Ti mit tennétek a helyemben?

Előre is elnézést kérek, ha kicsit hosszúra sikerül a történet, igyekszem röviden összefoglalni.

A szüleim már régen elváltak, kb. 12 éves koromban. Mi a húgommal édesanyánkkal maradtunk. Azóta sajnos édesapánkkal nem a legjobb a viszonyunk. A válás után egy ideig hébe-hóba még találkoztunk vele, de nagyon ritkán. Egy idő után már örültünk, ha félévente kétszer láttuk.

Nagyjából 7 év elteltével édesanyám már egyszerűen nem tudott minket egyedül eltartani, és a bírósághoz fordult, hogy követelje a gyerektartást. Egy évig várt előtte, szólt apának hogy bíróságra fog menni a dologgal, mert egyedül nem bírja a dolgot. Édesapánk továbbra sem fizetett - ami egyébként önmagában nem is érdekelt volna, még anyukánk is lenyelte volna a békát, ha legalább velem és a tesómmal törődött volna -, nem is nagyon foglalkozott velünk, így anya perre vitte az ügyet.

Ekkor szakadt meg végleg a kapcsolatunk az apukánkkal. Rögeszméje lett, hogy ellene lettünk nevelve, hátbatámadtuk, ki akarjuk semmizni és tönkre akarjuk tenni. Holott ez közel sem volt így; még így is annyira nevetségesen alacsony gyerektartást fizetett, hogy a család és az ismerősök körberöhögtek minket, de nekünk a kicsi is jól jött.

Édesapánk borzasztóan kezdett viselkedni. Gusztustalan üzeneteket írt nekem (akinek elméletileg gyerekként köze sem volt a dologhoz), telefonon is hívott és veszekedett, olyan dolgokat mondott, amiket szerintem egy apának mérgében sem kellene.

Majd idővel nagy nehezen lenyugodott, és békén hagyott minket. Ritkábban "zaklatott" a bugyuta SMS-eivel és hasonlókkal. Egy ideig nyugtunk volt tőle, sajnos a kapcsolat teljesen megszakadt közöttünk, de azok után amiket művelt, nem is bántuk.

Ezek után, körülbelül egy-másfél évvel ezelőtt levelet kaptunk a bíróságról, miszerint édesapánk újra akarja tárgyalni a gyerektartás kérdését. Ebből a papírból tudtuk meg, hogy van egy féltestvérünk.

Eléggé ledöbbentett a dolog, hogy van egy tesóm, akinek a létezését egy hivatalos papírból kell megtudnom! Nehezen, de túltettem magam rajta és elfogadtam a helyzetet.

Egyszer láttuk a picit apánk és barátnője társaságában a bíróság előtt, de nem mentünk oda hozzájuk, csak köszöntünk nekik. Azután sem vettük fel vele (édesapánkkal) a kapcsolatot, mivel a bíróságon megvádolt minket mindenféle nevetséges dologgal, amin nagyon felháborodtam. A bíró nem hitte el neki, annyira átlátszó volt a dolog, de akkor is bántott, hogy koholt vádakkal dobálózott, csakis a pénz miatt.

Mostanában viszont egyre többször eszembe jut a kistestvérem. Szeretem a gyerekeket, a családban is jóban vagyok a kicsikkel. A saját féltestvéremet mégsem ismerem. Szívesen találkoznék vele, jó lenne megismerni és együtt tölteni vele néha egy kevés időt. Mégiscsak a féltestvérem!

Azt viszont nem tudom, megéri-e édesapámmal felvenni a kapcsolatot. Annyi rossz dolgot tett, és ráadásul fel sem fogja, mennyire megbántott minket a húgommal, fel sem éri ésszel, milyen borzasztó érzés volt, hogy a saját apánk olyanokat mondott, amilyeneket ő.

Szóval édesapámmal már nem szívesen találkoznék, valószínű menthetetlen ez a kapcsolat és biztos vagyok benne hogy meggyőzte magát hogy az ellenségei vagyunk. De a kistestvéremre mégis kíváncsi vagyok, fáj, hogy nem ismerem őt. Most két éves, ha jól tudom.

Kedves válaszolók, ti mit tanácsoltok? Keressem fel apát, hogy találkozhatok-e a testvéremmel, vagy hagyjam a csudába? Lehet, hogy édesapánk nem is engedné, hogy lássuk, az pedig csak többet rontana a helyzeten.

Nagy dilemmában vagyok. :(

Köszönöm annak, aki elolvasta és válaszol!

22/L