Igaza van öcsémnek?
Hazajött öcsém a suliból és megkértem rá, hogy menjen le a boltba (fél percre sincs tőlünk a bolt). Én főztem és mondtam, hogy szívesen elmosogatok helyette (egyikőnk főz, a másik mosogat), de egyrészt nem vagyok felöltözve, másrészt belerúgtam az ágyba és "lesántultam". Tegnap is én főztem ÉS elmentem a boltba is. Ezen kívül bármikor szívesen odaadom neki a gépemet, amikor kéri. Nem magamat akarom fényezni, de azt mondta, hogy azért van kiírva, mert az én dolgom lenne. De én tanultam délelőtt, aztán főztem, hogy mire hazaér, legyen ebéd. Felvágottat és zsömlét kell venni, amit főleg Ő fogyaszt, én pl tegnap nem is ettem vacsira semmi ilyesmit. Miért hiszi akkor azt, hogy nekem kötelességem lemenni a boltba minden egyes nap? (Dolgozom részmunkaidőben és készülök vizsgára is-nem egyetem-szóval nem a lábamat lógatom!!)
A szüleinknek csak annyi a lényeg, hogy valaki vásároljon be, nem szabják meg, hogy ki csináljon mit, elég nagyok vagyunk már hozzá, hogy "beosztás" nélkül is megcsináljuk a dolgainkat. Attól, hogy jelenleg nem járok suliba, ő meg igen (ahonnan minden nap legkésőbb kettőre itthon van), nem azt jelenti, hogy automatikusan cseléddé transzformálódtam és mostantól mindent én csinálok.
Nincs igaza az öcsédnek.
És ha hajlamos "visszaélni" a jóindulattal, akkor muszáj fix beosztást csinálnotok és azt egészséges határok között betartani.
Nyilván cserélni is lehetne, pl. ha valami betegség, egyéb van. Szó, vitatkozás nélkül.
Egyébként ha reggel tudná, hogy mi hiányzik a konyhából, akkor ha ő a soros hazajövet bevásárolhat.
14:01 - a beosztás azért nem célravezető mindig, mert bár hasznos, de előző nap, vagy akár aznap döntjük el, ki főz másnap. Bár ez általában én vagyok.
14:04 - de igen, felnőtt vagyok, 20 múltam, öcsém is felnőtt. ha elmarad a bevásárlás, az egyenlő azzal, hogy vita lesz, hogy miért nem tudtunk ennyit megcsinálni. lehet ez kevésbé zavarja öcsémet, de engem nagyon.
Micsoda dráma!!!
Nekem igazából csak ez a mondat tetszett meg:
"Dolgozom részmunkaidőben és készülök vizsgára is-nem egyetem-szóval nem a lábamat lógatom!!"
Mert az egyetemen mindenki a lábát logatja, tiszta szerencse hogy a hús-hentes árú manager okj az már egy komolyabb kvalitásokat igénylő képzés mint egy villamosmérnöki képzés például. (Semmi bajom a hentesekkel! Csak a példa kedvéért írtam lehetett volna autószerelőtől - az atom magkutatóig bármi!)
micsoda beszólás!!! :P
kicsit félreértettél, nem az egyetemre értettem azt, h a lábamat lógatom. azt csak azért tettem hozzá, hogy megelőzzem a kérdést, h milyen vizsgákra tanulok. és nem hús-hentes áru OKJ-m van, bár az se szégyellnivaló. :) és elkéstél, ha a szakmát akarod becsmérelni, attól én nem leszek kevesebb, mert valakinek diplomája van, és nem ér vele semmit, nekem szakmám és sikerült önerőből karriert csinálnom. :) (annyit még megsúgok így a végére: szeptembertől én is egyetemista leszek, tudod most jött össze annyi pontom, hogy azt tanuljam, amit igazán akarok, és ezzel semmi baj nincs, nem félek megtenni mindent azért, hogy azt tanuljam/csinálja, amit akarok.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!