Mi történik velem?
Két napja a nagymamám rosszul lett,és elvitte a mentő. Ez volt a második agyvérzése, úgyhogy számítottam rá,hogy nem lesz ez egy könnyű dolog.
Tegnap édesanyám azt mondta,az orvos arra kért minket,készüljünk a legrosszabbra. Ha a mamám magához tér,akkor sem lesz képes járni,sem beszélni. 74 éves,aktív életet élt, az első agyvérzése után ugyan sok gyógyszert szedett,de nem vett vissza a tempójából,ami szerintem ide vezetett sajnos.
A furcsa az,hogy egyszerűen nem tudom,mi történik velem. Még kicsi voltam, 10 éves,amikor elvesztettem a nagypapám,akit nagyon szerettem.Akkor,amennyit az akkori eszemmel felfogtam,annyi volt,hogy a papa nem jön többet,beteg volt nagyon,és hogy neki jobb így.A szüleim rendkívül nyitott, kedves emberek,mindent,bármit meg tudunk beszélni,de akkoriban annyival dolgoztam fel a témát,hogy kisírtam magam,és ennyi.
Most 25 éves vagyok,soha életemben nem voltam temetésen. A nagypapáméra már nem tudom,miért nem tudtam elmenni, de azon nem vettem részt. A temetőktől ódzkodom, minden családtagom él (elég fiatal család vagyunk,mert Anyáék fiatalon házasodtak össze),soha nem kellett konkrétan gyászolnom,vagy ha igen,akkor nem túl közeli rokont gyászoltam.
A mamám itt élt mellettünk,a mindennapi életünk része volt. És magamban belül tudom,hogy már nem lesz itt. És ahelyett,hogy egyszerűen elindulna valami, csak fáj az egész testem fizikailag. Sírni elsírom magam nyilván, volt dühös pánikrohamom,amikor mindenki hibás volt és olyan dühöt éreztem,hogy akár embert is képes lettem volna ölni... de egyébként tartom magam,a munkában is, és itthon is,főleg Apukám miatt,mert az apai nagymamám van kórházban. Képtelen vagyok elindulni,bármerre is,én ezt sosem éltem még át,és nem tudom,hogyan kell az ilyesmit feldolgozni.
És nem tudom,jól csinálom-e,de egész egyszerűen nem vagyok hajlandó most,jelen állapotban bármit tenni.Azon gondolkodom,mi lesz,ha eljön a jóidő,hogyan gondozom majd a mamám virágait. Vagy hogy én vigyázok majd a cicájára,aki itt ül a mi házunk előtt,és őt várja,őt keresi. Vagy hogy mi lesz majd a temetésen. Nagyon mélyen vonzás törvénye-hívő vagyok,de ezzel együtt most képtelen vagyok azt mondani,hogy minden rendben lesz.A szívemben ezt érzem,de az agyamban egyáltalán nem.
A munkahelyről nem jövök haza a munkaidő vége után,inkább előre dolgozom, hogy ne kelljen hazajönnöm.Csak menekülök egész nap,és szinte azon vagyok,hogy azon gondolkodjak,mi lesz,ha ennek az időszaknak vége lesz,pedig még el sem kezdődött. Rémült vagyok,tanácstalan és nagyon zsibbadt. Elfogadtam volna a megváltoztathatatlant? Vagy csak félek áltatni magam? Vagy így készülök fel mindarra,ami történik? Nem értem ezt az egészet,és valahol úgy gondolom,hogy eddig szerencsés voltam,hogy elmondhattam,hogy 25 éves koromig nem kellett ezt megtapasztalnom.
Azon gondolkodom,már most, így két nap után,hogy függetlenül mindentől pszichológus segítségét kérem. Mert mindezek mellett elég befordulós, depresszióra hajlamos emberke vagyok,még akkor is,ha most kifelé azt mutatom,hogy jól vagyok,hogy kíméljem a körülöttem lévőket.De ez a várakozás kiborít,arról nem beszélve,hogy én túl akarok lenni ezen,már most.Azt mondogatom,hogy az élet megy tovább... és nem tudom,mit kéne tennem,de ezt,hogy ülök,és várok arra,amit az orvos mondott,nem bírom így végigcsinálni,nekem ez nem megy.
