Hogyan szakadjak el a szüleim véleményétől/igényeitől?

Nem arról van szó, hogy le akarom tojni őket, de szerintem már nem egészséges, ahogy állok a dologgal, mert a saját igényeimet nem merem felvállalni előttük, vagy csak álmodozok róluk és telik az idő, vagy titokban csinálom, de ez már így van tizenéves korom óta szinte minden téren.

23 éves vagyok.

A szüleim szigorú, mi a legjobbat akarjuk neked és tudjuk is mi az, típusú szülők. Ezzel jár az is, hogy szerintük én meg nem tudom. Ez régebben általában úgy nyilvánult meg, hogy kiabáltak, meg kötözködtek, meg fenyegetőztek, hogy akkor ne számítsak semmire tőlük, semmire se fogok jutni stb. ha mást akartam csinálni, mint, ami szerintük jó volt vagy csak simán "nem engedték" pl. hogy levágassam a hajamat, vagy szűk farmert vegyek, vagy ha mégis megoldottam nélkülük, akkor egyfolytában azt hallgattam, hogy az milyen szar, meg milyen szarul áll nekem stb.

Elkezdtem az egyetemet, ami nem nagyon jött be nekem, sőt, nem tetszett, még az első évben mondtam is, hogy nem lesz ez ez jó, inkább a másikra kellett volna menni. (Két dolog érdekelt.) Anyám tessék-lássék utánanézett a dolgoknak és lehúzta az ötletet, hogy nem is tudnék oda átmenni (ami nem igaz, csak érettségiznem kéne egy plusz tárgyból), meg amúgy is majd ez jó lesz és kész. És különben is, még egy ilyen és nem lesz belőlem semmi és mehetek amerre látok. Hát maradtam. Féltem, hogy nélkülük tényleg nem megyek semmire, pedig belegondolva iszonyatos nagy hülyeség volt.

Közben elszakadtam tőlük, külön élek, még mindig csinálom az egyetemet, de egyre jobban gyűlölöm. Ott akarom hagyni és a másikra menni. Persze ezt meg sem hallják. Ha mégis, akkor jön az, hogy nem is tudok átmenni úgy sem. Elmondtam nem egyszer, hogy de igen semmi akadálya, csak akkor majd elmegyek érettségizni egy tárgyból és annyi. Hogy majd utána. Ezt először végezzem el. Elmondtam, hogy nem érdekel, nem akarom, és ha elvégzem, akkor fizetnem kell tutira a másikért és minél tovább húzom a döntést, mert úgy is az lesz a vége, annál kevesebb félévem marad és utána nagyon sokat kell majd fizetnem a másik helyen. De mintha meg sem hallanák. Csak nyomják, hogy nagy ember lesz majd belőlem a végzettségemmel, meg milyen jó és érdekes lesz, meg majd megszeretem és vehetek fel kiskosztümöt, meg kontyba köthetem a hajam (!) és az milyen jó lesz nekem! (Halál komolyan ilyeneket mond anyám!) Meg egyszer kiakadt, hogy én nem is akarok tanulni, csak keresem a kifogásokat. De én akarok, tudom is, hogy mit, hogyan, de nem ezt! Nem csak ott akarom hagyni, van célom, hogy miért hagyom ott!

És a legszarabb az egészben, hogy nem tudom mitől félek! Már nincs semmi, amivel hatni tudnának rám, a nem "szólunk hozzád akkor"-on kívül. Régebben még más volt, mert pénz, nem mehetsz sehova meg stb. még tényleg valódi fenyegetés volt. De csak itt vagyok és azt csinálom, amit elvárnak tőlem, holott utálom az egészet nem akarom, és közben arra gondolok, hogy szegény ŐK, hogy majd biztos égőnek tartják a család előtt, ha otthagyom, mert volt ilyen a családban és anyám mindig gúnnyal és undorral nyilatkozik róla, hogy egyesek hogy félbe hagyták az egyetemet... De hát ők jól elvannak, nem is értem mi közünk van hozzá? Persze, ha nem értek egyet, egyből jön a hegyi beszéd, hogy ilyet hogy lehet csinálni, meg akkor is milyen hülyék.

De több más dologgal is így van, csak ez a legnagyobb és legfontosabb. Úgy elkeserít, hogy mindig hülyének néznek, vagy meg sem hallják, amit mondok. Mit tehetnék, hogy elszakadjak ettől és végre azt csináljam amit én akarok, ami szerintem nekem jó? Mit tegyek, hogy ne féljek tőlük?