Hogyan lehet egy cigányt eltüntetni a családból? (Hosszú! )
Bátyám összejött egy félvér lánnyal. Egyedül én álltam ki mellettük, ahol tudtam, segítettem őket (hol kajával, hol pénzzel, stb.). Ez a viszony megváltozott. Ez a nő elvette tőlünk a testvéremet. Egyedül ő dolgozott, ő tartott el egy 4 fős családot, mert senki nem hajlandó dolgozni. Múlthéten kiderült, hogy leszámolt a munkahelyén, és mennek ki külföldre ezzel a K-val. Azt tudni kell, hogy a csaj ezelőtt prostiként dolgozott Ausztriában, van egy 7 éves lánya, aki olyan fekete, mint az éjszakai égbolt. Tegnap face-ra kirakott egy lenge öltözetes képet és alá írta: "Fiúk, rátok várok!" Erre én kérdőjeleket írtam, hogy mi van, mert azt hittem, hogy megint szétmentek (hozzáteszem, ezzel egy álmom válna valóra), erre írt, hogy hagyjam őket békén, ez csak POLYÉN (=poén) volt, és ne avatkozzak az ő életükbe. Én normálisan, kultúráltan írtam, h semmi rossz nem volt ebben, csak aggódok a bátyámért, és erre jött a válasz, hogy fogjam be a pofámat én cafka, és ha találkozunk, nem teszem zsebre azt, amit kapni fogok, hajam nem marad. Ez akkor egyenlő a fenyegetéssel???
Ráadásul most olvastam, hogy a bátyám (vagy az ő nevében ez a r.banc) is írt: hogy elb.sztam az egész napjukat, hagyjam őket békén, és ne vegyem szájára az ő barátnőjét, mert el fogom őt veszíteni, és ne is írjak, mert nem kíváncsi a szánalmas életemre, piszkáljak mást, és rontsam el más életét.
Ez fájt a legeslegjobban. Igaz, ő csak a mostohatestvérem, de őt jobban szeretem mint a saját húgomat, 14 éve jóban-rosszban egymás mellett álltunk. Mikor szakított a menyasszonyával, én szedtem össze a padlóról, éjszakákat virrasztottam mellette úgy, hogy közben engem meg elhagyott a vőlegényem, de félretettem arra az időre az én bajomat, csak neki jó legyen. Tavaly ősszel jelent meg az életünkben ez a nőszemély. Apránként marta el a tesóm mellől a barátokat, haverokat, később már a családot is. Már csak akkor jött hozzánk, ha pénz kellett, volt, hogy az utolsó pénzemet adtam neki oda, hogy bevásároljon, mert hívogatta a csaj, h úgy haza ne merjen menni, h nincs nála pénz. Már hitelt is akar felvenni, hogy a csaj igényeit kielégítse!
Egy fogatlan, műveletlen cigány csajról van szó (és a famíliáról), aki 25 éves létére egy 7 éves kislánnyal "büszkélkedhet", ráadásul drogozik és iszik is. Azt nem tudom, hogy a bátyám mennyire csinálja ezeket, de sajnos voltam szemtanúja már annak is, hogy "elintézte magát nagyon"!
Mit tegyünk, mihez kezdjünk? Az anyukája (nagyon jóban vagyunk, jó a viszonyunk) nyugtatókon él, apánk szívbeteg, nem hiányzik a baj!
Mindenféle ötletet szívesen fogadok, azt kérlek ne írjátok, hogy hagyjuk, mert ezt már nem lehet!
Nagyon szépen köszönöm előre is, és bocsánat, hogy ennyire hosszúra sikerült!!!
Na, jól lepontoztatok, sebaj.
Annyi biztos, hogy minél jobban próbálja rábeszélni a testvérét, annál jobban meg fogja utálni őt, mert a testvérére most nem lehet így hatni. Ne kívülállóként gondolkozzatok!
De akkor mondok mást: ahogy valaki írta, vállaljon be egy finom beszélgetést azzal a nővel, ne fogja vissza magát, és vegye fel zsebében a telefonnal, majd mutassa meg a bátyjának! Tuti mond 1-2 dolgot amikor azt hiszi, csak egymás közt vannak...
a lokosabb dolog amit tehetsz hogy kivonulsz az életükből. Hidd el tudom h nagyon rossz de bármilyen jó cselekedet, tenni akarás most azt fogja megerősíteni hogy jobban összefognak. Ha majd eljön az idő akkor majd támogasd a tesód, mert ki fog nyilni a szeme. Addig meg sajna nyelni kell.
