Mi a véleményed az egykékről?

Nekem van testvérem, egy öcsém, 3 évvel fiatalabb nálam. Jelenleg egy kisfiam van, másfél éves, de egyedül nevelem, nem hiszem sajnos, hogy mostanában lesz testvére, pedig nagyon szeretném ha lenne, de se kapcsolatom nincs, se nem érzem magam felkészültnek mégegy gyerekre egyenlőre. Épp kezdem élvezni, hogy egy kicsit már könnyebbek a dolgok vele.

Nekem nincsenek negatív előítéleteim az egykékről, igaz az is, hogy nem is nagyon ismerek egykéket. De szerintem annak is megvan az előnye, ha valakinek van testvére, és annak is, ha valakinek nincs. De szerintem nagyon jó dolog, ha van testvére az embernek, én nagyon örülök, hogy van egy öcsém, pedig gyerekkorunkban nagyon sokat veszekedtünk, de felnőtt korunkra nagyon jóban lettünk. Csodák csodája, néha még buliba is megyünk együtt, pedig ez régen elképzelhetetlen lett volna. Most meg olyan igazi barátságban vagyunk, egymásnak mindent el szoktunk mondani.

Párom egyke. Nehéz eset több szempontból is. Valahogy önzöbb, mint akinek van testvére, magának valóbb.

Aztán ki tudja, lehet anélkül is ilyen...

A 20:09-est mintha én írtam volna.

Nagyon igaz, hogy koravén, intellektuális gyerek lett belőlem. Azt nem tapasztaltam, hogy ne tudtam volna osztozni, sőt! A szüleim a csillagot is lehozták volna nekem az égből, én ezt a hozzáállást tanultam a szeretteimmel szemben. Nem kaptam meg mindent, mert spóroltunk, én meg pofátlanságnak tartottam volna a költségesebb kívánságaimmal még előállni is, mikor tisztában voltam az otthoni pénzügyi irányelvekkel. A testvér nagyon hiányzott, de azt élveztem, hogy nem korlátoz senki abban, amit csinálni szeretnék.

Én nem vagyok egyke, van egy húgom, 3 évvel fiatalabb nálam. De én inkább hasonlítok egy egykére, pedig úgy neveltek minket, ahogy a testvéreket szokás. Én mégis nehezen osztom meg a dolgaimat, magamnak való vagyok, elvagyok egyedül és koravénnek (gondolkodásban) is voltam titulálva gyerekként.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy rossz ember vagyok, elmondom, hogy ettől függetlenűl nagyon szívesen segítek, rengeteget szoktam, a barátaim jó véleménnyel vannak rólam és általában csak a magamnak valóságomat szokták utálni azok, akik nem simerenek.

Én szerintem nevelés kérdése, illetve talán még inkább személyiség függő. A hugom totál más mint én, de ő volt a picike aranyos és most is az. :) Átlagos a kapcsolatunk. Gyerekként téptük egymást (nekem sokszor volt elegem belőle, kicsit sok volt a magamnak valóságomhoz), felnőttként meg olyan semmilyen. Ha gond van összetartunk, de volt, hogy hónapokig nem beszéltünk. Most olyan okés stádium.

Szerintem rengeteg múlik a szülőkön, a környzeten és a körülményeken, hogy ki milyen is lesz valójában függetlenűl attól hogy van e tesója vagy sem.