Mit tegyek?
válasza: válasza: válasza:Ha a vonzás törvényében hiszel,felül kell kerekedni a negatív érzéseken.Tudom,hogy nehéz,és hihetetlenül ijesztő,de hidd el,az ilyen gondolatok,az ilyen helyzetekben,amit most átélsz, nagyon sok mindenki agyán átfutnak(!),amikor ilyen pánik szerű helyzetbe kerülnek,és ez teljesen normális!!!Én magam is éltem át már ilyet!Ez nem jelent mást,mint hogy így törnek felszínre az érzéseid és az aggódásod,mert hogyan is tudnád kezelni az ilyen helyzetet,amiben még nem volt igazán részed??Kicsit el vannak fojtva az érzéseid,ezért próbálod gyakorlatiasabban megközelíteni a kialakult szituációt,pl viráglocsolás!De ez nem jelenti azt,hogy te már temeted lélekben a nagyidat!csak nem tudod,mitévő légy,a reménykedésen kívül,és ez is teljesen normális!!Van,hogy a szeretteinkről kialakított kép összeomlik,és esetlenné válnak,de ilyenkor arra gondolj,hogy ha hazajön majd a kórházból,pl milyen finomakat fogsz neki főzni,és törődni vele,vigyázni rá,még ha eddig ez nem is alakult ki,mert aktív volt!
Szerintem az érzéseiddel nincs semmi gond,és emiatt fölösleges pszichológushoz fordulni.Kicsit mindenki hajlamos a befelé fordulásra,és te különösen érzékeny lehetsz,de ezt orvos nélkül is meg tudod oldani,ebben biztos vagyok!
válasza:Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani , de Én is ebben a cipőben jártam , csak 20 évesen .
Valahogy örültem annak , hogy halottak napján nincs kihez kimennem a temetőbe.
Azóta a papám és rá 6 évre a mamám is elment.
papa halála után 2 évig csak sírtam sajnáltam a családtagjaimat , magamat és dühös voltam a világra és istenre , hogy miért mennek el a jók !?
Nap mint nap láttam rossz -gonosz öregeket ,akik tolakszanak , motyognak , megszólnak mindenkit stb. és mindig csak azt tudtam kérdezni ez miért él , az én papám ,aki nagyon kedves szimpatikus úriember volt , Ő miért halt meg ?
Mire csillapodtak az indulataim , meghalt mama !
Nála más volt , nyugalmat éreztem .
Mama mindig is papa után akart menni , 45 év boldog házasságban éltek ,és tudtam , hogy megint eggyüt vannak.
Mindig is azt mondtam , ha meghal mama azt már nem élem túl.Nem így történt.Nyugalmat , békét éreztem , pedig én nem vagyok hívő(bocsi)
Nagyon nehéz időszak volt mindnyájunknak , de most vagyok 32 és tudom , hogy ez az élet rendje !Sajnos !
Egyszer meghalunk mi is ...ezt el kell fogadni ,
Mindenki másképp gyászol , bár mit is érzel az helyénvaló, de gondolj arra hogy még él és lehet , hogy meggyógyúl mint az első után.
Persze kicsi az esély, hiszen csoda , hogy az elsőt túlélte és fel is gyógyúlt , de akkor is van még remény .
Higgy benne , és magadban is ..
Ha viszont bekövetkezik a legrosszabb , ne félj az érzéseidtől , add ki magadból , sírj amennyi csak jön és ott ahol utolér , mert ha vissza fojtod depressziós lehetsz . A munkahelyeden is biztos megértik...
Ha gondolod kérhetsz segítséget szakemberektől is , ez sem ciki , mindenki másképp éli meg és ez is csak azt bizonyítja , hogy egy érző ,családcentrikus kedves lány vagy , aki nem tudja mi ilyenkor a norma .
Nincs helyes viselkedési forma ,
Nagyon sajnállak és kitartást neked is és a szüleidnek is!
Nagyon köszönöm mindenkinek,nagyon sokat jelent!
Az is normális ezek szerint,hogy tudomásul veszem,de nem akarom kifelé mutatni ezt? Elég nekem azt tudni,hogy a szüleimnek milyen nehéz,és pont előttük nem akarom ezt kimutatni?
válasza:Tégy úgy ahogy érzel !
Nem lehet most sem neked ,sem a szüleidnek könnyü.
Ha Te most támaszt nyújtasz a szüleidnek az is nagyon jó , de ne feledkezz meg magadról .
A te érzéseidről , fájdalmadról....
válasza: válasza:az elfojtás, az elfoglaltságba való menekülésnormális emberi reakció. Hirtelen történik valami váratlan, az agy érzi, hogy most nem tudja teljesen feldolgozni, ezért "félreteszi" egy részét és azzal foglalkozik ami afontos teendő (ez ugyanaz a reakció ami pl. veszélyhelyzetben blokkolja a félelmet, a fájdalmat és csak a menekülésre koncentrál)Ez a jó reakcióés nem a teljes leblokkolás.
Mivel nem rajtadmúlik mi lesz a dolog végkimenetele, te csak várhatsz mi lesz, ezért jó, ha nem agyalsz rajta, hiszen felesleges, a döntés nem a te kezedben van.
de azért tudatában vagy mi lehet a legrosszabb és ez is jó, hiszen a legrosszabbra kell mindíg felkészülni.
Ne aggódj, majd ha lesz erőd
és időd, akkor majd feldolgozod.
(pszichológus)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!