Van itt olyan aki nem beszél a szüleivel és megszakította velük a kapcsolatot? Ha igen miért?
4. vagyok, igen, komoly.
Felmentünk elújságolni a jóhírt, hogy 13 hetes terhes vagyok. Addig babonából nem mondtuk senkinek.
Búcsúzkodtunk, a férjem félemeletről visszaszólt, hogy ne siessek, bemelegíti a kocsit (hideg tél volt) és meglátta ahogy anyósom két kézzel lelök. Fél emeletet gurultam, ripityára tört a bokám, de nem lett nagyobb bajom, a lányom is jól van.
A férjem rögtön mentőt hívott. Anyósom utána mondta el a férjemnek, hogy ő naygon jól tudja hogy csak azért titkoltam eddig, hogy ne lehessen elvetetni, ő csak a fián akart segíteni. A férjem akkor látta utoljára, én pedig az incidenskor.
Anyós azt sem tőlünk tudja, hogy lányunk van.
Mikor egyszer hívott, szülés után (már otthon voltunk) kinyomtam. Nekem bevallom, nem hiányzik, a férjem mostohaanyukájával viszont mind a hárman jól kijövünk.
Mi hárman vagyunk tesók, én voltam a család fekete báránya, így is kezeltek hosszú idő óta. Nem vagyok balhés, egyetemet végeztem, soha semmilyen hatósággal nem gyűlt meg a bajom, csak kilógok a sorból otthon. Nem vagyok olyan, mint ők. Folyton kibeszéltek otthon eleinte a hátam mögött aztán már előttem is, még ha tudták is, h a közelben vagyok. A családtagjaim, élükön
anyukámmal, rendszeresen összesúgtak, engem szidtak. mindenből kihagytak, családi programok, strandolások, évi 2-3 aquapark, amikre minden tesó elment csak nekem nem szóltak. utólag elmesélték, milyen klassz volt. ha nagy néha hazalátogattam, anyum dugdosta előlem a dolgokat, pl a kávét, h ne tudjak főzni magamnak. tesóm tudta hol vannak a cuccok, így ő nyugodtan kiszolgálta magát, ha nem voltam a közelben. voltak ennél durvábbak is, de azokat nem teregetném ki. apum meghalt még gimis koromban. egyszer aztán amikor tetőzött az én híres-neves fekete bárányságom (ezt nem részletezném), azt mondtam nekik, hogy akkor most jól nézzenek meg, mert elmegyek és nem jövök többet. azóta tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!