Idegesít az anyósom és az apósom! Mit tehetnék ezzel az érzéssel?

Akkor nem kell, hogy náluk "nyaraljon", én nem engedném.

EGyébként nem tudom, hogy miért kötelesek az anyák egyes anyósok-apósok szerint rájuk hagyni a gyereket, ha kell ha nem....unokatesóék gyerkőce nagyon jóban van az ő nagyijával, rendszeresen rá van bízva hetente 1-2-szer, több órára. Ezért a rokonságban el van várva (nem mindenki mondogatja azért szerencsére) tőlem, hogy én is ráhagyjam a gyerekemet én anyósomra, mondván "Petike is sokat van a nagyijánál, én mikor adom Karcsikát az ő nagyijához végre egyedül?" Sokat csesztetnek ezzel.......a két nagyi ugyanis szinte versenyez, hogy kinél van többet a gyerek, és mivel egyiknél sokat van, a másik is elvárja tőlem.....(ja, a két nagyi egyébként testvérek). Ők mindenben versenyeznek, melyik gyerek hol tart a fogzásban, beszédben, stb. stb........és most, hogy már nagyobbak, másfél évesek, most jön a verseny, hogy kinél van többet az unoka.....

Nem tudom miért elvárás..nem vagyok köteles csak azért, mert nagyi, átvinni és órák múlva érte menni. Ja, pont a nagyi nem is kéri....csak a rokonságnak panaszkodik, ők meg nekem...

Én sem engedem, ezt meg is mondtam a férjemnek, hogy felejtse el! Azért nem anyósomnak, mert (természetesen) nem nekem mondta, hanem a férjemnek. (Egyébként ez volt az első reakciója arra, h jön a második) Nehéz ez amúgy mert anyuéknál se alszik a gyerkőc, hisz egy helyen lakunk, de mivel többet látják, amoda már "nyaralás" kéne. Mi se nyaraltunk ilyen kicsin egyik nagyszülőnél sem, ehhez én is ragaszkodnék. Kaptam már megjegyzést korábban mikor ott voltunk, hogy ha már nem cicizne, ott is hagyhatnám. Tudom én hogy nem rosszindulatból, de akkor is rosszul esik.

Na jól kipanaszkodtam magam, bocsánat!

Na, én viszont jól le lettem pontozva:)

Egyébként nálunk is ment ez a verseny, de nekem nem anyós sír, hanem a sógornőm. A gyerekeim között 20 hónap van, a "nagyfiam" anyuéknál volt, amíg kórházban voltam a kicsivel. Na, utána a sógornőm nekiesett a férjemnek, hogy nekünk hogy volt pofánk (!!!) ahhoz, hogy anyósnak nem adtuk oda a gyereket, mikor az én anyámnál is volt.

Szerencsére a férjem úgy gondolja, hogy a gyerekekkel kapcsolatban én vagyok a döntéshozó. Megbeszélünk mindent velük kapcsolatban, de mivel én vagyok velük a nap 24 órájában, ilyen jellegű dolgokban, mint hova mehet a gyerek egyedül,én döntök.

Tényleg nem szeretem az anyósomat, de még ez sem érdekelne, mármint én engedném hozzá a gyereket, ha tudnám, hogy őszintén szereti a fiamat. De ez csak póz. Ő közölte velem, hogy már az ő helyébe is lány unokát szeretett volna. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de most a 3 hónapos húgával sokkal-sokkal többet foglalkozik,mint a fiammal. Nekem ez baromira fáj, a kisfiam egy tündér, mindenki szereti, ennek a boszorkánynak meg tényleg csak arra "kell", hogy mutogathassa a képét a közértben. Azt nem értem, hogy ha különösképpen nem érdekli a fiam, miért akarja elvinni "nyaralni"? csak mert az én anyámnál is volt? Ez szerintem olyan dedós hozzáállás.

És vállalom azt is,hogy ha rajtam múlik, én soha, de soha nem fogom kettesben hagyni a gyerekeimmel,legalábbis amíg vigyázni nem tudnak magukra. Többször is veszélyeztette már a gyerek testi épségét, ezért nem látom indokoltnak, hogy elébe menjek a bajnak.

(pl: fél évesen rokonlátogatásra mentünk. a fiam nagyon elfáradt, beájult a kanapén, anyós mellette ült, aztán szó nélkül otthagyta. A gyerek akkor már rég forgott, álmában is, amit anyós is tudott,hát majdnem leesett a járólapra arccal. Mikor másfél éves volt, kivitte az udvarra, hogy vigyáz rá, főzzek nyugodtan.Mire kinéztem egy fél óra múlva,anyós sehol, a gyerek egyedül tengett-lengett az udvaron. Vagy a legutóbbi: a fiam mindenkivel kedves, anyóshoz mégsem akart odamenni. Anyós valahogy mégis elkapta a kezét-mert ő meg mániákusan mindig ölbe akarja venni, nem érti meg, hogy a gyerek nem szeretné, most már oda sem akar menni hozzá- na és ahogy magához akarta húzni a gyereket, az arcát pont odarántotta az asztal sarkához)

Ezek mind pici apróságok, tudom,de akkor is bosszant.

