Velem van a baj? Tényleg túl "agyalok" mindent?

Párommal 1 éve vagyunk együtt, de úgy érzem még a mai napig nem ismerem igazán. Ő, ha rám néz egyből tudja mire gondolok, mit szeretnék, tudja mivel bánt meg, mivel okoz örömet. Mintha teljesen ismerne. Ő kiismert, de nem hagyja hogy én is megismerjem őt. Nagyon zárkózott és kiszámíthatatlan.

Szerintem beszélgetések által lehet megismerni a másikat, de vele nem lehet beszélgetni. A beszélgetéseink nagy rész abból áll, hogy nekem be nem áll a szám ő hallgat, vagy mosolyog vagy reagál 1-2 szóval. Már többször mondtam neki, hogy most én szeretnék hallgatni és meséljen. De erre azt válaszolta, hogy akkor egész nap csendben lennénk. És hogy neki nincs szüksége arra, hogy mindent elmondjon, de imádja ha én beszélek. Ő nem szeret beszélni.

Számomra néha ez már nagyon fárasztó és frusztrál hogy 1 év után se ismerem a férfit, akit páromnak nevezek.

Ő azt mondja mindent túl agyalok és túl hamar akarok mindent. Hozzá idő kell és türelmesnek kell lennem.

Azt is mondtam már neki, hogy így nem vagyok benne biztos hogy tudom folytatni. Akkor mintha megijedt volna és olyan jó volt, beszélgettünk sokat. Figyelt rám, jól éreztem magam mellette, boldog voltam. De úgy érzem az egész csak azért volt mert megijedt, hogy szakítani fogok és megjátszotta magát a kedvemért. Félek attól, hogy minden olyan lesz mint eddig volt.

Szerintetek türelmesebbnek kell lennem? És tényleg nem szabadna ennyit agyalnom? Vagy lehet, hogy nem passzolunk és ezt érzem már régóta, csak nem tudom kimondani?

Most lehet csak megjátssza magát, azért hogy ne szakítsunk és idővel minden olyan lesz mint eddig volt?!