam visszakapni. 1 évvel a szakításunk után miután befejeztem az egyetemet, külföldre jöttem. Se barátok, se ismerősök, csak én. Egyedül boldogultam, egyedül intéztem mindent. Most 8 hónapja vagyok itt. És rámtalált a szerelem. Nem erőltettem, nem görcsöltem, csak sodródtam az árral. Sőt, amikor a párom elhívott randira és igent mondtam, az azt követő 24 óra maga volt a pokol, ugynis hol le akartam mondani az egészet mert nekem nincs szükségem randizgassunk-járogassunk dologra, hol meg magamat ostoroztam a hülyeségem miatt. Végülis elmentem, és ez életem legjobb döntése volt. Megtaláltam azt az embert, aki mellett tényleg le tudom élni az életem. És bár távol kerültem az otthonmtól, itt egy másikat találtam egy olyan ember oldalán akiről otthon sose feltételeztem volna, hogy bármi komoly történjen kettőnk között.

Szóval ne add fel! Bármikor szembe jöhet a szerelem :)

23/n.

Én 28 éves voltam, amikor lezártam egy 5 éves kapcsolatot. Szóval messze nem vagy elkésve semmiről, különben is, egy baba kihordása csak 9 hónap :) Még bőven van rá időd, hogy 30 éves korodig szülj.

A férjemet 23 éves korom óta ismerem, az akkori barátom által. Majd szakítottunk és összefutottam a férjemmel az utcán. Egymás lelki támasza lettünk, 7 éven keresztül legjobb barátok voltunk (közben volt nekem az 5 éves kapcsolatom is). Aztán végül rádöbbentem arra, hogy nekem Ő kell, rá mindig számíthatok és végre férfiként tekintettem rá (neki mindig is tetszettem). Aztán összejöttünk, rá 1 hónapra megkérte a kezem, tavaly volt az esküvőnk. Boldog vagyok :)

Soha nem tudhatod, hogy mikor-hol talál rád a nagy Ő, lehet, hogy már ott van az orrod előtt, csak te nem látod! Zárd le magadban a kapcsolatot, tedd túl magad rajta (most ez a legfontosabb), aztán a többi jön magától. Az a lényeg, hogy ne akard görcsösen, mert akkor nem fog sikerülni!

"Utolsó:Még azok is megtalálhatják az igazit,akik otthon ülnek:)"

Hát ez rohadtul nem igaz!

Kérdező, szerintem az önértékeléseddel van a baj. Ha nem csak egyszerűen házas akarsz lenni aztán egy két év múlva elválni, hanem mély, komoly kapcsolatra vágysz, ne értékeld le magad. Az szép dolog, hogy beismered, te is hibáztál. naná, emberek vagyunk, mindig kettőn áll a vásár. De te olyanokat írsz, hogy te nem feleltél meg neki, mintha alul értékelnéd magad.

Te igenis egy értékes személy vagy, ez már a történetből is látszik. Nem tudom, milyen csapatot alakítottatok, de te ott vagy és kitartasz mellettük, míg a pasi lelépett. Ilyen után ne sírjál. És ne mindig te menj a másik után.

Ha arra vágysz hogy értékeljenek, neked is értékelned kell magadat. Tudd hogy mennyit érsz, adj tiszteletet de követeld is meg a másiktól. Olyan után ne fuss, akit nem érdekelsz igazán, és ne is bánkódj.

Mondd el magadnak néhányszor hogy nem vagy senki kapcarongya, értékes nő vagy, és nem haragszol a pasira, de nem egymásnak rendelt benneteket a sors.

Aztán azt is próbáld megérteni hogy nem egy társtól/férjtől leszel boldog. Amíg egy másik embertől várod a boldogságodat, csalódni fogsz. Mert mit csinálsz majd, ha valami ott megváltozik? Összetörik a kis világod - már megint. De egy házasság esetén lehet hogy gyerekkel és törlesztő részelttel együtt.

Összegezve: először is ismerd meg magad, fedezd fel önmagadban a boldogságod forrását. Érzed jól magad a bőrödben, fejleszd a saját nőiességedet. Mert ha jól érzed magadat a bőrödben, és szereted és tiszteled önmagadat,akkor mások is vonzódni fognak hozzád, olyanok akik szeretni és tisztelni is tudnak.

Sok sikert.