Tudod minél jobban kapálózol annál jobban összefognak.
Kedves 8. válaszoló!
Egyáltalán nem mellékes, sokkal rosszabb!!
Remélem ezek szaporodni nem fognak. Még belegondolni is rossz.
Amúgy ha nem adtok nekik pénzt egy idő után a bátyádat is kisemmizi és akkor már úgyse kell neki.
Szóval szerintem csak idő kérdése, de imádkozz, hogy ne legyen gyerek! Mert azt nagyon megszívjátok.
Egyébként a bátyád is egy rakat szánalom, hogy leállt egy ilyennel. Talán jobb veszni hagyni. Jelenleg úgysem tud gondolkodni.
Köszönöm szépen a sok hozzászólást!
A bátyám 28 éves, tanult ember. Attól függetlenül, hogy a szülők elváltak, normális élete volt neki is, nekem is, és úgy lettünk nevelve, mintha édes testvérek lennénk.
Mikor jött ez a K., teljesen kiakadtunk, ugyanis a legnagyobb cigányellenes ő volt a környéken, most meg már átvette a szokásaik egy részét, úgy beszél, úgy öltözködik. Nagyon remélem, hogy nem lesz gyerek, mert akkor tényleg vége van az életének. Sajnos azt se tudom, hol lakik pontosan, mert már gondoltam arra is, hogy kilesem, mikor van egyedül, de ez nem megoldható. Most próbálok az anyukájával "szövetkezni", hogy hazacsaljuk valami ürüggyel, és hátha kijön. De akkor nem engedjük vissza. Csak nem tudom, hogyan...
Meg azt se értem, hogyan van egyáltalán gusztusa egy ilyen nőhöz... :(
Pénzt karácsony óta nem adtam neki, igaz azóta se láttam, de amint összevesznek valamin (általában a csaj szokott begolyózni -gyógyszerfüggő), kiírja face-ra, hogy egyedülálló és pocskondiázza a bátyámat. Nem egyszer sírt a tesóm a telefonban, én meg tehetetlen vagyok, mert nem tudom, hol keressem, hova induljak érte. Kettőnk közül ő volt mindig a talpraesettebb, határozottabb, és nagyon sokat segítettük egymást ahol csak tudtuk. Most már ki van törölve, hogy testvérek vagyunk, már valami cigányos neve van, nem az igazi, megszakította mindenkivel a kapcsolatot, igaz telefonja sincs már.
Arra gondoltam még, hogy a gyámügyön nem lehet névtelenül feljelenteni a csajt, hogy így neveli a kölykét (drogosan, gyógyszerezve)?
Barátnőm azt mondta, hogy hagyjam abba a küzdelmet, mert sajnos ebből én jövök ki rosszabbul, és itt most egy esetleges verésre, késelésre, stb-re gondolt. Belegondoltam, hogy az ilyenek sajnos ettől sem riadnak vissza, de akkor is... el kell onnan hozni a testvéremet, mert ez a K. tönkreteszi a bátyám és az egész családunk életét! Főleg ha kimennek külföldre! Szorít az idő, szóval gyorsan kell cselekedni!
Igen! Jó ötlet, ha az Anyukájával összefogtok! Ki kellene találni valamit, hogy nagyon beteg az Anyukája, vagy hasonló, talán megszólal a lelkiismerete és hazajön ezért.
De hogyan értesítitek, ha azt sem tudjátok, hogy hol van?
Csak a csajon keresztül tudtok kapcsolatba lépni vele?
Akkor viszont csak az Anyukája keresse meg a csajt, a legjobb lenne, ha telefonon beszélne vele és hihetően mondana valami komoly problémát magáról.
Vagy mondjátok, hogy a srác örökölt a nagyszülőktől és a közjegyző oda küldte az iratokat hozzátok, mert a bátyád állandó lakhelye ugye nálatok van és alá kell írni a papírokat. De készüljetek fel, ha bárkit is hívnak közületek, egyformán beszéljetek.
Kedves utolsó! Valami hasonlóra gondoltam én is. Húgom most mondta, hogy látta a bátyánkat ma, egy full fekete koszos cigányasszony után kullogott a piacon és lehajtott fejjel cipelte a szatyrokat!!! :(
Megőrülök! :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!