Bár én nem vagyok anyuka, ha nem baj leírom én is, anyukámnak milyen "összetűzései" voltak a volt anyósával.

Sajnos ő sem tudott mit kezdeni a dologgal, mert ugye a nagyi családtag és elég kezelhetetlen jellem.

Nálunk is ment a versenyzés, hogy melyik nagymamámnál vagyok többet. Illetve ő (exanyós) tekintette versenynek, mivel édesanyám szüleinél többet voltam (ők megbízható, pedáns, szeretettel teli emberek). Minden áron ki akarta erőszakolni, hogy nála is aludhassak, ő is jöhessen értem az oviba/bölcsibe, vigyázhasson rám. Persze ezt nem az irántam érzett szeretet miatt erőltette, hanem hogy lehessen mutogatni a szomszédoknak, így az a pár alkalom amire kisebb koromból emlékszem, hogy ő vigyázott rám azzal telt, hogy lakásról lakásra ráncigált, mert "jajj beugrunk kicsit az x nénihez is, aztán a szomszéd y-hoz, hogy lássák milyen jó nagyi vagyok". Folyton egy-két szerinte vicces mondatomat ismételgette mindenkinek és bazári majmot csinált belőlem, hogy "mutasd csak ezt is azt is hogy tudod", plusz népmesei elemekkel átszőtt történeteket adott elő arról, hogy mit csináltam/mondtam. Az érdeklődése irántam azonban pont ennyiben ki is merült. Nem tudja a mai napig, hogy mikor van a születésnapom, névnapom. Miután körbe cibált a fél városon otthon már nem voltam túl izgi, mert nem volt kinek mutogatni. Volt olyan (édesanyám elmondása alapján), hogy kierőszakolta had vigyázzon rám, majd ELFELEJTETT megetetni egész nap. Mikor délután jöttek értem a szüleim mesélte, hogy milyen elkényeztetett gyerek vagyok, egész nap bőgtem, biztos anyám nem nevelt jól, felkapkodott minden nyekkenésre, mert nem fogtam be egy percre sem. A babakajám az üvegben a mikró tetején bontatlanul állt. Akkor jött rá anyu, hogy miért lila a fejem a bőgéstől. Persze a "kedves nagyanyám" körme szakadtáig tagadta. "ó ő hozott nekem másikat a boltból. Ja azt nem tudja milyet. Ja nem is vett másikat csinált nekem pürét. Milyet? Jajj hát nem emlékszik. Amúgy sem akartam enni, ő próbálta."

Másoknak meg előadta, hogy egy szabad perce sincs, mert ő mindig rám vigyáz. (ezek után nem vigyázott rám túl sokat, gondolom nem kell mondanom)

Rengeteg ehhez hasonló történetünk van, de nem akarok regényt írni róla. :)

Mivel anyukám nem tehetett ellene semmit, megpróbálta elviselni. Jött ha ebédelni kellett menni, elüldögélt az asztalnál (amúgy apukámmal a mai napig az összes családi összejövetelen az arcunkra fagyott mosollyal hódítunk és az igen, nem, tééényleg válaszokat cserélgetjük kérdéstől függően), ha kérdezték válaszolt, de nem próbált barátkozni. Nagyanyám meg ugye a felszínes kapcsolatok nagy híve sosem hiányolta, hogy nem nyílik meg neki. Ezen kívül nem próbált találkozni, beszélni vele, minden súrlódást megpróbált elkerülni vele. Amikor olyanokat mondott a kedves nagyi, hogy kinyílt a bicska a zsebében kedvesen mosolygott és nem szólt semmit, így nem volt támadó felület rajta. Engem meg nem felügyelet mellett engedett nagyanyámhoz (hétvégi vacsi, amikor ők is ott voltak, vagy átmehetett nagyanyám a nővéréhez amikor ő vigyázott rám).

Nem hiszem, hogy neked kéne pszichológushoz menned, de azt sem hiszem, hogy az anyósodék megváltoznak. Próbáld figyelmen kívül hagyni amikor idegesítenek. Sajnos vannak emberek akiktől nem lehet "megszabadulni" akárhogy szeretnéd.

Én is sokat gondolkoztam rajta, mit mondjunk ha rákérdeznek....de nem is kérdeznek rá sosem, mindig csak a rokonoknak panaszkodnak. Ők meg továbbmondják nekem :)

Igazából ők azt várják, hogy ÉN ajánljam fel, legalábbis közös rokonok ezt mondták. Hogy anyósom arra vár, hogy végre átvigyem a gyereket és otthagyjam.. Én meg nem tervezek semmi effélét, még nem. Majd ha már tud beszélni, és ő mondja, hogy szeretne menni. Amíg nem száll ki az ölemből a látogatás első 15 percében, fél apósomtól, mint a tűztől, üvölt, ha kimegyek a WC-re, addig nem érkezett el az ideje. Mert ezek azt jelentik, nem érzi magát otthon náluk, sem eddig biztonságban.

És nekem ez fontosabb, mint anyósomék lelki nyugalma. Ugyanis megkaptam már rokontól, hogy "de hát úgy fáj a nagyi szíve hogy nem hagyom rá"......én ezt megértem és sajnálom, de ez kevés. És kövezzenek meg érte.