Tényleg nekem kell már 20-adszor is megbocsátani?

Sziasztok!

nem tudom érdekel-e még valakit, de talán leírom, hogy áll a helyzet:

Hát szépen lassan kezdett minden visszatérni, és múlt hét pénteken este ott voltak anyuék, és mivel ő akkor jött volna haza, telefonált, hogy addig nem jön, amíg ők ott vannak. Nem is értettem, mi van, erre anyu mondta, hogy pakoljak össze pár cuccot, és menjünk át. Megtettem. Persze jött utánam, és magyarázkodott mindenkinek, hogy nincs baja senkivel, csak szarul volt, stb, és nem akart így haza jönni. Persze nem hiszem el, ismerem már, meg mi az hogy nem jön haza? Akármilyen szarul vagyok, és nincs kedvem jópofizni, akkor is hazamegyek! Nem? De azóta sem mentem még vissza, mondtam, hogy most tényleg kell egy kis levegő, ne hívogasson, írjon, csak amit muszáj. A gyerek bármikor lehet nála, emiatt jó, hogy közel vagyunk. De most sem bírja abba hagyni. Legalább azt bevallotta, hogy nagyon féltékeny rám, és nagyon ragaszkodik hozzám. Mondtam neki gondolkodnom kell, és éreznem, hogy jobb-e külön, vagy sem. De így nem nagyon lehet, állandóan sajnáltatja magát stb...

Ha lesz még fejlemény, és érdekel, esetleg írok.

Addig is köszönöm a válaszaitokat!

Köszönöm a biztatást!

Igen, én is így látom, ez a helyes út. Tegnap megint beszéltünk, elmondtam neki, hogy úgy látom, jobb ha válunk. Már nem szeretem annyira sem, hogy bármi legyen köztünk. Érdekel hogy mi van vele, de ennyi. Mondtam neki, hogy szerintem ő csak ragaszkodik, nem szeret, mert akkor tényleg el tudna engedni, legalábbis fordított esetben én nem könyörögnék neki, ha időt kérne. Úgy gondolom, ha valaki szereti a másikat, úgyis visszajön. Na, ekkor döntött úgy hogy akkor még ezt a hetet várjuk ki, tényleg nem keres majd, nem cseszeget a nyavalygásával, hogy kiderüljön mit érzek. Kíváncsi leszek. Tegnap persze rosszul volt, lüktet az oldala, de mivel vele aludt a gyerek, éjfélig hívogattam, hogy van, azt akarta menjek át, nehogy baj legyen, nem akarja, hogy a gyerek olyat lásson amit nem kéne. De nem mentem, nem akarom hogy így szálljon rám, inkább csak érdeklődtem. Mondtam akkor hívjon fel, ha tényleg úgy érzi, baj van, és orvost kell hívni. Addig nem megyek. Remélem ettől nem leszek bunkó.

Majd írok még, még egyszer köszönöm a válaszod.

Sziasztok!

Tegnapra eldöntöttem, válni akarok, megmondtam neki. Nagyon összetört, sírt és könyörgött. Mondtam neki, hogy már nem tudok vele együtt élni, nem szeretem, már nincs meg semmi, ami egy kapcsolathoz kell. CSak mint egy barát. Nagyon sajnálom, tényleg, de tudom hogy hosszú távon ez a jó megoldás. Átgondoltam százszor is, mi lenne ha mégis kapna még egy esélyt.... Pár hónapig, vagy amíg nincs teljesen nyeregben, biztos minden jó lenne, de ez hogy egyszer már elköltöztem, biztos ott lenne, mint szálka a szemében... Előbb-utóbb meg úgyis kijön belőle az igazi énje, és kezdődne minden előröl. Akkor meg kezdjem megint én is előröl? Megint költözés, megint a sok könyörgés, stb... Most legalább már egy részén túl vagyok. Talán idővel könnyebb lesz mindenkinek. Nincsenek barátai, és még a családdal sem tudja megbeszélni, emiatt tudom, hogy nehezebb neki. Állandóan hívogat, sajnáltatja magát, és kér hogy menjek vissza. Csak azért hogy ő ne szenvedjen? Akkor én fogok, hogy mondhatja, hogy szeret, ha így lenne, nem akarna olyasmire rávenni, amit én nem szeretnék. Mindent borúsan lát, semmit nem próbál jobbá tenni, csak hajtogatja, hogy elvettem tőle mindent... Mihez kezdjen...

Nem egyszerű, de szerencsére anyuék mellettem állnak, támogatnak, de nem szólnak bele semmibe, az én döntésem.

Remélem tényleg jó úton járok.

MA adtam fel postán a válóperes papírokat. Tudja hogy válni akarok, de nem tudja még, hogy már itt járok...

Előbb elhozok mindent, aztán megmondom. Nem tudom mit hoz ki belőle. Szerintem nem hiszi hogy képes vagyok megtenni.

Tegnap megint mondanom kellett, hogy nem változtatom meg a döntésem, mert még mindig teper. Erre fel kapta a vizet, hogy akkor ő miért próbálkozik? Honnan tudhatnám én azt? Mert nem képes felfogni, hogy mi van. Még mindig csak a maga akaratát hajtja, nem érdekli másoké.

Majd kiderül hogy reagál rá...

Én is így gondolom, különböznek az elveink alapból, sajnos csak most jöttem rá én is. De elfogadtam, ezt mondtam is neki, de ő meg nem akarja. Hát ez van, bármi új történik, majd még írok!

És köszönöm a biztatást!

Sziasztok!

Na, tegnap megkapta a papírt. Megéreztem, épp arra gondoltam, hogy meg kellene mondanom, még mielőtt a posta meghozza, hát már késő volt. Hívott, hogy be adtam-e.

Kicsit kiakadt, nem ordibált, kivételesen, de jött egy-két fenyegető mondat...

Aztán sírt, és könyörgött, hogy vonjam vissza. Mondom nem lehet, az első tárgyalás csak békítő, még nem fognak szétválasztani, majd kérni kell a folytatást. Hogy tudja, mi a menete.

Aztán estére lehiggadt, tényleg elég normálisan tudtunk beszélni, meg ma is, úgy néz ki, ő is tudja, hogy jobb a közös megegyezés. Nem akar pereskedni, vagy meghosszabbítani a dolgot. De azért továbbra is kér, hogy gondoljam át a szüneteltetést...

Valószínű, hogy pont beleesünk az ítélkezési szünetbe, szóval ott lesz az egész nyár, hogy a folytatást kérjem, és elrendezzünk tényleg mindent, anyagiakat, hogy teljesen külön tudjunk menni.

Szóval remélem nem lesz semmi gond.

Annyi, hogy

Jaj, de jó, elküldte véletlenül.

Szóval annyi van még, hogy azt viszont egyfolytában a fejemhez vágja, hogy elvettem tőle a gyereket. Pedig bármikor láthatja, csak talán jobban kéne akarni, és összehozni a napokat. De ehhez egyedül megint kevés vagyok.