Most velem van a baj, vagy már ennyire felszínes ez a világ?

Nem mondom, hogy nincsenek hibáim, és egy tökéletes kis angyal vagyok. De nem vagyok rossz ember sem. Szeretek társaságba járni, barátkozni, kimozdulni otthonról, járok bulizni, és úgy gondolom, hogy nő létemre a humorom is elég jó. Én az a típus vagyok, aki folyton keresi az ismerőseit, haverjait, barátait, rendszeresen keresem a barátnőimet, vagy próbálok programot szervezni (félreértés ne essék, nem naponta csinálom ezt, kéthetente, havonta, ahogy időm/pénztárcám/kedvem engedi.) Ugyanezt elvárnám fordítva is, hogy azért néha valaki rám írjon a barátaim közül facebookon, vagy kapjak néha egy sms-t, hogy na mi van velem, vagy valaki meghívjon egy kávéra. Ehhez képest ha én nem tennék semmit, akkor sokan le se sz*rnák a fejemet. Hajlamos vagyok magamat hibáztatni, hogy jaj, biztos én vagyok a gyökér, meg ilyen, meg olyan, de most magamra parancsoltam, és leállítottam az önmarcangolást. Viszont ha nem velem van a baj, akkor mi van? Ilyen önzők az emberek, vagy már ennyire kiürültek a kapcsolatok? Vagy egyszerűen csak 20 éves koromra kell rádöbbennem, hogy a barátság milyen ritka kincs? Néha nagyon el vagyok keseredve.

Az a szerencse, hogy a párom a legjobb barátom is egyben, illetve van 1-2 barátom, akik szerencsére még megbízhatóak, de jobban örülnék neki, ha több ilyen ember is lenne a környezetemben.